Mi lenne, ha támadnának a szlovákok vagy az ukránok? Csapataink harcban állnak #4

Szerző: Bakodi Péter
2018.10.05. 08:57

Mire lenne képes a Magyar Honvédség, ha váratlan támadást indítana ellenünk Ukrajna vagy Szlovákia? Mennyi idő után kényszerülnénk a megadás jegyében fehér zászlót lengetni az ukrán hadseregnek, és meg tudnának-e szorongatni minket a szlovákok? Az Azonnali szigorúan elméleti kalandozása egy véresen komoly téma körül, avagy csapataink harcban állnak: negyedik rész.

Mi lenne, ha támadnának a szlovákok vagy az ukránok? Csapataink harcban állnak #4

Negyedik, egyben befejező részéhez ér az Azonnali gondolatébresztő és vitaindító jelleggel indított sorozata, melyben arra a nehéz és összetett kérdésre igyekszünk választ adni szakértők segítségével, hogy mi történne, ha egy szomszédos ország hadereje hirtelen megindulna Magyarország ellen. A felvetés a jelenlegi viszonyrendszerek alapján majdhogynem őrültségnek hangzik, és a realitása is szinte a nullához közelít – mégis úgy gondoljuk, hogy érdemes megpróbálni választ adni erre a hipotetikus kérdésre.

Tisztában vagyunk vele, hogy a háborúk nem csak a harctéren zajlanak. A politikának meghatározó szerepe van a fegyveres konfliktusok kialakulásában, részint a lefolyásában, és a rendezésében egyaránt. Ezt az alapvető tényezőt ugyanakkor két szempontból is kénytelenek vagyunk figyelmen kívül hagyni kísérletünk során, amennyire lehet. Egyrészt a rengeteg változó miatt kezelhetetlen mennyiségű forgatókönyvet kellene egyenként elemeznünk, másrészt a mai helyzetből kiindulva csak rendkívül hajmeresztő szcenáriók felvázolásával tudnánk egy háborút megelőző helyzetet elképzelhetővé tenni, ami az eredeti kérdéstől nagyon messzire vinne minket.

Nem tudunk tökéletes modellel szolgálni, talán nem is lehet, de azért szeretnénk a nyílt forrásokból elérhető információk alapján a lehető legjobban megalapozott képet nyújtani hazánk és szűkebb régiónk katonai helyzetéről. Az országokkal kapcsolatos alapvető gazdasági és népesedési adatok tekintetében a CIA World Factbook nevű online adatbázisára hagyatkozunk, míg az egyes haderőkre vonatkozó információkat az International Institute for Strategic Studies nevű brit kutatóközpont évente megjelenő kiadványából, a Military Balance 2018-as számából merítjük, melyben a tavalyi évre vonatkozó adatok szerepelnek.

Tudjuk, hogy az ezekben szereplő számok nem maradéktalanul pontosak, de valószínűtlennek tartjuk, hogy akkora tévedés legyen az adatokban, ami alapjaiban áshatná alá kísérletünket. Emellett az összehasonlíthatóság érdekében is ragaszkodunk a fentebb említett forrásokhoz.

+ + +

Sorozatunk első részében a feltételezett nyugati fronton szemben álló erőket és az esetlegesen végbemenő harci cselekményeket vizsgáltuk meg. Ebben kiderült, hogy az osztrákok ugyan meg tudnának szorongatni minket, de kis szerencsével hamar saját kezünkbe vehetnénk az irányítást. A szlovénekkel nem foglalkoztunk túl sokat, hiszen szinte teljesen esélytelenek velünk szemben. A következő etapban a déli frontra kalandoztunk, ahol már jóval lehangolóbb helyzetkép fogadott minket. A horvát, és főleg a szerb offenzívát csak kínkeservesen tudnánk megállítani. Utóbbi esetben még csak a terepadottságok sem akadályozzák a támadókat. 

A harmadik részben keleti határunk került középpontba. A román hadsereg egy esetleges, váratlan támadása ellen nem igazán tudnánk védekezni kezdetben. A Tiszán való átkelésük legalább megakaszthatná az előrenyomulás ütemét valamelyest, ha már katonai erővel erre képtelenek lennénk. Ez idő alatt esélyünk nyílna arra, hogy rendezzük sorainkat. Kitértünk a székelyföldi magyar kisebbségnek az esetleges román-magyar konfliktusban betöltött potenciális szerepére is. A feltételezett ellenállás csak a kísérletünkben meghatározott időintervallumon túl realizálódna, és az esetben sem lenne feltétlenül konkrét ráhatása a magyarországi eseményekre, de a román vezetésnek mindenképpen számolnia kell ezzel az eshetőséggel egy offenzívát megelőzően.

Sorozatunk záró részében arra a kérdésre keressük a választ, hogy mire menne a magyar honvédség a kritikus első 48 órában, ha az ukrán vagy a szlovák hadsereg váratlan támadást intézne hazánk ellen.

+ + +

Seregszemle

A magyar fegyveres erők állapotával és eszközparkjával részletesen foglalkoztunk az első részben, így most csak röviden tekintjük át hazánk alapvető katonai képességeit.

A Magyar Honvédség létszáma 27 800 fő, melyből 10450-en a szárazföldi erőknél, 5750-en pedig a légierőnél szolgálnak. A fennmaradó 11600 fő háttérintézményekben lát el szolgálatot. Rajtuk kívül 44 ezer tartalékos mozgósítható első körben. Bár kérdéses, hogy milyen hatékonysággal.

A szárazföldi komponens két gépesített lövész és egy különleges műveleti dandárral, három harctámogató (műszaki, híradós, tűzszerész) ezreddel és egy (vegyvédelmi) zászlóaljjal, valamint egy harci kiszolgáló támogató (logisztikai) ezreddel rendelkezik. A légi komponensnek három merevszárnyas és két forgószárnyas repülőszázada van, valamint egy légvédelmi és egy radar ezrede. A legfontosabb támaszpontok Tatán, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten és Szolnokon találhatóak.

A harci alakulatokat tekintve a régiós mezőnyben egyedül a különleges műveletisek és a Gripen vadászbombázókkal felszerelt repülőszázadunk állja meg magabiztosan a helyét. Katonáink képzettsége jónak mondható, de a fegyverzet tekintetében az esetek többségében alulmaradunk a szomszédainkkal való összehasonlításban.

A harckocsizó és a tüzér fegyvernem az elmúlt évtizedekben szinte teljesen leépült,


mára már csak képességmegőrzés céljával tartják hadrendben az elavultnak számító eszközöket.

A haderőfejlesztés főbb irányvonalait meghatározó Zrínyi 2026 névre elkeresztelt terv arra enged következtetni, hogy a következő években számos téren meg fog erősödni a honvédség (többek között a tüzérséget is megpróbálják feltámasztani), de a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized alatt okozott károkat nehéz lesz helyreállítani.

Az aranyszigonyos had

Az ukrán fegyveres erők létszáma 204 ezer fő. A szárazföldi alakulatoknál 145 ezren szolgálnak, a haditengerészetnél hatezren, a légierőnél pedig 45 ezren. Külön haderőnemként tartják számon a légideszantosokat és a különleges műveleti alakulatokat. Előbbiek köteléke 8000 főre rúg, míg az utóbbiak létszámáról nincsenek nyilvánosan elérhető hivatalos adatok. A reguláris hadsereg mellett 46 ezerre tehető a nemzeti gárda tagjainak száma. Közéjük tartoznak az Azov zászlóalj nevű ukrán nacionalista, félkatonai szervezet harcosai is, akik a kezdetektől fogva részt vesznek a Moszkva által támogatott felkelők ellen folyó konfliktusban az ország keleti részén. Az ukrán katonai vezetés 900 ezer tartalékossal is számolhat.

A szárazföldi erők főparancsnoksága Kijevben található. A nem közvetlenül a központi vezetés irányítása alatt álló egységek négy regionális parancsnoksághoz tartoznak. Harci alakulataik két harckocsidandárból, kilenc gépesített dandárból, két hegyivadász dandárból, öt felderítő zászlóaljból és négy gépesített lövészdandárból állnak. Harctámogató egységeik közül kiemelkedik az öt tüzérdandárjuk és a három rakétatüzér ezredük. Emellett 

van egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal felszerelt dandárjuk is.

A külön haderőnemként szereplő ejtőernyősöknek öt dandárja van, a különleges műveletiseknek pedig két ezredük.

Az ukrán hadsereg haditechnikai eszközeinek zöme a régi szovjet technológián alapul, bár az utóbbi években egyre több nyugati fegyvert szereznek be az Oroszországgal folytatott konfliktus miatt. A szárazföldi erők 832 harckocsival rendelkeznek, melyek zöme T-64-es, de van 100 db T-72-esük is. További 1200 harckocsit tartanak raktáron. 

Félezernél is több páncélozott felderítő járművük van, közülük számos képes a vízen is közlekedni. A szerbekhez hasonlóan ők is inkább a nagyobb védelmet jelentő gyalogsági harcjárművekben szállítják a lövészeiket a páncélozott szállító harcjárművek (PSZH) helyett. Előbbi kategóriában 1087 eszközzel bírnak, többnyire BMP-2-essel és a variánsaival. PSZH-ik túlnyomórészt a BTR-70-esek és BTR-80-asok, melyekből mintegy 300-at tartanak hadrendben.

A szárazföldi erő páncéltörő képességét a Fagot-, a Konkursz- és a Sturm-rakéták biztosítják. Tüzérségük ugyancsak impozáns. A 122 milliméteres Gvozgyika önjáró tarackból 238, míg a 152 milliméteres Akácijából 235 darabjuk van. Vontatott tarackjaik száma meghaladja a félezret. Rakétatüzérségük 348 eszközt felvonultató arzenálja javarészt Grad-, Uragan- és Szmercs-ütegekből áll, amelyek a lenti videón is láthatók. Mindemellett van még 340 darab 120 milliméteres aknavetőjük is.

A szárazföldi haderőnem egységei rendelkeznek kis hatótávolságú, Sztrela- és Osa-rakétákon alapuló csapatlégvédelemmel és 35 darab Mi-24 típusú saját harci helikopterrel is. A fentebb már emlegetett földi célok elleni kis hatótávolságú ballisztikus rakétás egységnek 90 darab Tocska-ütegük van. Ez az eszköz látható működés közben az alábbi videón:

A légierő gerincét a 37 darab Mig-29-es és a 34 darab Szu-27-es vadászgép adja. Emellett van 31 Szu-25-ös csatarepülőgépük és több, mint egy tucat Szu-24-es vadászbombázójuk. Gripenjeink fejlettebbek ezeknél a típusoknál, de a számok egyértelműen az ukránok oldalán állnak. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük az igencsak félelmetes képességekkel rendelkező légvédelmüket is.

A fegyvernem 72 közepes hatótávolságú Buk-, és 250 nagy hatótávolságú Sz-300-as ütegből áll (lásd a lenti videót). Utóbbi rakétarendszert a 80-as években fejlesztették ki a szovjet mérnökök, de még ma is komoly veszélyt jelentenek a legmodernebb ballisztikus rakétákra és vadászgépekre.

Az Sz-300-as jelentette fenyegetést Nyugaton is komolyan veszik.

Ezen rakétarendszer egy újabb változatát akarja megvásárolni Törökország az oroszoktól, ami miatt igencsak kihúzta a gyufát az amerikaiknál. Washington nem is hajlandó leszállítani a legfrissebb harci repülőit, az F-35-ösöket a törököknek, mivel a jelenlegi megromlott viszonyban kétséges, hogy Ankara hogyan bánna a két rendszer működéséből származó információkkal.

Az ukrán haditengerészet egységeinek ismertetésétől relevancia hiányában eltekintünk.

Fehér zászló leng, lengeti a szél...

Sorozatunk első részében Szlovénia esetleges Magyarország elleni offenzívája kapcsán megjegyeztük, hogy igazából még elméleti szinten nincs túl sok értelme ezzel foglalkozni, hiszen haderejük teljesen esélytelen a magyar honvédséggel szemben. Az a szomorú, hogy most nagyjából ugyanezzel a helyzettel állunk szemben, csak épp ellenkező előjellel. Az Azonnali által megszólaltatott katonai források kivétel nélkül, mindannyian így értékelték a helyzetet.

Még ha figyelembe vesszük az ukrán haderő kelet-ukrajnai harcok miatti igencsak számottevő lekötöttséget, valamint az alakulataik feltöltöttsége, és a haditechnikai eszközeik bevethetősége kapcsán jelentkező problémákat, 

Kijev akkor is képes egy legalább háromszoros túlerőben lévő sereget felállítani egy Magyarország elleni invázió esetén.

Hadtudományi alapvetés, hogy a szemben álló felek ereje közötti ekkora arányú eltérés nagyban determinálja a konfliktus kimenetelét, így nem sok mindenbe kapaszkodhatunk. Egy északkeletről érkező támadás esetén még a hazai terepadottságok sem akadályozzák különösebben az ellenséges offenzívát.

Egyedül abban az előre nem mérhető tényezőben bízhatnánk valamelyest, hogy a magyar honvédek hatékonyságát és teherbírását jelentősen növelné a haza védelmében vívott küzdelem. 

Az ukránok oldalán viszont ott van a friss háborús tapasztalat,

amit – kis túlzással – nem lehet túlbecsülni.

Az ukrán hadsereg elsődleges célja a Tiszán való nyugodt átkelés biztosítása, és az ezt akadályozni képes magyar erők szétzúzása lehet egy esetleges Magyarország elleni hadművelet kezdetén. Egy ilyen offenzívát megelőző csoportosításokról és csapatmozgásokról borítékolhatóan értesülne a magyar katonai elhárítás a helyi magyar közösség tagjaitól. A teljes meglepetés ereje így elveszne, de ez vélhetően nem tántorítaná el az ukránokat, ha van megfelelő politikai akarat a háború kirobbantására.

Már csak azért sem, mert a meginduló hadoszlopokat potenciálisan egyedül feltartóztatni képes Gripen vadászgépeinket könnyen kiiktathatják a fejlett légvédelmi rakétarendszerüknek köszönhetően. Az Sz-300-as ukránok által rendszeresített különböző típusainak hatótávolsága 75-100 kilométer. Légvédelmi rakétaütegeik a határ közelébe telepítve, Nyíregyháza környékén már alapból biztosítják a légi fölényt számukra. 

Az előretörő ukrán csapatokkal mozgó légvédelmi rakétaütegeik ügyes elhelyezéssel meggátolhatják, hogy a Gripenjeink egyáltalán megpróbáljanak harcba bocsátkozni.

Ha csak ezt nézzük, az ukrán vadászgépeknek még felszállniuk sem kellene feltétlenül. A harckocsikkal és rakétatüzérséggel támogatott szárazföldi inváziós erő rövid időn belül fel tudná morzsolni a debreceni egységeinket. A Budapest felé történő előrenyomulást így már csak a Tiszán való átkelés lassíthatná. A szolnoki különleges műveleti alakulataink felrobbanthatnák a folyón átívelő hidakat, de ezzel csak ideig-óráig tudnánk feltartóztatni az ukránokat, és az is biztos, hogy a magyar honvédség szárazföldi erejének teljes aktív létszámát elérő ukrán légideszant és speciális egységek – nyilván csak töredéküket vetnék be, de még így is egy önmagában is jelentős erőről beszélünk – már a háború kezdetén azon lennének, hogy biztosítsák a legfontosabb csomópontokat.

Piros pont: ukrán támaszpont, piros nyíl: ukrán támadás várható főiránya, kék pont: magyar katonai bázis

A Tiszán való átkelést akár a Gripenek is megnehezíthetik a hidak és egyéb átkelők pusztításával, amennyiben már az ukrán támadás kezdetén felszállnak. A magyar légierőnek egyébként célszerű lenne még azelőtt áttelepülnie Pápára, hogy az ukránok még jobban megközelítenék a fővárost, hiszen ha az előretörő alakulatokat követő légvédelmi rakétaütegeiket Kecskemét 100 kilométeres körzetében telepítik, akkor már a repülőtérről történő felszállás is életveszélyes mutatvánnyá válhat.

Az ukránok szinte háborítatlan előrenyomulását képtelenek lennénk katonai erővel feltartóztatni. Budapest határában felállíthatnánk a minimális nehéz fegyverzettel bíró tatai dandárunkat, és a győri légvédelmi rakétaezred is bizonyos védelmet tudna nyújtani az ukrán légierő esetleges csapásaival szemben, de csak minimális esélyünk lenne érdemi eredményeket elérni.

A harcedzett ukrán hadsereg előretolt egységei 48 óra alatt különösebb nehézségek nélkül a magyar főváros alá érhetnek.

Az előző részben egy esetleges román inváziónál ezt nem valószínűsítettük, de az ukrán hadsereg a friss háborús tapasztaltok, a románoknál is jelentősebb túlerő és a kezdetektől garantált légi fölény miatt jóval mozgékonyabb lenne. Emellett a kárpátaljai magyar kisebbség sem jelent akkora lekötöttséget, mint a székelyföldi. A magyar többségű települések javarészt a határhoz közel, sík vidéken fekszenek, ahol az offenzíva és a megfélemlítés miatt jelentős ukrán erőket állomásoztatnának, így kiterjedt ellenállás nem igazán tudna kibontakozni. 

A Kárpátok hágóiban ugyan végre lehetne hajtani az inváziós erők utánpótlását akadályozó diverzáns akciókat, de ilyen – az esetleges háború kimenetelét érdemben nem befolyásoló – rajtaütések megszervezése helyett vélhetően inkább a mielőbbi tűzszünet elérésre törekedne a magyar vezetés, az összes diplomáciai csatornát kihasználva.

A magyar honvédség jelenlegi fegyverzete ugyanis egész egyszerűen elégtelen arra, hogy egy nagyobb konvencionális támadást megállítson.

Szlovák támadás: nem is olyan kicsi az a bors, ráadásul és még csípni is tud

A szlovák fegyveres erők létszáma 15850 fő. A szárazföldi haderőnemnél 6250, a légierőnél 3950 katona szolgál. A fennmaradó létszám a hadvezetés és a kiképző, támogató szervezeti egységek között oszlik meg. A szlovák hadsereg harci alakulatai egy különleges műveleti zászlóaljból, egy páncélos és egy gépesített dandárból állnak.

A szlovákoknak papíron ugyanúgy 30 darab T-72-es harckocsijuk van, mint nekünk. Emellett 239 darab BMP-1 és BMP-1 típusú gyalogsági harcjárművel rendelkeznek. Ebben az eszközkategóriában a magyar honvédségnek nincsenek járművei a saját BMP-ink kivonása óta. Csupán a nagyobb mozgékonyságot, de gyengébb védelmet biztosító páncélozott szállító harcjárműveink (PSZH) vannak. A szlovákok is hadrendben tartanak száznál több PSZH-t, javarészt a BMP könnyített, csehszlovák változatait.

Páncéltörő Maljutka-, Fagot- és Konkursz-rakétáik egy része a gyalogsági harcjárműveikre vannak felszerelve, de vannak „vállról indítható” ilyen eszközeik is. A tüzérségük 19 darab 122 milliméteres D-30-as vontatott tarackágyú mellett saját gyártású önjáró tarackokkal is fel van szerelkezve. Az alábbi videón a 155 milliméteres M-2000 Zuzana egyik korai verziója látható.

Emellett rakétatüzérségük is van, 30 üteg RM-70-es. A csapatlégvédelem a szlovákoknál sem szűnt meg. Erre a célra közeli hatótávolságú Sztrelákat és Iglákat használnak.

A pozsonyi vezetés az elmúlt hónapokban döntött amerikai F-16-osok beszerzéséről, de a szlovák légierő jelenleg még csak 12 darab Mig-29-es vadászgéppel rendelkezik; ilyenek láthatók a lenti videón.

Nekünk fejlettebb harci repülőink vannak, fejlettebb fegyverzettel. A szlovák pilóták évenkénti repülési óraszáma viszont 90, ami majdnem duplája a magyarnak. Nálunk főszabály szerint – elsősorban anyagi szempontból – csupán 50 órát repülhetnek évente a vadászpilóták a Gripenekkel, ami a kiképzettségi szint tartására is csak bajosan elegendő. Egy külföldi bevetésen részt nem vevő amerikai pilóta átlagosan 3 hónap alatt repül ennyit.

A szlovák légvédelem a közeli hatótávolságú Sztrelák és a kis hatótávolságú Kubok mellett 

egy ütegnyi, nagy hatótávolságú, Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerrel is bír.

Ez az eszköz, mint a fentiekben már láthattuk, komoly fenyegetést jelent a magyar vadászgépek számára.

Tátrai lavina

A szlovák hadsereg létszáma és eszközparkja alapvetően nem igazán teszi lehetővé, hogy egy konvencionális fegyveres konfliktus esetén a győzelem jelentősebb esélyével lépjen fel a magyar honvédséggel szemben. Emellett több szomszédunkhoz hasonlóan esetükben is egyfajta kitettségként kell számba venniük a javarészt egy tömbben élő magyar kisebbséget.

A szlovákoknak azonban mégis lenne esélyük gyors eredmények elérésére, ha egy feltételezett konfliktus eszkalálódna a két ország között. Két hatalmas előnyük van ugyanis:

+ a szlovák-magyar határtól közúton mindössze 80 kilométerre fekszik Budapest,


+ a szlovákok rendelkeznek a már fentebb is emlegetett Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerrel.

A forrásunk szerint a szlovákok birtokában lévő Sz-300PS verziójú fegyverrendszer maximális hatótávolsága 90 kilométer. A légvédelmi üteg Érsekújvártól délkeletre egy olyan stratégiai ponton telepíthető, amely elméletileg egyszerre védené Pozsonyt, adna védőernyőt a Budapest felé Ipolyság irányából előretörő erőknek, és még a magyar határtól is olyan távolságra lenne, hogy az – egyébként is harmatgyenge – tüzérségünk még csak potenciálisan sem tudná elérni.

Piros pont: szlovák támaszpont, piros nyíl: szlovák támadás várható főiránya, kék pont: magyar katonai bázis

A szlovák Sz-300-as üteg csupán alig félszáz rakétával rendelkezik, de a magyar légierő számára még így is vakmerőség lenne a légvédelmi rakétarendszer hatósugarán belül tartózkodni.

A szlovákok fő céljai egy váratlan hadművelet esetén Budapest gyors elérése, a pozsonyi hídfő kiszélesítése, valamint a magyar ellentámadás megakadályozása lehetnek.

Mindegyiknek rövid időn belül teljesülnie kellene ahhoz, hogy szlovák vezetés rábírja a magyar kormányt arra, hogy az ő feltételeik alapján vessünk véget a fegyveres konfliktust kiváltó vitás ügynek. Ez pedig nem lehetetlen. Az offenzíva kezdetén a szlovák erőknek célszerű lenne felrobbantaniuk a pozsonyiakon kívül az összes Duna-hidat. Kiváltképp a komáromit, nehogy a tatai dandárunk ellentámadásba lendüljön. Ezzel párhuzamosan megindulhatnának a további hadműveletek. Viszonylag kis katonai erővel sikerülhetne megszállniuk a Mosonmagyaróvártól északra fekvő pár települést, és lezárniuk az M1-es autópályát, ezáltal rögtön komoly fennakadásokat okozva az egész országban.

A Budapest irányába előretörő harckocsikkal, önjáró tarackokkal és rakétatüzérséggel megerősített szlovák alakulatokat, az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer által a beavatkozástól eltántorított Gripenjeinken kívül nem tudnánk katonai erővel megállítani. Még akkor sem, ha a gyors szlovák mozgósítás – vélhetően – korai észlelése miatt, akadna egy kevés időnk valamelyest felkészülni.

Az esetleges támadás útvonalának közelében ugyanis nincs egyetlen katonai támaszpontunk sem. Talán nem véletlen, hogy egészen a 90-es évek közepéig ezen a kritikus területen két bázisunk is volt. Nagyorosziban állomásozott egy légvédelmi tüzérezredünk, Rétságon pedig egy harckocsiezredünk, melyet feloszlatása előtt pár évvel még dandárszintű egységgé emeltek.

Annak ellenére, hogy a szlovákokat nem tudnánk megállítani Budapest előtt, 

attól még így sem kellene tartani, hogy főerőik vennék a bátorságot a magyar főváros ostromához.

Ehhez haderejük teljes létszáma is kevés lenne. Elsősorban csak kisebb akciókra, és folyamatos fenyegetésre számíthatnánk, ami persze épp elég önmagában is.

A szlovákok a fő célpontok esetében élvezett légi fölény mellett a szliácsi katonai repülőtér körüli alacsonyabb szintű légvédelem megerősítésével, és a bánkúti radarállomás kiiktatásával jelentősen megnehezítenék az országuk többi részét esetlegesen célba vevő magyar vadászgépek dolgát.

A tatai dandárt és a győri légvédelmi tüzérezredet minél gyorsabban Budapestre kellene vonni, amennyiben a szlovákoknak sikerülne felrobbantaniuk a Duna-hidakat, és főerőik veszélyesen megközelítenék a magyar fővárost. Ezáltal valamelyest mérsékelni lehetne a szlovák blitzkrieg következményeit.

Az ilyenformán alakuló erőviszonyokban érdemi változást csak akkor érhetünk el, ha a különleges műveleti egységeiknek sikerülne kiiktatniuk a szlovákok légvédelmi ütegét. Ez nem lehetetlen feladat, de vélhetően elég jól védenék a stratégiaI fontosságú állást, így egy jó adag szerencsére is szüksége lenne a kommandósainknak.

Egy váratlan szlovák offenzíva következtében kirobbanó háborút jó esélyünk van megnyerni, ha sikerülne megakadályozni, hogy az agresszor elérje elsődleges céljait a konfliktus első 48 órájában. Mindenképpen meg kellene próbálnunk kibekkelni a számunkra könnyen matthelyzethez vezető időszakot. A szlovák haderő állapota nem teszi lehetővé egy hosszantartó háború megvívását, így

ha nem jönne be a villámháborús terv, hamar visszavonulót kellene fújniuk.

Amennyiben viszont sikerülne kiteljesíteniük a meglepetés erejét, akkor a magyar vezetésnek muszáj lenne tárgyalóasztalhoz ülnie az ő feltételeik szerint.

A tanulság: van teendőnk bőven

Kísérletünk végéhez érve kijelenthetjük, hogy a szomszédos országok fegyveres erői – egyetlen kivétellel – komoly fejtörést tudnának okozni a magyar honvédségnek, ha váratlanul támadást intéznének hazánk ellen. Hadseregünk nem áll készen egy konvencionális fegyveres konfliktus megvívására. Egy ilyen eshetőségnek persze továbbra is elenyészően csekély az esélye a jelenlegi viszonyrendszerek szerint, de ez nagyon könnyen meg tud változni a jövőben, akár előjelek nélkül is.

Egy országok közötti potenciális konfliktus vizsgálatakor nem az erre irányuló szándékból, hanem a meglévő katonai képességekből kell kiindulni

– véli Demkó Attila, a sorozatunk egyik fő inspirációjának tekinthető Máglyatűz című regény írója. A korábban a honvédelmi minisztérium egyik vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő szakember igyekezett rámutatni, hogy az egyes országok közötti, kifejezetten jó, szövetségesi kapcsolatok is rendkívül gyorsan megváltozhatnak külső tényezők, váratlan, nagy hatású események, például nemzetközi válságok, járványok, vagy természeti katasztrófák hatására.

Ezzel szemben

a katonai képességek csak lassan változtathatóak, még ha meg is van erre a politikai akarat.

Az új eszközök beszerzése, a kezelőszemélyzet kiképzése, és a harckészültséghez megfelelő gyakorlat elérése ugyanis igencsak időigényes folyamat.

A magyar honvédség szempontjából különösen égető problémát jelent a páncélozott képességek és a tüzérség majdnem teljes hiánya. Az elmúlt évek fegyveres konfliktusainak tanulsága szerint ezek hiányában egy másodrangú haderőről beszélhetünk csak. Hiába változik rohamosan a hadviselés, a klasszikus erőt képviselő fegyverrendszerek jelenleg még megkerülhetetlenek. 

Szomszédaink többsége rendszerben tartotta azokat a régi, de még működő haditechnikai eszközöket, amiket mi több, mint tíz éve leselejteztünk, úgy, hogy a cseréjükről nem gondoskodtunk.

Légierőnk jelenleg még kiemelkedik a régiós mezőnyből, de ez az előny a környező országok megkezdett haderőfejlesztéseinek köszönhetően hamarosan igencsak mérséklődni fog. Pilótáink speciális részfeladatokra – úgy mint földi célok elleni műveletekre, éjszakai bevetésekre, vagy éppen légi üzemanyag-utántöltésre – való kiépzettségének javítása, és a repülési óraszámok növelése elengedhetetlen ahhoz, hogy versenyben maradjunk.

A pénz, fegyver és paripa mellett a haderőnk szervezeti működését is célszerű lenne úgy átalakítani, hogy a fiatalokat ne csak bevonzza – már amennyire tujda –, hanem meg is tartsa a honvédség. A humán erőforrásokat háttérbe szorító automatizációtól és robotizációtól még a legmodernebb hadseregek is messze járnak, nekünk pedig végképp megérné befektetni azokba az emberekbe, akik adott esetben az életüket is hajlandóak feláldozni, ha veszedelem fenyegeti hazánkat.

A döntéshozókon múlik, hogy az ígéreteiket betartva végre rendezik-e az évtizedes mulasztások okozta károkat, vagy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben tartják a magyar fegyveres erőket és végső soron az országot is.  

A sorozat eddigi részeit itt olvashatod végig.

CÍMLAPKÉP: Pintér Bence / Azonnali

Bakodi Péter
Bakodi Péter az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek