A lábon kihordott államcsőd

Létezik olyan államcsőd is, amilyen most Magyarországon van, és amibe nem hal bele az állam, hanem kihordja lábon. Mik a tünetei? Például, hogy nem viszik el a szemetet, három-négy megyére jut egy szívsebész, és hogy egy kezdő bíró béréért sem lehet autószerelőt találni.

Az Index közölt pár napja jópofa sajtótörténeti válogatást, amelyben a „24. órában vagyunk” klisé inkarnációit vette végig a magyar sajtóban. Már száz évvel ezelőtt is azt írta az újság, hogy az X. ágazat, vagy épp az egész ország a 24. órában van, és összeomlás fog jönni. Noha az indexes válogatás szerzője nem mondja ki, de az implicit konklúzió az volt, hogy lám, egy fenét voltunk mi akkor a 24. órában, hisz most is megvagyunk.
Nincs igaza.
 

Ugyanis államcsődből nemcsak az argentin típusú van, amikor egyszer csak egy kormány nem tudja fordulónapon kifizetni az államkötvényeit, hirtelen 600%-ot romlik a nemzeti valuta árfolyama, utcai zavargások kezdődnek, és elindul a cserekereskedelem, és nejlonharisnyáért lehet nőket kapni, mint egykor a győztes amerikai katonáknak.

 

Néha van ilyen is, de az élet az ilyen után is megy tovább. A magyar típusú államcsőd nem ilyen. Van egy riportkötet, amely Fekete Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank egykori zseniális, ám sokak által gyűlölt elnökhelyettesével készült. Kordokumentum. Az 1982-es majdnem-államcsőd, és Magyarország IMF-be lépése kapcsán meséli Fekete, hogy azt javasolta Kádárnak: tegye korlátlanul átválthatóvá (konvertibilissé) a magyar forintot. Ezzel persze okozna hirtelen egy combos inflációt, viszont megszűnne a lakossági és a kereskedelmi árfolyam különbözősége, a magyar gazdaság eleinte gyengélkedne, viszont Magyarország az egész KGST és a Nyugat közötti kereskedelem központjává válna. Nagyívű terv volt, bár megcsinálták volna.
 

A nyilvánvaló reálpolitikai dolgokon túl Kádár egy dolgot mondott Feketének:

És valóban, a pengő és a forint bevezetése két olyan markáns államcsődöt jelez, amikor a magyar állam működése megbénult, és újra kellett indítani.
 

Kádár, mint minden magyar vezető az elmúlt 100 évből, pontosan tudta, hogy az ilyen megrázkódtatást el kell kerülni. És el is kerülték. De az államcsődök attól velünk maradtak. Tölgyessy is szokott róluk beszélni, a húzd meg - ereszd meg gazdaságpolitikát emlegetők is szoktak róluk beszélni, csak nem így hívják, mert az államcsőd az egy gazdasági-pénzügyi szakkifejezés és az állam fizetőképességéhez kötődik, így fegyelmezett szakember nem használja társadalmi-politikai jelenség leírására.
 

Pedig nagyon képletesen írja le, ami történik.
 

A lábon kihordott államcsőd rendszerint valamilyen autoriter és senkivel szóba sem álló kurzus végállomása. Ahogy a hetvenes évek közepén elnyomják az új gazdasági mechanizmust, jönnek vissza az ortodoxok, és pár évre rá meg is jön az 1982-es helyzet, amikor a kommunista mintaországot az IMF menti meg.

A „féltudású elit” technokrata világa 1989-re elviszi az országot odáig, hogy kiderül, GMK-val, maszekkal, fusival, háztájival se működik. Antallék nagyívű terveiről (különösen Kupa félreállítása után) pár év alatt kiderült, hogy semmit sem érnek. Medgyessyről és Gyurcsányról kiderül, hogy fogalmuk sincs hogy kell az országot kormányozni, üres szólamokra épülő politikájuk, a gazdaság világméretű válsága mellett az 1982-höz hasonló szituációt eredményez.

 

A felsorolt „államcsődök” nagy részét a kardiológusok kis infarktus néven ismerik. Évek múlva a nagy infarktus, szívroham, stroke alkalmából derül ki, hogy már az a 4-5 évvel korábban érzett szúró mellkasi fájdalom is az volt, csak azt még kihordta a beteg lábon. Aztán jönnek az olyan cezúrák, mint 2008, és amilyen majd az Orbán-rendszer vége is lesz egyszer.

 

Például amikor kiderül, hogy egy tekintélyes sztársebész főorvos bele tud bukni egy fusi műtétbe. Ami persze nem a klasszikus értelemben vett fusi, azt a műtétet valószínűleg úgy kellett megcsinálni, ahogy ő csinálta. Valószínűleg a rendszer eleve így is működik jó ideje. Igen, de amikor már annyira kevés a fóka, hogy inkább megbuktatják ezért a legjobb szívsebészt, akkor van gond. Amikor komplett osztályok mondanak fel, és amikor az államtitkár azt mondja, hogy ő nem adja nevét az egész eltakarásához egy kis friss malterrel. Amikor félmegyényi területeken nincsen fizikatanár, amikor egy pesti autószerviz egy kezdő bíró nettóját ígéri valakinek aki tud fékbetétet cserélni és nem talál ilyen embert. Amikor nem viszik el a szemetet, mert nincs kukás. Amikor a Nyugatiból az a furcsa, ha pontosan indul egy vonat.
 

Az állam nem megy csődbe, miért is menne, olyan kicsi, annyi helyről vonult már ki, hogy az lenne a csoda, ha nem lennének rendben a makroszámok. Az állam egyre alacsonyabb szolgáltatási szintre megy le. A szomszéd kórház megkapja ellátási körzetnek a bezárt sürgősségi osztály körzetét is. Ahogy a vasútnál mondják: „a pályán sebességkorlátozás nincs, csak állandó lassújelek vannak” olyan sűrűn, hogy a vonat végig lassan megy. Ideiglenesen.

A lábon kihordott államcsőd másik jellegzetes tünete a kivándorlás. A hetvenes-nyolcvanas évek disszidálási divatja és a belső migráció, amikor

A kivándorlás biztos indikátor. A Monarchia utolsó pár évtizedében „kitántorgott” másfélmillió (valójában több) emberünk, aztán a Trianon után lelépők mind a működésképtelen, alapvető funkciókat sem ellátó országot hagyták el. A vidék-országból Budapest-országba költözők szintjén. De az Unióba kiáramló magyar munkaerő se csak a jobb bérekért megy. Visszatérő elem a legtöbb határátkelő blogos sztoriban a rácsodálkozás a működő országra, ahol az Engedélyadó Hivatal engedélyt ad. Csak így. Az állampolgár bemegy, kér, kap.
 

A lábon kihordott kis államcsődöket rendszerint sokkhatás zárja le, ahogy Gyurcsány nem-kormányzó, erjedő, adott szót nem tartó nihilista világát is gorombán lezárta a világválság. A sokk idején a sok kicsi államcsődből hirtelen egy nagy rácsodálkozás van: semmi se működik. Ekkorra általában a dolgok 95%-a évek óta nem működik, de az egyéni túlélési stratégiák (hozott szalonnából egérirtást vállal...) még működtek.
 

Aki eddig elolvasta, az most azt gondolhatja, hogy én itt épp azt mondom, hogy honfitársak, holnap megbukik Orbán, dicső népünk újra satöbbi satöbbi. Nem.
 

Csak emlékeztetni akartam arra, hogy dacára a szép számoknak, jelenleg az országban az államcsőd valamennyi tünete diagnosztizálható, kivéve a fizetésképtelenséget. Persze megy a gazdaság, nagyrészt olyan pénzből, amelyhez Magyarországnak semmi köze nincsen. És ez a pénz még egy darabig jönni fog, és addig simán belefér az is, hogy három megyére jut egy szívsebész. Igazából nincs is rá szükség, úgyis meghal a beteg, mire kiér a mentő.

A 24. órás hasonlat használói csak azt felejtik el, hogy utána 0:00 óra következik. Himnusz, Rákóczi-induló és kezdjük elölről. Kossuth Rádió Budapest, köszöntjük kedves hallgatóinkat, a kormány a helyén, a haza épül.

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán, lájkold be!