Donald Trump mától az USA összes telefonjára üzenhet közvetlenül

Szerző: Fekő Ádám
2018.10.03. 20:40

Bár vészhelyzetekre lett kifejlesztve az új rendszer, sokan nagyon nem akarják, hogy az elnök bármikor el tudja őket érni.

Donald Trump mától az USA összes telefonjára üzenhet közvetlenül

Ma (tehát szerdán) tesztelik a rendszert, amin keresztül gyakorlatilag az összes amerikai mobiltelefonnal közvetlenül fog tudni kommunikálni az aktuális amerikai elnök. A szövetségi vészhelyzeti ügynökség (FEMA) új fejlesztésétől azt várják,

az USA-ban működő mobiltelefonok 75 százalékára tudnak eljuttatni bármilyen üzenetet 30 percen belül.

A rendszert természetesen vészhelyzetekre találták ki, de ahogy a Hill is felhívta rá a figyelmet, elég sok embernél kiverheti a biztosítékot a tény, hogy lehetetlen leiratkozni ezekről az üzenetekről. A fejlesztésre még Barack Obama adott engedélyt hangsúlyozva, hogy csak természeti katasztrófák, terrortámadás és úgy általában az állampolgárok biztonságára leselkedő veszélyek esetén szabad használni, páran már most úgy gondolják, a telefonjuk kormányzati hangosbeszélőként fog funkcionálni.

New Yorkból többen jogi úton akarják megakadályozni, hogy Trump üzengessen nekik.

Az üzenetküldést eredeileg szeptember 20-án akarták tesztelni, de akkor a Florence hurrikán miatt elhalasztották.

Ez a hír csak azt bizonyítja, mennyivel előrébb is jár Magyarország: nálunk már 2013-ban küldött SMS-eket a Belügyminisztérium a nagy havazásban az úton ragadt utasoknak. Azzal mondjuk túl sokat nem tudtak tenni, hiszen csak ez állt bennük: „Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!”

FOTÓ: Donald J. Trump / Facebook

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek