Világnézetet lehet cserélni, de klubot nem szabadna

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2018.10.02. 18:26

Találkoztam én már olyannal is, aki gyurcsányistából lett jobbikos: de focicsapatot váltani, ahogy Orbán Viktor tette, ennél is furcsább árulás.

Orbán Viktornak a héten sikerült a világ legtermészetesebb dolgaként elmondania, hogy már harminc éve jár hasonlóképp focimeccsekre, mint tette azt a leginkább állami megrendelésekből milliárdossá vált Garancsi István vendégeként nyáron a Videoton (aktuális nevén MOL Vidi FC) Bajnokok Ligája-selejtezőjére Bulgáriába: magánrepülőgéppel.

Arról már sokféleképpen értekeztek, hogy pontosan miért is korrupció az, ha egy miniszterelnököt egy tőle nagyban függő ember ajándékoz meg milliós utazgatásokkal, a fideszes politikusok általános vélekedése szerint semmi gond nincs azzal, ha Orbán próbálja követni a kedvenc focicsapata meccseit. De engem mint egyszerű állampolgárt nem is a közbeszerzések irányítása és hasonló bonyolult dolgok borzasztanak el a legjobban. Hanem az, hogy a magyar foci beteges rajongójaként pontosan tudom, hogy 

Orbán Viktornak nem is a Videoton a kedvenc csapata.

Az, hogy a harmadik kétharmadát taposó Orbán politikai eszközként használja a focit, nem szorul magyarázatra: lassan több stadionja van az országnak, mint lángosozója. Orbán egészen az új Hidegkuti Nándor Stadion átadásáig meg is jelent ezeken (itt úgy kifütyülték, hogy azóta csak másod-harmadvonalbeli fideszeseket küld), és ezen alkalmakkor dobott is egy hajrát mindegyik klubnak, amivel miniszterelnökként nincs is semmi baj.

De Orbán Viktor valójában köztudottan Újpest-szurkoló, és ezt a Viasat 3-on egyértelműen rögzítette, amikor a kedvenc színéről kellett beszélnie:

„Hamarabb voltam Újpest-szurkoló, mint fideszes.”

A miniszterelnök akkoriban nem a levegőbe beszélt: valószínűleg az Újpest sem véletlenül kapott új ékszerdobozt a Megyerin még az első Orbán-kormány alatt 2001-ben, ráadásul a lila-fehérekért való rajongása még valószínűleg őszinte is volt.

Orbán 1963-ban született, ami azt jelenti, hogy a kommunizmus alatt Újpesti Dózsa néven futó klub csúcsidőszaka hat és tizenhét éves kora között zajlott le.

Ez az a kor, amikor könnyedén bele lehet szeretni egy csapatba, pláne ha Bene Ferenceket láthat hetente, nemzetközi menetelést és sorozatban hat bajnoki címet. 

Ennek az időszaknak köszönhető az Újpest nemzetivé válása is, addig ugyanis inkább csak a Fradinak volt országos szurkolótábora. A legendássá vált csapat miatt viszont megjelentek a vidéki újpestiek is, valószínűleg közéjük tartozott az ifjú Orbán Viktor is, hiszen valahol érthető módon jobban mozgatták Törőcsik András cselei, mint a Székesfehérvári Vasasból frissen Videoton SC-vé vált fehérvári középmezőny. 

Az ország érdeklődő része el is fogadta szép lassan, hogy Orbán Viktor újpesti, viszont 2002-ben történt valami, amire nem számított: elbukta a választásokat Medgyessy Péterrel és az MSZP-vel szemben, ráadásul komoly részben a vele akkor még csak ambivalens viszonyban lévő Budapest miatt.

És itt kis túlzással elindult az, aminek a végkifejletét ma NER néven ismerünk.

Orbán rájött, hogy a hülye fővárosiak kedvében úgysem tud igazán járni, ezért sokkal jobban jár, ha felveszi a vidéki gyerek imidzset. Azt, aki egy közülünk, aki ha kell, kolbászt tölt, aki a friss rét illatát szereti a legjobban, és aki még törődik azokkal a hagyományos értékekkel, amelyeket a liberális nagyvárosiak két lábbal szeretnek taposni.

Persze csak tippelgetés, de 2018-ból nézve már a lehetőség is ijesztő, hogy Orbán Viktor valószínűleg annyira tudatosan építette ezt az imidzset, hogy a szemét fővárosi Újpestet is lecserélte inkább az ebbe jobban beleillő Videotonra. Annyira, hogy ezen a nyáron 

az Újpest is játszott Európában selejtezőket, amire elmehetett volna a miniszterelnök, de azok ezek szerint nem voltak „országot érintő sportesemények”. Pedig a lilák a spanyol elitcsapatnak számító Sevillával is játszottak.

A klubok hátterén is meglátszik, melyikük kezét engedte el Orbán: ameddig a Videoton Garancsi István beszállásával egy magyar szinten lenyűgözően profi klubbá változott, a belga Roderick Duchatelet által alapvetően üzleti alapokon működött Újpestről még idén nyáron sem volt egyértelmű, használhatja-e a Szusza Ferenc Stadiont a pályafűtés hiánya miatt.

A pletykák szerint az állam kifejezetten el akarja zavarni a budapesti klubtól a szurkolókkal is háborúban álló üzletembert, hogy teljesen visszavehessék valamilyen módon a pesti focit. Amikor a Videotonnal amúgy szoros viszonyban álló Puskás Akadémiának csúfolt Felcsút kupadöntőt játszott az Újpesttel idén májusban,

Orbán Viktor már annyira elfelejtette, milyen színeket látva csillant fel igazán a szeme, hogy bevallottan a Felcsút sikeréért szorított.

Nyilván, hiszen azt az akadémiát ő alapította a felcsúti kertje végében, hogy aztán stadiont is építtessen oda.

Orbán sokszor bizonyította már, hogy változik a világnézete. Azon még fenn se akad az ember, ha valaki liberálisból indulva már konzervatívként kerül kormányra, hogy aztán nyolc év ellenzéki politizálás után már illiberális kereszténydemokrácia címén plakátolja tele Soros Györggyel az országot.

Találkoztam én már olyannal is, aki gyurcsányistából lett jobbikos.

Az viszont, hogy Orbán képes volt nyom nélkül lecserélni a focicsapatát, hogy aztán már az új kedvenc meccseire magánrepülőzgessen, olyan árulás, ami miatt átlagemberrel szóba sem állnának sokan. Világnézetet cserélni végül is lehet, de klubot nem szabadna.

 
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek