Momentum: Az ellenzéknek hódítania kéne!

2018.10.01. 18:38

Hogyan értékelik a Momentum prominensei a párt első majdnem-győzelmét a kőbányai időközi választáson? Mi a tanulság a kis arányú vereségből, és irigylik-e a DK rákospalotai győzelmét? Győztek volna, ha segít az LMP és a Jobbik? Az Azonnali a Nagy Terézvárosi Eredményvárón kérdezte végig a Momentumot.

Azt Fekő Ádám már megírta az Azonnalin, hogy milyen volt a hangulat a Momentum Ankert-beli eredményváróján, azt azonban értelemszerűen nem tudta, hogy hogyan értékelik mindezt a párt prominensei, hiszen míg ketten velük forgattunk, addig ő a ma reggeli cikket pörgette a fejében, és szándékosan rossz minőségű képeket lőtt a félhomályban.

Miután kiderült, hogy még 20 százalékot sem elérő részvétel mellett jó 80 szavazatnyi különbséggel kapott ki a jelöltjük a kőbányai időközi önkormányzati képviselő-választáson, a momentumosokban alapvetően keveredett a csalódottság és a remény érzete. Szerintük egyrészt ennyivel kikapni egyáltalán nem szégyen, másrészt meg a nagyon alacsony részvételi arányt nehéz megmagyarázni. 

Úgy látják, hogy az „összefogásnak” azonban van értelme, már persze bizonyos feltételek között, főként ha helyben jól ismert jelölt mögé sorakozik be az ellenzék. A kőbányai jelöltjük szerintük ilyen volt.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja még azt is elárulta az Azonnalinak: ha a többi párt, mondjuk az LMP és a Jobbik aktivistákkal is segíti őket, talán még győzhettek is volna.

De akkor mi a tanulság, irigyek-e a Demokratikus Koalícióra, mert nekik sikerült aznap Rákospalotán, és eleve, mit kellene csinálnia az ellenzéknek a jövőben? Nézzétek meg a videót!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek