Elhunyt a francia sanzon egyik legnagyobbja, Charles Aznavour

Szerző: Techet Péter
2018.10.01. 19:21

Kilencvennégy éves korában halt meg a francia sanzon egyik utolsó nagy klasszikusa, a több mint ezerkétszáz dalt nyolc különféle nyelven éneklő Charles Aznavour.

Elhunyt a francia sanzon egyik legnagyobbja, Charles Aznavour

Aznavour örmény művészcsalád gyerekeként született 1924-ben Párizsban. Neve eredetileg Shahnourh Varinag Aznavourian – ebből lett énekesként Charles Aznavour. Szülei a törökországi örmény holokauszt elől menekültek Franciaországba.

Már 1941-től énekelt, hangját és tehetségét Edith Piaf fedezte fel igazán, aki bevezette a francia sanzon világába. Igazán ismertté a franciák számára az ötvenes évektől vált, a hatvanas évekre pedig – alacsony termete ellenére is – végleg a francia dalkultúra legnagyobbjai közé került olyan örökérvényű számokkal, mint az Hier encore, a La Bohème vagy az Emmenez-moi.

A francia zenei szcéna mindenféle irányzatával – Johnny Hallydaytól Mireille Matthieu-n át Vanessa Paradisig – lépett fel, énekelt közösen, és saját dalai is sokféle hagyományba illeszkedtek.

Aznavour politikailag is aktív volt.

Menekült szülők gyerekeként a bevándorlóknak mindig a saját példáját ajánlotta: vagy légy fejben és szívben teljesen francia, vagy menj el.

Mindazonáltal nem feledte teljesen örmény gyökereit, 1989-ben több énekessel együtt állt ki a függetlenedő Örményország mellett.

Politikailag jobbközépen állt, többször is támogatta fellépéseivel Valery Giscard d´Estaing kampányait, 2012-ben pedig Nicolas Sarkozy mellett állt ki. A Nemzeti Front jelentette nacionalizmust azonban elutasította, 2002-ben ő is fellépett a Jean-Marie Le Pen elnökké választása ellen szervezett koncerten.

FOTÓ: Wikipédia

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek