Világszerte csökken a terrortámadások száma

2018.09.25. 21:01

Már harmadik éve folyamatos a csökkenés az áldozatok számában is. Míg mindenki az Iszlám Államra figyelt, a sunyi Al-Kaida ismét megerősödött.

Világszerte csökken a terrortámadások száma

Harmadik éve csökken világszerte a terrorista támadások száma – derül ki az Amerikai Egyesült Államok által közzétett jelentésből.

Az ország külügyminisztériumának összesítése szerint ugyanis 2017-ben a bolygón 8600 terrortámadást hajtottak végre, ez azonban jóval kevesebb, mint az azt megelőző években.

E támadások következtében 18 753 ember veszítette életét, ez is hétezerrel kevesebb, mint az előző évben volt, 7-ből 10 halálos áldozatot öt országban követeltek a támadások: Afganisztán, Irak, Nigéria, Szomália és Szíria. A Statista közül erről egy szép infografikát:

Infographic: Terror Attacks Drop Worldwide | Statista

Az áldozatok száma ugyan csökkent, de sokkal szofisztikáltabban kell mostanság küzdeni a terroristák ellen, például azért, mert míg az Iszlám Állam Szíriában tulajdonképpen majdnem végleg megsemmisült, addig világszerte arra szólítják fel a szimpatizánsaikat, hogy bármilyen a kezük ügyébe akadó fegyverrel támadjanak civilekre.

A jelentés ugyanakkor megjegyzi, hogy míg mindenki az Iszlám Államra figyelt, addig az Al-Kaida lassan-lassan visszaépítette a hálózatát a Közel-Keleten, főleg Afganisztánban.

A tanulmány felhívja a figyelmet arra is, hogy három állam intenzíven támogatja a terrorizmust, ezek pedig Irán, Észak-Korea és Szudán.

FOTÓ: crosswalk.com

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek