Szijjártó elszólásából derült ki: Ismét Borkai Zsoltot indítja a Fidesz Győrben

2018.09.22. 12:46

A Kisalföld meglepő interjút készített az újrázásra készülő győri polgármesterrel.

Szijjártó elszólásából derült ki: Ismét Borkai Zsoltot indítja a Fidesz Győrben

Borkai Zsolt győri polgármesterrel készített egy egészen rendhagyó interjút a Kisalföld a szombati lapszámban: a beszélgetés apropója a külügyminiszter egy elejtett megjegyzése. Szijjártó Péter ugyanis csütörtökön az Audi-gyárban járt, és azt mondta, bízik benne, hogy a város első embere jövőre is sikeres lesz, Borkai Zsoltnak sok sikert kívánt a munkájához és a kampányhoz.

Az Andy Vajna tulajdonában lévő Kisalföld napilap újságírója karakán módon próbálta kiszedni Borkaiból, hogy eszerint legfelsőbb szinten is rábólintottak-e a jelöltségére, mire ő olyasmiket válaszolt, hogy a hídon akkor kell átmenni, mikor odaértünk,

de amúgy Szijjártó külügyminiszter szavait nem lehet félreérteni, és a jövő őszi lesz a negyedik polgármester-választás, amin elindul.

Borkai egészen pontosan úgy fogalmazott: az indulást abban a családban tervezi, amelyikhez tartozik. A Kisalföld kérdésére, miszerint rábólintott-e már erre a családfő is, Borkai azt mondta, a Fideszben az a szabály, hogy annak szólnak, akit nem szeretnének. Ő ilyen jelzést mindezidáig nem kapott, de nem is kell, hogy eljusson hozzá ilyesmi:

„Itt Győr és a győri emberek véleménye a mérték, azt pedig még a külső és belső ellenségeim is elismerik, hogy a város fejlődése magáért beszél.”

A Kisalföld megkérdezte azt is, mit szól azokhoz a pletykákhoz, miszerint mégsem Borkai lesz a befutó a Fidesznél. A polgármester erre azt felelte: csak azon pletykák ellen kell tenni, amelyek igazak. Egyébként meg: „Egy polgármester, illetve maga a polgármesterség attól erős, hogy direktben választanak meg az emberek. Nem az intrika, hanem a teljesítmény számít.”

Azt is felidézte Borkainak a riporter, hogy egyszer már esett pofára, amikor maga Orbán Viktor utalgatott arra, hogy az extornász Borkai marad a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aztán másnap kiderült, hogy mégsem. (A MOB-os bizalomvesztés hátterének a Magyar Hang járt nemrég utána.) Borkai szerint viszont a két helyzetet nem lehet összehasonlítani.

FOTÓ: Botár Gergely / Kormány.hu

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek