Hiba lehet a reptéri vasútállomás helyén parkolóházat építeni

2018.09.19. 20:59

Ha végre egyszer megépül a vasútállomás, minél közelebb kéne lennie a terminálhoz, most ez került veszélybe a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint.

Hiba lehet a reptéri vasútállomás helyén parkolóházat építeni

Jelentősen megdrágul, vagy akár lehetetlenné is válik a jövőbeli repülőtéri vasútvonal állomásának ideális, terminálhoz közeli elhelyezése, miután hatszintes parkolóház épül a területen  – figyelmeztet a Közlekedő Tömeg Egyesület a Facebook-oldalán. A parkoló építését a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. jelentette be nemrég. 

Mint a Közlekedő Tömeg írta, az elmúlt évtizedekben számos koncepció készült a repülőtér vasúti kiszolgálására, eddig viszont a legelőnyösebbnek a Budapest–Cegléd vasútvonalon Pestszentlőrinc és Monor állomások közötti új nyomvonal kiépítése mutatkozik. Ezzel ugyanis nemcsak Budapest, hanem

például Győr, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged vagy Kecskemét is elérhetővé válna átszállás nélkül.

Ezt a vasúti kapcsolatot a becslésük szerint akár napi 20-25 ezer utas, azaz egy kisváros lakossága használná a repülőtér megközelítéséhez. Ám úgy vélik, a siker szempontjából elengedhetetlen, hogy az állomás a repülőtéren belül a terminálépülethez a lehető legközelebbi területen helyezkedjen el. Éppen ez hiúsul meg, ha a jelenleg felszíni parkolóként használt területet beépítik.

A Közlekedő Tömeg Egyesület meggyőződése, hogy a repülőtér tulajdonosaként a magyar kormánynak – a magánkézben lévő vagyonkezelői jogok adta lehetőségek határáig – mindent meg kell tennie azért, hogy a leendő vasútvonal az ideális ponton érje el a repülőteret.

Az Azonnali megkereste az ügyben a Budapest Airportot és az Innovációs és Technológiai Minisztériumot is, amint tőlük többet tudunk, jelentkezünk újra a témában.

FOTÓK: MTI, Közlekedési Tömeg Egyesület 

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek