Mi köze a szélsőjobbhoz a német alkotmányvédelemnek?

Szerző: Techet Péter
2018.09.19. 07:16

A német alkotmányvédelem menesztett vezetője tanácsokkal látta el az AfD vezetőségét, hogy miként kerülhetik ki az általa vezetett intézmény éber figyelmét.

Mi köze a szélsőjobbhoz a német alkotmányvédelemnek?

A folyamatosan olvadó német nagykoalíció, amelynek szociáldemokratáit lassan már nem csak az AfD, de a Zöldek is leelőzik, képtelen a bel- és európapolitikai téteket érzékelni. Amikor 2015-ben megnyitotta Merkel a határokat, szintén nem gondolta át, hogy ezzel felhúzza a szélsőjobboldal előtt is a gátat.

Így ma Németországban nem csak a közel egymillió menekültet, de az össznémet antifasiszta konszenzusból kiiratkozott, főleg keleti, de azért a nyugati tartományokban is szép számmal előlépett, felbátorodott dühöseket (Wutbürger) is integrálni kell. Ez pedig egyre nehezebb. Az AfD ugyanis nem csupán a kormányzó pártokat vonja kétségbe, ami ellenzékből nem lenne megdöbbentő, de azt a rendszert is, amit a nyugatnémetek kialakítottak, a keletnémetek pedig megkaptak.

Az AfD rendszerellenessége kapcsán azonban vita van, hogy az alkotmányos rendre, azaz a liberális demokráciára veszélyes erőnek kell-e tekinteni. Ha igen, akkor az Alkotmányvédelmi Hivatalnak (Verfassungsschutz) kéne megfigyelnie.

Igen ám, de a Verfassungsschutz elnöke, Hans-Georg Maaßen doktor más véleményen van. A magas hivatalnok, aki már a kilencvenes évek elején abból doktorált, hogy szigorítani kéne a menekültjogot, meglehetősen elnéző az AfD-vel szemben. Idén nyáron egy volt AfD-s politikus a könyvében egyenesen azt állította, hogy

Maaßen a hivatali feladatai mellett tanácsokkal látta el az AfD vezetőségét arról, hogy miként kerülhetik el a Verfassungsschutz éber figyelmét.

A vád, miszerint a német alkotmányos rend őrei összejátszanának a szélsőjobbos párhuzamos társadalommal, a Nemzeti Szocialista Underground (NSU) nevű terrorszervezet kapcsán is felmerült: a 2002 és 2007 között kilenc bevándorlót legyilkoló csapat egyik támadásakor ugyanis maga a Verfassungsschutz beépített embere játszott elég vitatható szerepet – nem kizárt, hogy kifejezetten fedezte a gyilkosokat.

Maaßen AfD-közelisége arra mutat rá, hogy a német polgári társadalomba, amelynek a tanult jogász is része, eléggé előrenyomult a szélsőjobb.

A szociáldemokraták, a zöldek és a kommunisták Maaßen leváltását követelik. Kedd estére pedig le is került róla Angela Merkel keze: Maaßennek mennie kell az alkotmányvédelem éléről. Azonban nem bukik nagyon le: Horst Seehofer átveszi államtitkárnak a belügyminisztériumba. Ez persze csak nevetségessé teszi a Maaßen elleni vádakat: ha az eddigi főalkotmányvédő tényleg kripto-AfD-s, akkor nincs helye a német belügyben sem; ha viszont nem az, akkor nem kellett volna áthelyezni.

Tetszett a cikk? Mindez az Azonnali ma reggeli hírlevelében jött le, sok mással együtt! Iratkozz fel te is a Reggeli feketére, hogy ne maradj le minderről!

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek