Össze-vissza hülyeségeket írnak külföldön a svéd választásról

Szerző: Pintér Bence
2018.09.09. 14:18

A The Local svéd kiadásának újságírója szerint alig írtak pontos cikket a vasárnapi svéd választásról a külföldi sajtóban.

Össze-vissza hülyeségeket írnak külföldön a svéd választásról

Úgy tűnik, a svédek most esnek át azon a szakaszon, amit a magyarok már 2010 óta ismernek: lett egy erős szélsőjobboldali pártjuk, a nyugati sajtó pedig nagyjából zéró előismerettel jár hozzájuk csodásítani őket. Erről ír legalábbis James Savage a svéd The Local portálon.

Savage szerint ez az idei ugyan tényleg egy érdekes választás, de érdekes volt például a 2006-os is, az mégsem érdekelte egyáltalán a külföldi sajtót. A populista pártok és vezetők előretörése azonban nyilván egy trendbe illeszthetővé tette a neonáci mozgalomból induló Svéddemokraták felemelkedését, így az érdekődés is nagyobb.

Azonban olyanok írnak a svéd választásról, akik egyáltalán nem ismerik a svéd politikát, nem beszélik a nyelvet, ráadásul főleg a kattintásokra hajtanak, ennek az eredménye pedig a

szenzációhajhász újságírás, ami a legtöbb esetben egyszerűen hamis híreket közöl.

Ilyen például az, hogy a Newsweek cikke szerint Svéddemokraták magukban többséget szerezhetnek, vagy akár az, hogy bekerülhetnek a kormányba, hiszen a szociáldemokraták a és a jobboldal is közölte, hogy nem lépnének koalícióra velük. Ugyanígy szenzációhajhász hazugság Savage szerint minden cikk, ami valamiféle migránsdisztópiaként festi le Svédországot.

Ráadásul ezáltal éppen azokról az okokról nem beszélnek ezek a külföldi sajtóban megjelenő cikkek, amelyek valóban hozzájárulnak a szélsőjobboldali párt előretöréséhez: ez pedig például az, hogy támogatóik jó része leszakadó vidékekről érkezik. Ugyanígy kevés szó esett szerinte arról, hogy

a svéd politikában már nagyjából konszenzus van a menekültügyről, illetve arról, hogy azt 2015-ben félrekezelték, ezért legalább olyan fontos kérdés a mostani választáson az oktatás és az egészségügy helyzete.

Az Azonnalin a svéd választás kapcsán csak a jó eredményt váró Parasztpárttal foglalkozunk külön cikkben, amelyben Techet Péter arról írt, hogy miért ez a párt az urbánus hipszterek reménysége is. Nagyobb áttekintéshez pedig Labanino Rafael cikkét ajánljuk a Transindexen.

FOTÓ: Wikipedia

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek