Felfordul a gyomrod, miközben ezt a japán várost teljesen megőrjítik a spirálok

Szerző: Pintér Bence
2018.09.09. 08:01

Csigává változó iskolások, spirálformáktól megőrülő emberek, félelem, rettegés és borzongás. Ki gondolta volna, hogy még az Írók Boltjában is árulnak obskúrus japán horrormangákat? Pedig így van, ráadásul nem is akármilyeneket: Junji Ito japán rajzoló Uzumaki című kiakasztó, ugyanakkor gyönyörű képregényét érdemes kézbe venni.

Felfordul a gyomrod, miközben ezt a japán várost teljesen megőrjítik a spirálok

Mit árul el a képregényirodalom hazai megbecsültségéről, hogy (csodák csodájára) még az Írók Boltjában, a budapesti Andrássy úton is lehet képregényeket vásárolni? És mit árul el az, hogy az ezt a tényt reklámozó Facebook-bejegyzésükben a „képregény” szó helyett a „képzőművészeti album” kifejezést használták?

Pedig hát lássuk be, ezen a fotón itt fent egyértelműen képregényeket látunk: például a tavaly száz éve született legendás képregényrajzoló, Jack Kirby két alkotását, vagy éppen a Persepolist. Végső soron lehet persze ezeket „képzőművészeti albumnak” hívni, hátha ettől vevő lesz a dologra az úri közönség is, fene tudja.

Az is igaz, hogy nem igazán sikerült még jó magyar fordítást találni az angol „graphic novel” szóra, pedig ez a kifejezés angolul talán arra is hivatott, hogy megkülönböztesse a „minőséginek” szánt, nagyobb lélegzetvételű képregényes munkákat a „közönséges”, rendszeres megjelenésű, mondjuk szuperhős-témájú füzetektől.

Nos, a terminológiai szőrszálhasogatást félretéve vegyük észre, hogy a többnyire francia és angolszász szerzők csinos művei között ott csücsül egy angol nyelvre lefordított japán manga is. Az a címe, hogy Uzumaki, a szerzője pedig egy bizonyos Junji Ito.

Azt kell még róla tudni, hogy az egyik legjobb dolog, amit mostanában olvastam.

Engem majdnem egész életemben teljes mértékben hidegen hagyott a japán kultúra. A kétezres évek elején futó Pokémon, Dragon Ball és Sailor Moon kivételével egy animét sem fogyasztottam, sőt, ki lehet velük kergetni a világból; és a mangaművészet is nagyjából olyan közel áll hozzám, mint mondjuk a focimeccs-nézés. Szóval távol.

Nem is ilyen vonalon kezdtem érdeklődni Junji Ito művészete iránt, hanem inkább azért, mert az elmúlt időszakban kicsit rákaptam a horrorra, amit itthon nagyjában-egészében Stephen King képvisel, a zsáner egyéb alkotói pedig legfeljebb elszórtan jelentek meg.

Nemrég írtam arról, hogy Veres Attila egészen remek könyvei nyomán alakul valami azért ezen a fronton itthon is, és éppen ő volt az, aki először ajánlotta, hogy vessek egy pillantást Junji Itóra.

Úgyhogy beütöttem a Google-be a nevet, és ez fogadott:

Azt a kutya meg a macska, mondaná a nagymamám. Bennem rögtön megdobbantott ez a kép valamit, nem tudom, mit. Mindig is sejtettem, hogy a japánok beteg állatok – na nem úgy általában, csak mégis ez jön le valahogy mindig az egészből –, és az előítéletem ismét nyert némi igazolást. Ugyanakkor érdekelni is kezdett a dolog.

A spirál mindenkit kikészít

Az Uzumaki eredetileg folytatásokban jelent meg, összesen tizenkilenc részben 1998 és 1999 között. A történet egy apró, partmenti japán városkában, Kurōzu-choban játszódik, főhősei pedig a középiskolás lány, Kirie Goshima és párja, a szintén középiskolás Shuichi Saito.

Ők lesznek a szemtanúi annak, ahogy a város teljesen megkattan: megőrjíti őket a spirál.

Az epizodikus jellegből adódóan szépen lassan épül a történet, tulajdonképpen elszigetelt esetekkel kezdődik minden, és csak kevesen veszik észre az összefüggést az egyre gyomorforgatóbb események között. Előszőr csak Shuichi apja lesz a spirálminta megszállottja és gyűjtője – egészen horribilis következményekkel –, aztán egyre furcsább és egyre durvább dolgok történnek a városban.

A spirálminta mindenhol megjelenik: a növényvilágban, a krematóriumból felszálló füstben, a rajokban repülő szúnyogok röptében, sebhelyeken, a lányok göndörödő hajában. Vagy abban, hogy egyes emberek elkezdenek csigává változni. A spirál nyomában minden alkalommal őrület, halál és pusztulás jár, míg végül a város a kozmikus horror elemeit felvillantó végjátékra elzáródik a külvilágtól.

A történet további részletezése azért fölösleges, mert az Uzumaki fő érdeme nem a nagyon kitalált és különösen fordulatos történetben rejlik, hanem abban, ahogy Junji Ito mindezt megjeleníti.

Váltakozva őrült, beteg, gyomorforgató, csodás, elképesztő és gyönyörű. Mutatok egy példát a szépre, a durvákat pedig mindenki fedezze fel magának, ha van hozzá gyomra:

A gyanútlan olvasó persze a mangából felpillantva maga is elkezd mindenhol spirálformákat látni, a reggeli kakaóscsigától kezdve a konyhai fiókok fogantyúján és a szúnyogriasztó spirálon át az esti mese gyanánt olvasott Bogyó és Babócáig, amelyben az előbbi címszereplőre vonatkoztatott „csigafiú” kitétel egészen érdekes fénytörést kap Ito művén keresztül.

Aki tehát kedvett kapott némi elmebeteg, ugyanakkor csodásan szép borzongáshoz, az szóljon az Írók Boltjának, hogy rendeljenek még pár példányt ebből a remek „képzőművészeti albumból”, ugyanis az az egy darab, amit a Facebookra kitettek, az cikkünk írásának pillanatában már elkelt.

Ha pedig megvolt az Uzumaki, akkor tudom ajánlani a Gyo-t, ami úgy indul, hogy Okinawa szigetén hirtelen nagyon büdös lesz, és a tengeri élőlények (köztük nagy cápák) furcsa fémlábakon menetelnek ki a tengerből. „Ha ezt elolvasod, nem lesz kedved nyaralni” – mondta Veres Attila, és tökre igaza van. Ki ne hagyjátok!

Könyves Kálmán nem csak ezeket a könyveket ajánlja. Hanem!

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek