Nem egyetérteni kell a fideszes menekültpolitikával, hanem ignorálni azt
Szerző:
Techet Péter
Ha a fiktív menekültkérdésről és a valós gyűlöletkampány morálisan amúgy helyes elutasításáról vitatkozik, akkor az ellenzék besétál a Fidesz aknamezejére. Innentől pedig igaza van Ungárnak.
Ungár Péter nemrég lezárta a nyári uborkaszezont: cikkében azt állítja, hogy a menekültkérdést nem kell túlpörgetni, nem ott lehet és kell a Fideszt legyőzni, sőt, e téren inkább egyet kell érteni a kormánypárt álláspontjával, ugyanis ez a magyar társadalom többségi álláspontja is. Ungár cikkéből sokaknak csak egyetlen mondat maradt meg, kontextus nélkül.
Főmunkatársként ezért most magam is ajándékozok a felületes olvasóknak egy kontextusból kiragadható mondatot – hogy aztán megválaszoljam, szerintem miért nem egyetérteni kell a fideszes menekültpolitikával, hanem ignorálni azt. Az ellenzéknek a választásokat ugyanis nem a menekültügyben kell megnyerni.
Álljon most itt akkor rögtön az elején az én írásom kontexusból kiragadható, egyetlen mondata:
Nem, a Fidesz menekültpolitikájával nem lehet egyetérteni.
Ennek rögtön két oka is van – a második ok gyakorlatilag Ungár Péter felvetésére reagál egyetértően. Először azonban jöjjön az első ok, a moralizálás.
Tézis: A Fidesz menekültpolitikája morálisan elutasítandó
A Fidesz menekültpolitikájával azért nem lehet egyetérteni, mert a keresztény-nyugati kultúrkörben, főleg a második világháború tapasztalatai után, kialakult egy olyan konszenzus, hogy az esztelen, fékeveszett rasszizmussal nem értünk egyet. Akkor sem, ha többségivé válik a társadalomban a propaganda és a félelemgerjesztés hatására.
Főleg azon helyzetekben fontos tehát a moralizálás, amikor a hatalom erkölcsi korlátokat rúg fel, történelmi tapasztalatokat vesz semmibe, és csupán a pőre erőszakra és az azzal megszerezhető, fenntartható többségre hivatkozik minden ellenérvvel, kritikával szemben. Akkor, amikor nem csak Magyarország, de Európa számos más országa is – noha sokkal kisebb intenzitással és veszélyességi fokkal – fasizálódik, fontos (pontosabban: éppen akkor fontos) kiállni pár morális alapelv mellett.
A többségnek ugyanis nincs mindig igaza, a „kétharmad nem teremt legitimitást“ – hogy meglepő húzásként Carl Schmittet idézzünk.
Ha egy nyugat-európai ország lapjába írnék, akkor persze hajlandó lennék elfogadni számos kritikát a menekülthelyzetet illetően. Ungár kontextusból kiragadott mondatát a következőképpen tudnám ez esetben átfordítani: „A menekültkérdésben nem szégyen Mariam Lauval a Die Zeit-ból egyetérteni.“
A német balliberális Die Zeit hetilapban pár hete ugyanis nagyon érdekes vita volt a menekültek korlátlan befogadásáról, amiben Lau az elutasító álláspontot képviselve mélyen megfontolandó érveket hozott fel. Például hogy a túlhajtott baloldali-humanista moralizálás nem veszi észre: miközben a menekülteket korlátlanul befogadná (ami gazdaságilag se lehetséges opció), a szélsőjobboldalt erősíti és ezzel a liberális demokráciát ássa alá. Igenis el lehet azon gondolkodni, hogy
fontosabb-e nekünk a liberális demokrácia megóvása, fenntartása, amely nem mindenkit tud és akar befogadni; vagy holmi „pereat mundus“-konoksággal engednénk be mindenkit, továbbnövelve ezzel mindenütt a széljobb erejét, népszerűségét és dühét?
A német közéletben számosan felhorkantak, hogy a Die Zeit miként mer ilyen véleményt is közölni. Hasonló felháborodás volt ez, mint Ungár mondata kapcsán. A különbség azonban, hogy Németországban a menekültkérdés valós ügy, annak Die Zeit-beli kritikája pedig nem rasszizmusból, hanem a liberális demokrácia iránti aggódásból születik.
Ezzel szemben a Fidesz menekültpolitikája nem egy létező gondra reagál, valamint nem liberális demokrata, hanem rasszista választ ad. A Fidesz menekültpolitikája arról szól, hogy akár kamu-átlagemberek mutogatásától sem visszariadva gerjeszt félelmet egy bizonyos, Magyarországon gyakorlatilag csak fikcióként jelenlévő embercsoport, az úgynevezett menekültek ellen.
Antitézis: Nincs menekültügy
A menekültellenesség morális elítélésénel azonban még fontosabb, hogy a menekültkérdéssel egyszerűen nem kell foglalkozni, ugyanis – és itt jön a második, immár pragmatikusabb ok a Fidesz menekültpolitikájának elutasítására –
menekültprobléma Magyarországon ugyanúgy nincs, ahogy tömeges bevándorlás vagy iszlamizáció se.
Nincs még emellett ufóinvázió, sáskajárás és spanyolnátha-járvány se, azaz ha a Fidesz majd azok ellen plakátol, akkor se kell hosszú elemzésekben foglalkozni az ufókkal, a sáskákkal vagy a spanyolnáthával. Se fáklyásmenetes-petíciózos tiltakozásra, se opportunista egyetértésre nincs szükség az ufóveszély esetleges kormányzati tematizálásakor.
A Fidesz menekültpolitikájával tehát azért se lehet egyérteni, mert a morálisan elutasítandó gyűlöletkeltés mögött nincs olyan problémakör (menekültek, iszlamizáció, multikulturalizmus, bevándorlás stb.), amivel Magyarországon értelmesen lehetne és kéne foglalkozni.
Ez pedig elvezet Ungár Péter írásának azon aspektusához, amiben az LMP parlamenti képviselőjének teljesen igaza van. Nem lehet ellenzéki politikát építeni arra, hogy az ellenzéki közélet folyamatosan a Fideszre reagál, például moralizál a nem létező menekültkérdés felett.
A menekültellenességet el kell utasítani, azzal nem lehet semmiképpen sem egyetérteni – de a témát nem szabad túlhajtani, mert akkor az ellenzéki diskurzus eleve a Fidesz által kreált és uralt tematizációs mezőbe kerül át.
Ha a fiktív menekültkérdés áll a viták középpontjában, és a valós gyűlöletkampány morálisan amúgy helyes elutasításáról szól csak az ellenzéki közélet, akkor az ellenzék besétál a Fidesz aknamezejére.
Az ellenzéki politika – politika! – azért nem szólhat a menekültekről, mert ma Magyarországon a lerohadt egészségügy, oktatás, közlekedés, a növekvő jövedelmi különbségek, a szűkülő szabad sajtótér, a pluralizmus leépítése, az orosz gyarmatosítás, a felelőtlen energetikapolitika jelentik a fő kihívásokat.
Az ellenzéknek ezekről kell beszélnie, és ezzel arra kell kényszerítenie a Fideszt, hogy végre ne maga adjon nem létező témákat, hanem létező problémákra reagáljon. De ha a Fideszt nem is lehet erre kényszeríteni, legalább a magyar választóknak fel kell mutatni, hogy a menekültügy nem létezik.
Szintézis: Politikára van szükség
Ungár dolgozatának fő mondanivalóját, a fentebb már kritikusan elemzett egyetlen mondatán túl, én akként értettem,
(1) hogy az ellenzék ne ragadjon meg a moralizálásnál, és (2) ne hagyja, hogy a Fidesz határozza meg a közélet témáit. Ungárnak mindkét felvetés tekintetében igaza van.
Miközben fontos a menekültellenesség kapcsán a morális elutasítás – azaz nem lehet egyet érteni azzal, amit a Fidesz menekültügy gyanánt habosít –, az ellenzéki politika egyrészről elfelejt valódi politika lenni, ha csak moralizál; másrészről meg nem maga szabja meg a közélet fő témaköreit, hanem egyszerűen reagál arra, amit a Fidesz elédob.
A moralizálás elutasítása – megint feltéve, hogy jól értettem Ungárt – nem azt jelenti, hogy ne legyen szilárd erkölcsi megalapozottságú véleményünk a gyűlöletkampányról. Ámde politikai tartalom és sikeres taktika csupán erre az egy, morálisan igaz, de a társadalomban láthatóan kisebbségi véleményre nem építhető.
A moralizálás elutasítása nem azt követeli, hogy támogatni kell akár csak a kerítést, pláne a gyűlöletkampányt.
Azonban a gyűlöletkampány is csak akkor váltható le, ha a társadalom többsége számára is releváns, gyakorlati ügyeket (tehát nem morális alapállásokat) képvisel az ellenzék, mégpedig proaktív, kezdeményező módon egy sikeres politikai taktika keretében.
Záró szkepszis: Az ellenzéki politika értelme és lehetősége
Mindazonáltal az ellenzéknek e tematikus problémák mellett két szerkezeti problémával is meg kell küzdenie.
Először is annak kérdésével, hogy lehet-e, kell-e parlamenti ellenzékiséget játszani a NER-en belül úgy téve, mintha jobb tematikával és élcsapattal akár meg is lehetne nyerni a 2022-es választást, ahogy például Pápay György sugallja cikkében.
Ez azért nehézkes kérdés, mert a választás megnyerése még nem feltétlenül jelentené a NER végét. Ez pedig egy paradox helyzetet eredményez.
Lehetséges-e úgy résztvenni a NER-ben (parlamentjébe beülni, választásain résztvenni stb.), hogy a valós és lényegi cél az egész rendszer (annak parlamentjével és választási rendszerével) megváltoztatása? Másrészről a kivonulás, a teljes (aktív vagy passzív) ellenállás még nehézkesebb mint alternatíva, ugyanis jelenleg nincs olyan társadalmi közhangulat, amiben bármiféle nyílt rendszerellenesség népszerű és eredményes lehetne.
Ha tehát az ellenzék elfogadja, hogy a NER-en belül, annak eszköztárával akarja a rendszert megváltoztatni – márpedig a választásokon való részvétel ennek elfogadását jelenti –, akkor látnia kell azon választójogi környezetet, amely egyértelműen a kétpártiságnak kedvez.
Ez nem az unott összefogás-mantra. Nem arról van tehát szó, hogy a különböző pártokat hirtelen össze kell pakolni a választások előtt pár héttel. Hanem annak hosszú távú beismeréséről, hogy a hatályos választójog értelmében a küzdelemnek Magyarországon két nagypárt megléte esetén van már csak értelme (ha egyáltalán van értelme).
Az ellenzéki nagypárt megszülethet a semmiből, megszülethet egy ma létező ellenzéki formáció egyedüli megerősödéséből, vagy a ma létező formációk időben előkészített koalíciójából. De az biztos, hogy a 2022-es választáson, ha egyáltalán a NER-en belül érdemes és lehetséges ellenzékből választást nyerni, csak egyetlen ellenzéki listának és minden egyes körzetben csak egyetlen ellenzéki jelöltnek lehet esélye a Fidesszel szemben.
Ezt ma még nem késő belátni – jövőre és pláne 2021 decemberében már az lesz. Sajátos helyzet persze, hogy leghangosabban azok szoktak összefogást követelni – azaz belenyugodni a NER kínálta keretekbe és kényszerekbe –, akik másrészről az egész NER-t illegitimnek tartják.
Az ellenzéki sikernek az aktív politikai tematizációs képesség (azaz a menekültellenességre reagáló moralizálás helyetti valódi politizálás) mellett a megfelelő taktika és struktúra is feltétele. Ungár dolgozata elsősorban az újfajta ellenzéki tartalomra vonatkozott (és ebben igaza is volt), de 2022-ig van még annyi idő, hogy a taktika és a struktúra kérdéseit is az ellenzéki közélet megvitathassa.
Mindazonáltal sikeres ellenzéki politika nem cikkekből és vitákból, hanem erős politikai akaratból fog születni.
Hogy a porondon van-e már az a személy, aki képes lesz eme akaratot megfogalmazni és érvényesíteni, nem tudnám persze megmondani.
Az Azonnali főmunkatársa Ungár Péter vitaindítójára reagált. Te is válaszolnál a cikkre? Vitatkoznál vele? Helyes! Tedd az Azonnalin!
Techet Péter többi cikkét itt olvashatod el!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
