+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pápay György
2018. szeptember 6. csütörtök, 12:40
Ha valaki szeretné elhozni a szavazók egy részét a kormányoldalról, annak egy elfogadható ajánlatot kell tennie számukra. Kérdés, nem az-e az igazi kollaboráció, ha előre feladjuk 2022-t.

Ungár Péternek az Azonnalin megjelent írása kitűnő vitacikknek bizonyult, már amennyiben vitacikk alatt azt értjük, hogy a nyilvánosságban minél többen igyekeznek hangot adni a vele kapcsolatos ellenérzéseiknek. Ebben a tekintetben

 

az Ungár-dolgozat leginkább egy Rorschach-pacához hasonlít, amelybe mindenki szabadon beleláthatja a jelenlegi ellenzéki pártokkal, az LMP-vel vagy magával a szerzővel kapcsolatos érzelmeit és indulatait.

 

Ezt az értelmezői szabadságot persze némileg korlátozza az a gyorsan kialakult olvasat, amely szerint a cikk alapvetően arról szól, hogy nem szégyen egyetérteni a Fidesz „migrációs propagandájával”, ami jóval konkrétabb irányba tereli az említett indulatokat. Éppen ezért szokás Ungár írását – Keresztes László Lóránt magányos társelnök legutóbbi interjúival egyetemben – úgy kezelni, mint valamiféle heves megfelelési kényszer felszínre törését a kormánypárt irányában, sőt akár egy nyíltan „társutas” politika kezdetének bejelentését az LMP részéről.

 

Mármost nem világos, hogy

 

ha egy ellenzéki párt társutas politikát kíván folytatni, azt miért kell nagy csinnadrattával bejelentenie – nem hatékonyabb-e, ha ezt úgy teszi, hogy közben a legelszántabb, legkérlelhetetlenebb kormánykritikus erőnek mutatja magát?

 

(Rosszmájúak erre találhatnak is példát a hazai politikai palettán.) Elképzelhető tehát, hogy a cikknek van egy másik olvasati lehetősége is, amely valamivel produktívabb az ellenzéki útkeresés szempontjából.

 

Ha az ember arról ír, hogyan érdemes olvasni Ungár Péter cikkét, ne adj’ Isten némely pontokon még egyet is ért vele, azzal ma nagy valószínűséggel kizárja magát egyes ellenzéki szalonokból. A magam részéről ezzel könnyen együtt tudok élni, de a nyitottabb olvasók kedvéért hozzátenném, hogy az alábbiakban nem a szerző személyét vagy az LMP-t mint pártot akarom védelmembe venni. Amikor azt mondom, hogy Ungár cikkét érdemes jól olvasni, azt azért teszem, mert így lehetőség nyílik az ellenzék előtt álló egyik fő stratégiai dilemma végiggondolására.

 

Ne bántsd a szavazót!

 

Hogyan olvassuk tehát a cikket, ha nem az a szándékunk, hogy annak karikatúrája – a  Fidesznek tett „hűségnyilatkozat” – felett mondjunk ítéletet? A válasz nagyon egyszerű: mint az ellenzéki pártoknak tett ajánlást, hogyan is viszonyuljanak a Fidesz szavazóihoz.

 

Tetszik vagy sem, ez jelenleg az ellenzéki politika egyik kulcskérdése. Korábban magam is írtam arról, hogy az április 8-i választás legfontosabb tanulsága nem az, hogy az ellenzéki pártok nem fogtak eléggé össze, hanem az, hogy még egy teljes, faltól-falig ellenzéki összefogás sem lett volna elegendő a kormányváltáshoz. Ehhez csak meg kell nézni, milyen mértékben emelkedett az 50 százalék felett megnyert fideszes választókerületek aránya, valamint belátni, hogy a nyílt együttműködés nemcsak hozott, de vitt volna is (a Jobbiktól biztosan, de talán még a baloldaltól is).

 

Ki kell mondani: jelen tudásunk szerint az ellenzéki szavazói torta újraszeletelgetése semmire sem elég. Ahhoz, hogy a kormányváltásnak egyáltalán az elméleti lehetősége felmerüljön – már ha azt nem kizárólag a nagyhatalmak beavatkozásától vagy egy esetleges világgazdasági válságtól várjuk –, az ellenzéknek olyan szavazókat kell megnyernie, akik április 8-án a Fideszre adták a voksukat. Itt nyilvánvalóan nem a kormánypárti törzsszavazókról van szó, hanem azokról, akik 2018-ban „jobb híján” szavaztak a Fideszre. Azonban az ő megnyerésüknek is alapvető feltétele, hogy az ellenzéki pártok ne idegenítsék el maguktól teljesen ezt a választói réteget.

 

Ha innen nézzük, máris érthetővé válnak az olyan felvetések, hogy „migrációügyben nem szégyen egyetérteni a Fidesszel”, hogy talán érdemes lejjebb csavarni az állandó diktatúrázást, sőt még a mértékletesség, a kevésbé „hangos” ellenzékiség igénye is új értelmet nyer.

 

Kit lehet szavazóként megnyerni azzal, hogy a voksára ácsingózó pártok folytonosan morálisan ítélkeznek fölötte, mert korábban az embertelen, diktatórikus (stb.) Orbán-rendszert támogatta?

 

Érdemes még egy lábjegyzetet tenni a migráció problematikájához. Keveseknek tűnt fel, hogy Ungár arra is kitér, miért hozott ez sikert a Fidesz számára: mert egy jóval összetettebb problémahalmaz áll a hátterében. A migrációs kampánnyal a kormánypárt részben azokat szólította meg, akik – joggal vagy sem – a globalizáció veszteseinek érzik magukat, és akik ezért a nemzetek feletti szervezetektől, többek között az Európai Uniótól szeretnék visszaszerezni a „demokratikus kontrollt”. Ha ezt a létező választói érzületet nem megérteni akarjuk, hanem buta, agresszív nacionalizmusként megbélyegezni, azzal csak annyit érünk el, hogy bebetonozzuk a Fidesz támogatói bázisát.

 

Kell egy elfogadható ajánlat

 

Mindez nem azt jelenti, hogy a Fideszt innentől kezdve ne lehetne és ne kellene kritizálni. Mindössze arról van szó, hogy ha valaki szeretné elhozni a szavazók egy részét a kormányoldalról, annak egy elfogadható ajánlatot kell tennie számukra. A jóságos EU kontra gonosz Orbán-rezsim ajánlat nem ilyen, ahogy nem ilyen a választók egy részét lenéző, agymosottnak, birkának beállító beszédmód sem. És végképp nem az, ha azt mondjuk, hogy Gyurcsány alatt jobb volt.

 

Az utóbbi megjegyzéssel el is jutottunk a másik, valamivel szofisztikáltabb kritikáig, amit Ungár meg szokott kapni: jelesül hogy míg cikkében a régi politikai reflexek meghaladását szorgalmazza, addig ő maga is a „balliberális konszenzus dinoszauruszainak” ekézéséhez tér vissza. A fentiek alapján viszont ez teljesen logikusnak mondható. Ha valakitől, hát a régi baloldaltól – vagyis az MSZP–DK-tól – egész biztosan nem várható, hogy elfogadható ajánlatot tegyen a Fideszről potenciálisan leválasztható szavazók számára. És

 

nemcsak a demokráciasirató, moralizáló beszédmód miatt, hanem elsősorban azért, mert sokan ma is éppen velük, az MSZP-vel és a DK-val szemben szavaznak a Fideszre.

 

Ebben az esetben viszont a régi baloldal kritikája nem valamiféle ideológiai megrögzöttség – vagy rosszabb esetben a kormányoldallal való kollaboráció – eredménye, hanem nagyon is pragmatikus politikai döntés. Ráadásul olyan döntés, amely a kormánypárti szavazók mellett tekintettel van az ellenzéki térfél természetes megosztottságára is. Lehet, hogy sokak számára természetellenesnek tűnik az időnként felmerülő Jobbik–LMP(–Momentum)-együttműködés, de ez semmivel sem inkább az, mint a nevezett pártok együttműködése lenne a baloldallal.

 

Ezzel nem azt akarom állítani, hogy az LMP-nek, a Jobbiknak vagy bármelyik másik, a „balliberális konszenzuson” kívüli ellenzéki szereplőnek ne kellene rengeteg kényszerű és ki nem kényszerített hibán, illetve nehézségen úrrá lennie (hogy finoman fogalmazzunk). Még csak azt sem, hogy a fenti helyzetértékeléssel a politikai bölcsek kövét sikerült volna megtalálni. Azt azonban állítom, hogy az Ungár-cikkben – vagy a Keresztes-interjúkban – megfogalmazottak egy legitim és észszerű ellenzéki stratégia alapjai lehetnek. Így annál érdekesebb kérdés, hogy az ellenzéki nyilvánosság jelentős része miért hozakodik elő rendre a kollaboráció vádjával e megszólalások kapcsán.

 

Előre feladni 2022-t

 

Arra, hogy a régi baloldal pártjainak politikusai, illetve szimpatizánsai miért járnak el így, egyáltalán nem nehéz választ találni: nekik ez a politikai érdekük, ráadásul a kollaboráció vádja tulajdonképpen kölcsönösnek mondható. (A hazai politikának az egyik nagy, ma még nyitott kérdése, hogy hosszú távon kit fog inkább őfelsége ellenzékének tekinteni a választóközönség: az MSZP-t és a DK-t, vagy az LMP-t és a Jobbikot.)

 

Kérdés viszont, miért fogadják el, illetve erősítik a kollaborációs narratívát olyan újságírók vagy közszereplők is, akik a régi baloldallal szemben is kritikusak, sőt adott esetben annak pártjait is a Fidesz házi ellenzékének körébe sorolják?

 

A válasz minden bizonnyal a „hiteles, új ellenzéki erő” felbukkanásába vetett makacs reményben keresendő. Ezt voltaképpen logikus következménye annak, hogy az ellenzéki pártok leszerepeltek – a Fidesz újabb kétharmada után tényleg nehéz lenne mást mondani –, de egyáltalán nem biztos, hogy üdvös következménye. Az összes ellenzéki párt eltűnésében bízni, mi több, aktívan ezen dolgozni akkor észszerű, ha látszik, honnan is érkezik az a bizonyos új erő, amely az így keletkezett politikai vákuumot kitölti. Amíg ez nem látszik, addig kifejezetten észszerűtlen.

 

Számos közszereplőnek volt az a meggyőződése, hogy jó úton jár, amikor a választási kampány során az ellenzéki pártokat próbálta összefogásra kényszeríteni. Most is bizonyára számos közszereplőnek az a meggyőződése, hogy jó úton jár, amikor az amúgy is nehéz helyzetben lévő ellenzéki pártokat próbálja tovább erodálni, így nyitva utat az új erő előtt. Még az is lehet, hogy igazuk van, legalábbis ha abból indulunk ki, hogy 2022-ben is a Fidesz fog győzni. A hazai pártok ugyanis – talán az SZDSZ kivételével – nem ciklus közben, hanem választásokon szoktak elvérezni.

 

Persze kérdés, nem az-e az igazi kollaboráció, ha előre feladjuk 2022-t.

 

Ehhez képest nem biztos, hogy akkora szégyen egyetérteni azzal a felvetéssel, amely szerint az ellenzéknek gyökeresen más hozzáállásra van szüksége, ha szavazókat akar elhódítani a Fidesztől.

 

Disclaimer: a szerző hisz abban, hogy a Fidesz parlamenti választáson ma is legyőzhető.

Pápay György Ungár Péter vitaindítójára reagált. Te is válaszolnál a cikkre? Vitatkoznál vele? Helyes! Tedd az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az akciói elnagyoltak, a befejezése bátortalan, így a saját gyártású német Netflix-sorozat, a Wir sind die Welle (A hullám mi vagyunk) újbalos netflixes kultsorozat helyett kihagyott ziccer marad. Spoileres kritika.

Ilija Ivić az első koszovói szerb, aki Koszovó nemzeti mezét húzza fel Szerbia helyett, édesanyját ezért rúghatták ki pristinai munkahelyéről.

Arra kéri a koronavírus-gyanús helyeken járt dolgozóit az Európai Parlament, maradjanak otthon. Az Európai Bizottság viszont már kevésbé szívbajos.

Újabb négy politikus távozott, mert nem látnak már lehetőséget a konzervatív, jobboldali politizálásra.

Lesz-e hatással a Párbeszéd és az LMP közeledésére, hogy a DK éppen nagyban gyengíti az MSZP-t? Kik fognak tárgyalni minderről? Megkérdeztük!

Mi volt Gyurcsány legjobb húzása? Melyik elszakított nemzetrész fáj neki legjobban? Vágó István négy válaszból dönthet, és van, hogy a
közönség segítségét kéri! Videó!

Fókuszban: Orbán Viktor huszonkettedik évértékelője.

A hét kérdése

Szombaton új parlamentet választ Szlovákia. Te kinek drukkolsz? Ez a hét kérdése, az Azonnalin te is szavazhatsz!

Azért ide elnéznénk

Mármint Kádár Barnabás, a momentumos jövőkutató. Február 26, Pannon Kincstár.

Szász Lilla a portugál exgyarmatok lakóinak visszatelepítését fotózta végig. Tárlatvezetés február 28-án.

Moldvai és gyimesi csángó táncház Budán február 29-én.

Történelmi diorámák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Ezt is szerettétek

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint az EPP-vel szemben ők a nyugodt erőt képviselik, Habonynak és Mészárosnak pedig semmi
köze hozzájuk.

Igor Matovič a szlovák politika elszabadult hajóágyúja, mégis pont ez nyerheti meg neki a választásokat Szlovákiában.

Sokadik kormányzati kísérlet után is él és virul a famaffia. Elmondjuk, miért.

Merkel nem tudja teljesen meghatározni, hogy ki kövesse a kancellári székben. Nem volt ez másképp Helmut Kohl után sem.

A Fiat Professional kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek, így folyamatosan új, jövőorientált megoldásokon dolgozik, annak érdekében, hogy mérsékelje az embert és a természetet érő káros hatásokat.

Twitter megosztás Google+ megosztás