Mi lenne, ha megtámadnák Magyarországot nyugatról? Csapataink harcban állnak #1

Szerző: Bakodi Péter
2018.09.06. 08:09

Mire lenne képes ma a Magyar Honvédség, ha Ausztria vagy Szlovénia váratlan támadást intézne az ország ellen? Egy évezrede Szent Istvánnak és I. Andrásnak is sikerült megvernie a ránk törő németeket, de hol tudnánk megállítani a labancokat ma? Az Azonnali elméleti kalandozása egy véresen komoly téma körül: első rész.

Mi lenne, ha megtámadnák Magyarországot nyugatról? Csapataink harcban állnak #1

Az Azonnali gondolatébresztő és vitaindító jelleggel új sorozatba kezd: szakértők segítségével igyekszünk választ adni arra a felettébb nehéz és összetett kérdésre, hogy mi történne, ha egy szomszédos ország hadereje hirtelen megindulna Magyarország ellen. Bár a felvetés a jelenlegi viszonyrendszerek alapján majdhogynem őrültségnek hangzik, és a realitása is szinte a nullához konvergál, mégis úgy gondoljuk, hogy érdemes megpróbálni választ adni erre a hipotetikus kérdésre.

Tisztában vagyunk vele, hogy a háborúk nem csak a harctéren zajlanak. A politikának meghatározó szerepe van a fegyveres konfliktusok kialakulásában, részint a lefolyásában, és a rendezésében egyaránt. Ezt az alapvető tényezőt ugyanakkor két szempontból is kénytelenek vagyunk figyelmen kívül hagyni kísérletünk során, ammennyire lehet. Egyrészt a rengeteg változó miatt kezelhetetlen mennyiségű forgatókönyvet kellene egyenként elemeznünk, másrészt a mai helyzetből kiindulva csak rendkívül hajmeresztő szcenáriók felvázolásával tudnánk egy háborút megelőző helyzetet elképzelhetővé tenni, ami az eredeti kérdéstől nagyon messzire vinne minket.

Nem tudunk tökéletes modellel szolgálni, talán nem is lehet. Mindazonáltal szeretnénk a nyílt forrásokból elérhető információk alapján a lehető legjobban megalapozott képet nyújtani hazánk és szűkebb régiónk katonai helyzetéről. Az országokkal kapcsolatos alapvető gazdasági és népesedési adatok esetében a CIA World Factbook nevű online adatbázisát használjuk, míg az egyes haderőkre vonatkozó információkat az International Institute for Strategic Studies nevű brit kutatóközpont évente megjelenő kiadványából, a Military Balance 2018-as számából merítjük, melyben a tavalyi évre vonatkozó adatok szerepelnek.

Tudjuk, hogy az ezekben szereplő számok nem maradéktalanul pontosak, de valószínűtlennek tartjuk, hogy akkora tévedés legyen az adatokban, ami alapjaiban áshatná alá kísérletünket. Emellett az összehasonlíthatóság érdekében is ragaszkodunk a fentebb említett forrásokhoz.

+ + +

Az első részben a Magyar Honvédség jelenlegi állapotát járjuk körül, majd végigvesszük, hogyan zajlana egy esetleges fegyveres konfliktus első 48 órája az osztrák, illetve a szlovén haderővel szemben.

Rájöttünk, hogy véget érhet a Pax Americana

Az ukrajnai válság kitörése óta egyre inkább felértékelődik a védelempolitika az európai vezetők szemében. A NATO védőernyője Donald Trump amerikai elnök színrelépésével már korántsem jelent akkora biztonságot, mint ahogy azt az elmúlt évtizedek alatt megszokhatták Nyugat-Európában. A kelet-európai tagállamok ugyan csak relatíve rövid ideje tagjai az észak-atlanti szövetségnek, de a csatlakozást követő másfél évtizedben mi is naiv könnyelműséggel tekintettünk a nemzeti önvédelmi képességek fontosságára.

2014 egy cezúrát jelentett ebből a szempontból. Magyarország és szomszédjaink egyaránt elkezdték növelni védelmi költségvetésüket.

Az elmúlt években végbement és a jövőben tervezett hadieszköz-beszerzésekre hiba lenne fegyverkezési versenyként tekinteni

– véli Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő. A kutató úgy látja, hogy sokkal inkább a képességek helyreállításáról beszélhetünk. A jelenlegi helyzet előzményeit ismertetve elmondta, hogy a NATO-csatlakozást követő időszakban egyes hagyományos fegyvernemek „hibernált képességgé” váltak a honvédségben, mivel az akkori kormányzatok elsősorban a külföldi missziókkal kapcsolatos képességek életben tartását preferálták. Az Egyesült Államok azonban már a kezdetektől fogva kommunikálta szövetségesei felé, hogy ez így nem lesz jó, tette hozzá a szakértő. 

A 2000-es évek közepén jelentős leépítés zajlott a Magyar Honvédség eszközparkjában. Az akkoriban a honvédelmi minisztérium védelempolitikai főosztályán szakreferensként dolgozó Demkó Attila keserűen emlékszik vissza az időszakra. 2002 és 2010 között kiszórták a nehézfegyverzet javarészét a honvédségből, köztük frissen felújított eszközöket is. A katonák szinte sírtak, fogalmazott Demkó. Ez azért is különösen szomorú, hívta fel a figyelmet, mert NATO-csatlakozásunk kezdetén a RAND Corporation nevű amerikai think-tank által készített kutatás alapján a régiónk élmezőnyébe tartoztunk a haderőnk képességeit tekintve.

A honvédség jövőjét illető terveket ugyanakkor biztatónak nevezte.

Ha teljesülnek a Zrínyi 2026 névre elkeresztelt program célkitűzései, egy régiós szinten is erős hadseregünk lehet. Vagyis: onnantól kezdve csak rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e védeni az országunkat.

Demkó Attila idén februárban főosztályvezetőként távozott a honvédelmi tárcától. Áprilisban jelent meg Máglyatűz című fikciós regénye, mely egy külső szereplők által felszított magyar-román konfliktust mutat be igényes részletességgel. A könyv (melybe erre a linkre kattintva bele is olvashatsz) inspirációt jelentett cikksorozatunk megírásához is.

Seregszemle

A Magyar Honvédség létszáma 27 800 fő, melyből 10 450-en a szárazföldi erőknél, 5750-en pedig a légierőnél szolgálnak. A fennmaradó 11 600 fő olyan intézményekben lát el szolgálatot, mint például a katonai hírszerző és elhárító feladatokat ellátó Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a NATO budapesti Katona-egészségügyi Kiválósági Központja, vagy akár a honvédelmi minisztérium. Rajtuk kívül 44 ezer tartalékos mozgósítható első körben.

A honvédség két haderőneme közös parancsnokság (MH Összhaderőnemi Parancsnokság) irányítása alatt áll 2007 óta. A szárazföldi komponens két gépesített lövész és egy különleges műveleti dandárral, három harctámogató (műszaki, híradós, tűzszerész) ezreddel és egy (vegyvédelmi) zászlóaljjal, valamint egy harci kiszolgáló támogató (logisztikai) ezreddel rendelkezik. A légi komponensnek három merevszárnyas (vagyis repülőkből álló) és két forgószárnyas (helikopterekből álló) repülőszázada van, valamint egy légvédelmi és egy radarezrede. Az alakulatok pontos feltöltöttségi szintje nem ismert, de az Azonnalinak nyilatkozó, nevük elhallgatását kérő honvédelmi források szerint messze van a száz százalékostól. A legfontosabb támaszpontok Tatán, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten és Szolnokon találhatóak.

A közepes méretű katonai egységek átlagos létszáma egymáshoz viszonyítva

 

A kevés megmaradt nehézfegyverzetünk a tatai 25. Klapka György Lövészdandár kötelékében lelhető fel. A Military Balance adatai szerint mindössze harminc T-72-es harckocsink van. Ugyannakkor

a honvédelem jelenlegi helyzetével tisztában levő forrásaink legfeljebb egy tucat hadra fogható harckocsiról számoltak be. A Zrínyi 2026 program által előirányzottak szerint ez nem is fog változni.

Itt fontos megjegyeznünk, hogy az eszközpark általános állapota nem csak hazánkban, hanem a környező államokban is hasonló mintát mutat. Az összehasonlításunk forrásául számító kiadvány számait tehát némi szkepszissel kell szemlélni, hiszen a bázisról kigurulni sem tudó eszközökkel nem lehet bevetésre indulni.

A harckocsizás mellett a tüzérség is csupán képességmegőrzési szerepet képvisel a mai magyar haderőben.

Mindössze 17 darab D-20 152 milliméteres vontatott tarackágyúnk van, amit két évvel a második világháború befejezése után, 1947-ben fejlesztettek ki a szovjet mérnökök.

Ezek igencsak elavult eszközöknek számítanak. Harctérre szállításuk és beüzemelésük rengeteg időt emészt fel, emiatt csak korlátozott esetekben alkalmasak a tűztámogatási feladatokra. A vontatott tarackágyúk tüzelési sebességre kiképzett személyzet esetén ugyanakkor nem lehet különösebb panasz, és a lövedékek hatótávolsága is kielégítő.

Honvédelmi szempontból a tüzérség leépítése volt a legnagyobb bűne a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett időszaknak, véli Demkó Attila. A raktáron lévők mellett több tucat – összesen száznál is több – 122 milliméteres Gvozgyika önjáró tarackot vontak ki a honvédség kötelékéből azokban az években. Demkó hangsúlyozta, hogy

a kelet-ukrajnai válság újfent rávilágított a tüzér fegyvernem fontosságára a konvencionális konfliktusok során.

A idejétmúlt tarackágyúink mellett csupán 50 darab 82mm-es aknavetőnk van. Ezek kisebb csapatmozgások esetén tudnak csak érdemi segítséget nyújtani ez előretörő erőknek, vagy éppen megállítani a támadó egységeket. A haderőfejlesztési program kitüntetett szerepet szán a tüzér és páncéltörő tüzérképességek helyreállításának. A tervek szerint új eszközbeszerzésre is sor kerül majd, de erről még végleges döntés nem született.

A páncéltörő képességet kérdéses darabszámú rakétával rendelkező szovjet rendszer, a Fagot és a Konkursz biztosítja. A honvédség elsődleges páncélozott szállító harcjárműve továbbra is a korszerűtlen BTR-80-as.

Ezek csupán az átlagos kézifegyverekkel szemben nyújtanak védelmet a benne ülőknek. RPG-7 páncéltörő gránátvetővel, vagy a fenti videón látható 12,7 mm-es nehézgéppuskával könnyen meg lehet állítani a BTR-eket.

Nemzetközi szinten is modernnek tekinthető fegyverzettel kizárólag a különleges rendeltetésű dandárban szolgáló katonáink rendelkeznek.

Őket viszont elsősorban precíziós műveletekben érdemes bevetni, egy nehézfegyverzettel megtámogatott offenzívát csak diverzáns akciókkal (az ellenséges vonalakon túlra átszivárogva) tudnának valamelyest akadályozni. A speciális egységek légideszant-képességének kiaknázása ugyanakkor problémás, mivel csupán egyetlen repülőképes AN-26-os szállítógépünk van, melyről ejtőernyős ugrást tudnak végrehajtani az erre kiképzett katonáink. Kis magasságból történő ugrást esetén viszont a Mi-17-es szállító helikoptereink alkalmas platformnak számítanak.

A honvédség ugyan a hivatalos kommunikáció szerint már három szállítógépet is beszerzett, ám a két Airbus A319 utasszállító és a Dassault Falcon 7X üzleti magángép sem alkalmas katonai feladatok ellátására. Ígéret van a kormányzat részéről a hagyományos katonai szállítógépek beszerzésére is, de nyilvános döntés még nem született a beszerzendő eszközök típusáról.

A légierő gerincét a kecskeméti légi bázison állomásozó 14 darab Gripen vadászbombázó adja (ez látható a fenti videón), melyeket az utóbbi időszakban szereltek fel éjjellátó képességgel, levegő-föld rakétákkal és földi célok elleni bombákkal. Támadóhelikoptereink jelenleg felújításon vannak Oroszországban, az Airbustól rendelt H145M típusú sokfeladatú helikopterek pedig csak a következő években érkeznek meg Szolnokra.

A légvédelem területén igencsak gyengén állunk. A győri légvédelmi rakétaezred mindössze közeli (Mistral) és kis hatótávolságú (a fenti videón látható Kub) légvédelmi rakétarendszerrel rendelkezik. Utóbbi modernebb verziójával lőtték le Kelet-Ukrajnában a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát.

Az eszközpark mellett rendkívül fontos kiemelnünk a katonáinkat, akik felkészültsége a nemzetközi tapasztalatok alapján kifejezetten jónak mondható. A szövetségeseink általában meg vannak elégedve a magyarok teherbírásával. Erre előszerettel hivatkoznak is a magyar katonai vezetők, amikor a fegyverzet hiányosságai szóba kerülnek, jegyezte meg egyik forrásunk.

Kísérletünk alapszcenáriója kapcsán sem elhanyagolható az emberi tényező, hiszen a haza védelme olyan plusz motivációs erőt jelenthet a honvédség számára, amely békeidőben nem mérhető módon növelheti a hadsereg hatékonyságát.

+ + +
 

Habt Acht/Haptákba!


Az osztrák hadsereg létszáma 22 400 fő, melyből 12 200 szolgál a szárazföldi erőknél, 2800 pedig a légierőnél. Ezek alapján nagyjából paritásban vannak Magyarországgal. A tartalékokat nézve viszont jóval erősebbek nálunk a maguk 152 200 hadra fogható katonájukkal. A nagy szám hátterében az áll, hogy Ausztriában nem szüntették meg a sorkatonai szolgálatot.

Ausztriának a harci alakulatokat tekintve egy páncélos és egy gépesített dandárja van, valamint egy több zászlóaljból álló gyorsreagálású egysége, két hegyivadász zászlóalja, emellett pedig hat regionális lövészzászlóalja van.

A páncélos dandár a német harckocsigyártás büszkeségének tartott Leopard 2-esekkel rendelkezik, szám szerint 56-tal. Kérdéses, hogy ezekből mennyi hadra fogható, az viszont biztos, hogy a magyar T-72-eseknek egy az egyben nincs sok esélyük ezekkel az eszközökkel szemben. Az osztrákoknak papíron 112 Ulan típusú gyalogsági harcjárművük van 30 mm-es gépágyúkkal felszerelve. A magyar hadseregben a BMP-k kivonásával megszűnt ez az eszközkategória. Az Ulanok mellett 78 darab Pandur páncélozott szállító harcjárművet tartanak rendszerben.

Fotó: Instagram/ bundesheer.online

A tüzérség tekintetében is jóval erősebbek az osztrákok. 30 darab 155 milliméteres M109 önjáró tarackkal (lenti videó), valamint 90 darab 120 milliméteres aknavetővel rendelkeznek. BILL 2-es páncéltörő rakétáik korszerű eszközöknek számítanak.

A légierejük viszont gyengébb a magyarnál. Az Eurofighter Typhoonjaik nagyjából hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a mi Gripenjeink, de az osztrákoknak csak rövid hatótávolságú légiharc rakétáik vannak, míg mi középhatótávolságú AIM-120 AMRAAM rakétákkal is rendelkezünk. A légvédelmet tekintve csupán közeli hatótváolságú Mistral légvédelmi rakétarendszer van rendszeresítve az osztrákoknál, emellett 24 darab légvédelmi ágyújuk is van, de ezek egy modern vadászbombázóval szemben szinte esélytelenek.

Blitzkrieg sógor módra  

A hosszú bevezető után végre elérkeztünk kísérletünk első állomásához: Ausztria váratlan offenzívába kezd Magyarország ellen.

(Újra leszögezzük, hogy a realitások talaján állva a jelenlegi helyzetben erre matematikailag alig kimutatható esély van csupán, több szempontból is. Ausztria évtizedek óta semleges állam, amit a nagyhatalmak mindezidáig tiszteletben tartottak, és nem látszik, hogy a bécsi vezetés szakítani szeretne ezzel a szereppel. Magyarország NATO-tag, így egy ellenünk intézett támadás magával hordozná az egész katonai szövetség bevonódását a fegyveres konfliktusba. Mindemellett semmilyen nagy súlyú politikai szembenállás nem nehezíti a két állam kapcsolatát jelenleg.)

A hadtudományban uralkodó alapvetés szerint ahhoz, hogy egy konvencionális fegyveres konfliktus kimenetele nagyjából egyértelmű legyen, a támadóknak háromszoros túlerőben kell lenniük a védekezőkkel szemben. Ez a helyzet a hadseregek jelenlegi állapota szerint nem áll fenn Ausztria és Magyarország között, pláne ha azt is figyelembe vesszük, hogy a támadók nem tudják minden erejüket bevetni, hiszen akkor védtelenül hagynák a hátországukat. Az osztrákok vélhetően kockáztatnának, és a meglepetés erejét kihasználva a lehető legmélyebben nyomulnának be hazánk területére.

Az osztrák fegyveres erők elhelyezkedése lehetővé tenné, hogy különösebb feltűnés nélkül összevonhassák csapataikat a magyar határ mentén. A Felső-Ausztriában állomásozó páncélos dandár mozgatása és a tartalékosok egy részének behívása mindenképp felkeltené a magyar katonai hírszerzés figyelmét, de egy korábban betervezett hadgyakorlat ürügye megnyugathatja a hazai döntéshozókat.

Az offenzíva vélhetően két fő irány mentén zajlana. Magyarország kulcsa Budapest, így a jelentősebb erőket szinte biztos, hogy a Duna mentén indítanák meg.

Az osztrák harckocsi dandár számára a Mosoni-síkság tökéletes felvonulási terep lehet,

az önjáró tarackokkal támogatva Győrig szinte ellenállás nélkül nyomulhatnának előre. A földi célok elleni rakétákkal felszerelt Gripenjeink bizonyos mértékig akadályozhatják mozgásukat, de kérdéses, hogy hány ilyen rakétánk van és hány olyan pilótánk, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik ezek használatát tekintve.

 

(Piros pont: osztrák katonai bázis, piros nyíl: osztrák offenzíva várható iránya, kék pont: magyar katonai bázis)

 

A földi célok ellen csak gyenge páncélozottságú csapatszállítókkal és kézifegyverekkel ellátott győri légvédelmi rakétaezrednek nem sok esélye lenne az osztrák hadoszloppal szemben, bár vélhetően az osztrák különleges alakulatok már a harckocsik megérkezése előtt igyekeznének ellehetetleníteni az ezred védekezését. Az osztrák légierő ugyanakkor még a győri támaszpont elfoglalása után sem játszana túl nagy szerepet a háború kezdeti szakaszában, hiszen a Gripenek már nagyobb távolságból is le tudnák szedni a csupán kis hatótávolságú levegő-levegő rakétákkal rendelkező Eurofightereket.

Fotó: Instagram / specialforces.atw

Sopron környékén ugyancsak várható egy támadás, hisz a Budapest felé törő főerők utánpótlása miatt elsődleges fontosságú a Kisalföld gyors elfogalása és pacifikálása. Az ezen a vonalon meginduló erők szintén érdemi ellenállás nélkül nyomulhatnának Győrig, ahol csatlakozhatnának a főerőkhöz. Az elfoglalt településeken a magyar fegyveres szervek leszerelése és a rendfenntartói feladatok ellátása több ezer katonát kötne le. Elsősorban a kisebb harcértékű egységeket rendelnék ki ezekre a feladatokra, de ezzel már valamelyest csökkenne az offenzíva lendülete.

Az északi iránnyal párhuzamosan délen is megindulhatnának a műveletek. A honvédségi bázisok elhelyezkedése miatt itt se ütköznének komolyabb ellenállásba az inváziós erők. Első számú célpontjuk a pápai repülőtér lehet. Itt jelenleg magyar felségjelzésű C-17-es NATO szállítógépek állomásoznak. Vélhetően a támadás hírére megkezdődne az eszközök evakuálása a keletebbre fekvő repterekre, Budapestre vagy Kecskemétre. (A NATO nyilván rendkívül érzékenyen reagálna egy ilyen helyzetre, de egy katonai beavatkozásról szóló döntés még így is időbe kerül.)

Pápa elfoglalása után két lehetőség áll előttük. Megpróbálnak csatlakozni a Budapest felé törő főerőkhöz, vagy Veszprém és Székesfehérvár irányába manővereznek. Ez nyilván az adott hadi helyzettől függene, de utóbbi rendkívül kockázatos lenne számukra, hiszen a déli offenzíva utánpótlási vonalai már Pápa környékéig is kritikusan megnyúlnának, utána pedig vélhetően tarthatatlan lenne az ellátás fenntartása.

A támadás hírét követő első sokk után a tatai dandárunk fel tudna készülni a védekezésre, és vélhetően addigra már a szolnoki különleges alakulatok is úton lennének.

A Vértes lábainál esélyünk nyílna megállítani az osztrák előrenyomulást vadászbombázóink segítségével,

bár hegyivadászaik kellemetlen meglepetéseket okozhatnának nekünk a dombos vidéken. A Debrecenből és Hódmezővásárhelyről érkező alakulataink megérkezéséig mindenképp ki kellene tartanunk, különben megnyílik az út Budapest felé. Sikeres védekezés esetén akár ellentámadásba is átmehetnénk.

Értékelés

Bár számos téren gyengébb a honvédség az osztrák fegyveres erőkkel szemben, egy váratlan offenzíva esetén a kezdeti veszteségektől eltekintve vélhetően jól megállnánk a helyünket.  Az osztrákoknak hosszabb távon igencsak meggyűlne a bajuk a villámháborúban elfoglalt területek pacifikálásával, vagy akár csak az új határok védelmével. A nagyszámú ausztriai magyar diaszpóra is komoly diverzáns akciók végrehajtására lenne képes Ausztria belső területein. Katonailag vélhetően rövid időn belül patthelyzet alakulna ki, amit csak politikai alkuval lehetne feloldani, de ez már más lapra tartozik.

Jön a „szlovén fergeteg”

Ha már a nyugati frontról beszélünk, ki kell térnünk Szlovéniára is. Az ország méretéből adódóan igen csak kis létszámú, 7 250 fős haderőt tart fent. Papíron két gépesített lövész dandárjuk van, de az ezredeik zászlóalj nagyságúak. 14 darab M-84-es harckocsijuk van (ez a T-72-es jugoszláv változata), és összessségében 110 páncélozott szállító harcjárművük. A tüzérség tekintetében sajnos hasonló súlycsoportba tartozunk a 2 milliónál is kevesebb lakosú Szlovéniával.

155 milliméteres vontatott tarackágyúból 18 darabbal, 120 milliméteres aknavetőből pedig 50-nel rendelkeznek, emellett izraeli gyártású Spike páncéltörő rakétáik (fenti videó) vannak. Légierejük gyakorlatilag nincs, csupán kiképző és szállító repülőik vannak. Légvédelemre csak közeli hatótávolságú, vállról indítható Igla rakétákat tudnak bevetni. 

Ezek fényében igazából elméleti szinten sincs nagyon értelme azzal foglalkozni, hogy mi történne, ha Szlovénia megtámadná Magyarországot. Ugyan a nyugati határszél azon részén nincsenek katonai támaszpontjaink, de a Gripenek egészen biztosan meg tudnának akasztani egy esetleges szlovén offenzívát. Arról nem is beszélve, hogy pilótáink – Szlovénia légtérellenőrzése során szerzett tapasztalataik alapján – az agresszor belső terepét is jól ismerik, így hamar semlegesíthetnék radarjaikat, majd ezt követően szinte háborítatlanúl semmisíthetnék meg a főbb útánpótlási csomópontokat és egyéb célpontokat. 

A különleges műveletekre kiképzett egységeink órákon belül fel tudnák venni a harcot a támadókkal a határmenti nagyvárosokban, így a szlovéneknek nem sok esélye lenne bevenni és pacifikálni ezeket a településeket. Ha nagy véráldozatok árán esetleg mégis sikerülne, a Tatáról addigra vélhetően megérkező erősítés képes lenne visszafoglalni a megszállt területeket. Az ország keleti részéről történő csapatmozgatással pedig ellentámadásba lendülhetnénk.

A jelenlegi szlovén haderő – kis nagyképűséggel – teljesen esélytelen a magyarral szemben, amivel Ljubljanában is tisztában vannak.

A mindössze 102 kilométeres határszakasz felől nem igazán várható támadás még egy súlyos politikai konfliktus esetén sem. Amennyiben mégis sor kerülne erre, a honvédség jelentősebb veszteségek nélkül kezelni tudná a helyzetet.

 

(Piros pont: szlovén katonai bázis)

Sorozatunk következő részében az esetleges déli frontokat vesszük szemügyre.

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali

Bakodi Péter
Bakodi Péter az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek