+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Lányi András
2018. szeptember 3. hétfő, 07:56
Hová lett az ökopárt? A zsugorodó LMP elszigetelődött, a ketreclét pedig ketrecharcosokat nevel. Válasz Ungár Péternek.

Miközben az LMP-beliek kisbaltával verik szét az egyetlen ellenzéki pártot, amiről egy évvel ezelőtt még komoly elemzők is elhitték, hogy van jövője, Ungár Péter arról elmélkedik, hogy minek is kellene történnie úgy általában az ellenzék térfelén. Alaposan leteremti azokat, akik nem képesek egyébre, mint tiltakozni az ellen, amit a hatalom művel éppen. Továbbá véget vetne a bukott ellenzék önostorozásának.

 

A biztonság kedvéért azért ő is beletörli a lábát a döglött balliberális oroszlán bundájába, de ő nem balról, mint a duruzsoló osztálynak titulált értelmiség teszi, hanem jobbról, ami egészen más. Várom ezek után, hogy majd megmondja a tutit, de semmit se mond, amit más hasábokon már százszor le ne írtak/írtunk volna. Hogy az ellenzéknek saját, eredeti témákkal kell a közfigyelmet magára irányítania, naná. (Írásának közel a felét azonban ő is a migránstémának szenteli.) Végül bölcs önmérsékletet tanácsol, ami helyes, a klasszikus erények mindig jól jönnek: javasolnám még a bátorságot, a bölcsességet és az igazságosságot is. Azonban a nagy hangon követelt új ellenzék programjának ez talán kevés lesz.

 

Megpróbálom tehát valami másra terelni a szót, vagyis kísérletet teszek a közbeszéd, első lépésben legalább az LMP-közeli közbeszéd azonnali újratematizálására.

 

Mi a baj az ellenzékkel?

 

Az, hogy nincs.

 

Nincs olyan csapat, amelyről elhihetném, hogy a rendszerváltozás balról is, jobbról is lejáratott rendszerének, vagyis a durva állami újraelosztással fenntartott vadkapitalizmusnak alternatívája lehetne. Véres marakodás, az volt mostanáig – nyílt színen és a színfalak mögött, az új politikai osztályon belül – a közhatalom eszközeiért, melyeket eddig minden kormányzó párt a nemzeti vagyon elmagántulajdonosítására, klientúrája kiépítésére használt. Ezt a vetélkedést Orbán végérvényesen megnyerte, ezáltal, mellesleg tisztult a kép.

 

A NER kárvallottjai – a magyarok többsége – azonban 2018-ban joggal vélték úgy, hogy nem létezik olyan politikai irányzat, amelytől többet és jobbat várhatnának, mint Orbán Viktortól.

 

Azután szavaztak, ki így, ki úgy. Igaz, hogy ez a kiábrándulás első lépésben a kiüresedett és önmagukat lejárató ellenzéki pártokat söpri el az útból, második lépésben azonban magát a mostani rendszert, ami ellenzék híján egyre gátlástalanabbul él vissza a hatalmával. Meg sem próbál konszolidálódni, azaz érdekeltté tenni fennmaradásában a különféle társadalmi tényezőket.

 

Éppen ellenkezőleg: agresszív kultúrharcba kezd minden potenciális másként gondolkodó (gondolkodó) állampolgár ellen. További megalomán építkezésekre fecsérli az uniós források maradékát. Tucatnyi párthűbéres kezére juttatja a nemzetgazdaságot. Feléli és tönkreteszi természeti létforrásainkat (elég, ha a kútfúrási törvényre gondolunk).

 

Kockázatos európai szerepálmokat kerget, s újabb jó pontokat szerez példaképeinél, a keleti diktatúráknál. (Azért a belgrádi vasút vagy a magyar bíróság elé állított kurd szabadságharcosok ügye megérne egy-egy tüntetést, az utóbbi legalább a nemzeti becsület megmentése végett.) A Napóleonokkal és Ceaușescukkal azonban mindig ugyanaz a rendszerelméleti szükségszerűség végez: az olyan rendszer, amelyből kiiktatták a negatív visszacsatolást, előbb-utóbb összeomlik.

 

Ha nem akarjuk – én speciel nem szeretném , hogy a bukás után fiatal, új arcokkal a globalista, kisebbségmániás, piacmajmoló, technokrata „baloldal” (idézőjelet ide, a javából!) folytassa önelégülten ugyanott, ahol 2010-ben abbahagyta, akkor próbálkozhatnánk végre valami újjal.

 

De hát hol az új mondanivaló? Valami, amiről meggyőzhetnénk az ország közvéleményét, hogy az fontosabb, mint a migránsok, a genderszakok megszüntetése, vagy a hajléktalanok eltakarítása.

 

A maradék LMP-ben, úgy tűnik, kevesen tudják, de az állami tekintélyuralommal és a globális kapitalizmussal szemben korszerű alternatívát kínáló harmadik út neve a világban már egy jó ideje: ökológiai politika. Ezen általában egy közösségelvű, lokális autonómiákat védelmező, tehát patrióta, alulról-felfelé építkező, a szelíd technológiákat pártoló, és persze radikálisan természetvédő politikát értenek.

 

Olyan program ez, ami a mai Magyarország legégetőbb gondjaira reális és közérthető válaszokat tud adni. (Aki nem hiszi, olvasson bele az LMP 2014-es vagy 2018-as választási programjába, kampányidőszakban úgysem volt rá senkinek érkezése, hogy megismerkedjen vele. De nem is kampányidőszakban kell programot alkotni és vitatni, hanem két választás között.) Ezzel csak azt akarom mondani, hogy

 

ahhoz a bizonyos új mondanivalóhoz, amit Ungár Péter hiányol, már régen nem az állítmány hiányzik, hanem az alany.

 

Tehát beszéljünk inkább erről, mert muszáj erről beszélni.

 

Hová lett az ökopárt?

 

2004-5 táján mindenki tudta, hogy hol keresse. A Duna-mozgalmak örökébe lépő, politikai ambícióit nem titkoló Védegylet kezdeti sikerei, majd Sólyom László köztársasági elnökké választása nyomán úgy tűnt, a pártalapítás feltételei adottak. A következő években az ökológiai pártkezdemények tényleg szaporodásnak indultak, de sajnos, osztódással szaporodtak, ami az evolúció tanúsága szerint a szaporodásnak, mondjuk így, szuboptimális módja. Az Élőláncról már alakulása pillanatában kiderült, hogy nem lánc: nem képes összefogni az agrárius és urbánus, bal- és jobboldali, bakancsos-flanelinges, illetve aktatáskás-laptopos zöldeket – maradt (maradtunk) az amatőr ligában.

 

A profi módon szervezett és ígéretesen induló LMP-t már azok alapították, akik az Élőlánctól távol tartották magukat. Az új párt veleszületett szervi rendellenessége csak később mutatkozott meg, amikor kiderült, hogy az eleve féloldalas, és igen heterogén elemeket vonzó formáció résztvevőiben sokféle és meglehetősen homályos elképzelés él arról a Másról, ami a párt nevében szerepel.

 

A mai napig is belső vita tárgya, hogy akarnak-e ők egyáltalán ökopárt lenni (maradni). De ha nem, akkor mégis milyen párt? Ez nem ideológiai kérdés, hanem létkérdés számukra.

 

Az LMP-ből hiányzott és egyre inkább hiányzik a belső kohézió, ami a csapatot képessé tette volna arra, hogy ellenálljon a kétpólusú politikai erőtér erőteljes vonzásának. Így az osztódás folytatódott, és akik a párton belüli párbeszédet felmondták, létrehozták a maguk külön kis Párbeszédét.

 

Azóta pedig az LMP története – tetszik, nem tetszik – a kilépések története. Végül a pártalapító Schiffer Andrásnak is elege lett belőle, márpedig ő volt az egyetlen, aki odáig képes volt ellenállni a bal- és jobboldalról rájuk nehezedő nyomásnak, és azt a következetesen harmadikutas politikát követte, amit a Védegyletben annak idején kidolgoztunk (és amit sokáig egymás ellenében képviseltünk).

 

A maradékot a 2018-as választások után a kölcsönös vádaskodás, valamint a párt etikai bizottságának abszurd döntései tizedelték meg. A lassú önfelszámolás azonban nem vezetett tisztuláshoz, éppen ellenkezőleg: az elvi kérdések lekerültek a napirendről, kiszorította őket a személyes ellenségeskedés és a kicsinyes lobbiérdekek vetélkedése az aprócska konc körül.  

 

Egy nagy párt jól ellehet világos profil, markáns vezető egyéniségek nélkül, de a kicsi ettől csak még kisebb lesz. A zsugorodó LMP elszigetelődött, a ketreclét pedig ketrecharcosokat nevel.

 

Rövid idő alatt oda jutott, ahová az ellenzék többi része: lényegében az a párszáz millió forint tartja össze, amit a parlamenti pártok számára a törvény biztosít. Sokáig elvegetálhatnak így, mert a pártokkal – többek között – az a baj, ami az atomreaktorokkal: nehezebb és veszélyesebb leállítani a beindult láncreakciót, mint elindítani. Akit azonban az ökológiai politika jövője nyugtalanít, az LMP-t jelenleg nem a megoldás, hanem a probléma részeként tartja számon.

 

Fideszes nyilatkozók gyakran elégtétellel hangoztatják, hogy a 2018-as választások végzetes csapást mértek ellenzékükre. Titokban szerintem ők is tudják, hogy ez a helyzet mennyire veszélyes számukra. Úgyszólván elkerülhetetlen, hogy a politikai vákuumban, ami ártalmatlan és tehetetlen vetélytársaik széthullása nyomán keletkezik, ne jelenjenek meg életképesebb új tényezők. A kiábrándulás a politikából és az általános apátia ezt csak késleltetni tudja.

 

Írásom szándéka nem az LMP siralmas állapotának ecsetelése volt, vagy hogy ironizáljak Ungár Péter írásán, aki e helyzeten felülemelkedve, a süllyedő hajó kormányhídjáról távcsövezi az immár elérhetetlen, távoli partokat. Az ökológiai politika esélyeiről és időszerű céljairól szeretnék vitát kezdeményezni, mert meggyőződésem, hogy ez az egyetlen program, aminek jegyében ma az érdekek egyesítése végbemehet, s szabadelvű konzervatívok és újbaloldaliak közös nevezőre találhatnak. Ebben az esetben a kilátástalan

 

helyzetébe beletörődő, demokráciát sosem szagolt magyar társadalom talán még letérhetne arról a kényszerpályáról, amit keserves horthysta-kádárista-orbánista öröksége számára kijelöl.

 

Aki tud valami jobbat, kérem, ne titkolja többé.

 

A szerző író, filozófus, Ungár Péter vitaindítójára reagált. Te is válaszolnál a cikkre? Vitatkoznál vele? Helyes! Tedd az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egy magyar tudós feloldotta savban, hogy a nácik ne találják meg, volt, aki elment csajozni vele, más meg simán eladta, több-kevesebb sikerrel.

Nem csak Szávay István gondolja úgy, hogy jelentős részben a Jobbikon múlt a kétharmad. És szerinted? Szavazz!

Azért rendőröket is igénybe vett a légitársaság a művelethez, miközben ők adtak el több jegyet a kelleténél. Sztori a gépről!

A volt Óbudai Gázgyár veszélyes hulladéka már a Budapest számára létfontosságú ivóvízbázisokat is veszélyezteti.

Egy kutatás szerint minél több könyv vett körül tinikorodban, annál jobbak az olvasási és a számolási készségeid.

A hét kérdése

A Fidesz nagyon gyorsan lezavarta a kérdést, de mi a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk a hét kérdésében.

Azért ide elnéznénk

A városrészt alapító Paulheim-családról, és az általuk építtetett épületek tucatjairól mesélnek október 20-án.

Ha szereted a sorozatot, és unatkoznál szombat este,
akkor ott a helyed!

Vasárnap 2,5 kilométeres gyalogtúrát indítanak
a főapátság körül.

A death metál banda október 23-án érkezik Magyarországra. Vendég: Hypocrisy, The Spirit.

Magyarországon tényleg egymillió alkoholbeteg él?
Ezt is megtudhatod október
25-én a Nyitott Műhelyben.

Ezt is szerettétek

A bajor keresztényszocialisták müncheni kampányzáróján járt az Azonnali csapata.

A bonyolult okfejtések helyett csak egy kis nyál kell hozzá.

De mégis mit nem sikerült eltanulni a magyar miniszterelnöktől?

Twitter megosztás Google+ megosztás