+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Gerényi Gábor
2018. augusztus 30. csütörtök, 10:57
Az elkövetkező évtized politikája nagyjából abból fog állni, hogy valakik rendesen berúgják a most még csak résnyire nyitott ajtót, és elszabadul a politikában a pokol. Amit most látunk, még csak az előzetes.

„Jó, hogy vége a kilencvenes éveknek,
És nem jön újra el” (Lovasi András)

 

Ungár Péter LMP-képviselő, Azonnali-tulajdonospartnerem eléggé megtematizálta a hetet TLDR-jegyeket felmutató hétfői írásával. Az ilyen méretű elmélkedések gyakran váltanak ki szélsőséges reakciókat azokból, akik három bekezdésnél biztosan nem jutottak tovább az olvasásban, de most nyugodtan feltehetjük, hogy nem ez az eset forog fenn; a honatya műve valóban, önmagában alkalmas arra, hogy polarizált véleményeket vagy ellenvéleményeket generáljon, az „ez megőrült” és a „végre itt az ellenzéki korszakváltás” tengely két végén.

 

Az utóbbiaknak azt mondanám, várjuk ki a végét, az előbbieknek pedig a fenti Lovasi-idézetet küldeném szeretettel, az ő válaszsoraikból nekem egy végtelen kilencvenesévek-nosztalgia bontakozik ki, főleg a félreolvasásaikból – amikor azt írják, hogy az Ungár akkor biztosan egy immorális gazember, amikor a moralizálás befejezését követeli, akkor nekem nyilvánvaló, hogy

 

nem ment át náluk az eredeti dolgozatnak az a tétele, hogy ő bizony a politikai tevékenység helyett végzett moralizálás befejezését kéri, követeli.

 

(Nota bene: maga az Ungár-mű is feltűnően sok morális megállapítással operál.)

 

De nem ez a lényeg.

 

A kilencvenes éveknek én is nagy rajongója vagyok persze így utólag: a péntek hajnalban frissen vett ÉS illata (a nyolcvanas évek eleje óta voltam függője), az internetforradalom és az elektronikus zene évei, a hirtelen jött szabadság, az akkor még beláthatatlan lehetőségek és még annyi más örömforrás törölte ki nyomtalanul az emlékezetemből az apró kellemetlenségeket, az országos maffiaháborút, vagyon- és hatalomátmentést, miegymást.

 

Eltelt húsz év

 

Most viszont eléggé másmilyen a látkép, ha csak a mindennapi életünket nézzük. A nyarak nagyon melegek, a számítógépeket már unjuk, harminc Windows-ablakban intézünk egyszerre huszonöt különböző dolgot, a felnőtt gyerekeink egyszerre két különböző zenét hallgatnak a két fülükkel, és ezek a zenék úgy készülnek, hogy ügyes iparosok szobrászkodják őket össze, nagy nehezen a videótelefonálás is elterjedt végre, a média pedig szép lassan felzabálta minden szabad percünket háromszor is, az akkurátusan követhető közéleti viták helyét pedig a „kurva anyád!” mindent vivő érve váltotta fel nem is olyan szép lassan, hanem úgy egyszer csak.

 

Lehet, hogy beledöglünk ebbe az egészbe, de azért egyelőre tételezzük fel, hogy nem így lesz.

 

A politika, de főleg annak kommunikációs része meg azóta egy afféle divatalapú szakma lett – vagy dehogyis, lehet, hogy mindig is az volt, egy bajszos német például nagyon ügyesen alkalmazta kora forradalmi újítását, a fekete-fehér filmhíradót. Igen, ez a szféra mindig az aktuális kommunikációs trendeket követgeti-újítgatja-alkalmazgatja, a mosóporreklámból előbb-utóbb főpolgármester-kampány lesz. Ha éppen a tévészpot a menő, akkor abban; ha meg az ice bucket challenge, akkor a spin doctor ráveszi a tiszteletre méltó jelöltet, hogy ugyan borítson már egy vödör vizet a saját fejére. (Az eszközhasználat persze csak részben divatkérdés, sokszor maga a technikai fejlődés hozza létre az új formátumot.)

 

Ebben az innovációs cunamiban pár évvel ezelőtt – pont, amikor mindenki azt hitte, hogy már képtelen a megújulásra –

 

a mostani magyar kormánypárt résnyire kinyitott egy ajtót, amit én most itt jobb szó híján dilipolitizálásnak neveznék, mivel annyi abszurd eleme van; és nagyon bejött nekik.

 

A művelet egyes elemeit – talán véletlenül, talán nem – már a 2016-os amerikai elnökválasztásban viszontláthattuk, Donald Trump, a később megválasztott amerikai elnök betette a lábát abba a bizonyos résnyire nyílt ajtóba, és brutálisan széttrollkodta ellenfele nagyságrenddel drágább, teljes médiatámogatás mellett futó kampányát.

 

Itt tartunk tehát ma, és ha arról beszélünk, hogy legyen végre érdemi politikai verseny Magyarországon – Ungár képviselő szerintem legelsősorban erről írt –, akkor bizonyosan nem az a megoldás egy versenyképes ellenzék létrehozásához, hogy a szereplők vallásosan hisznek a kilencvenes évek egyik első számú kampánytechnikájában, az ellenfél morális megsemmisítésében, és mindent erre a lapra tesznek fel.

 

Ezzel az erővel akár fekete-fehér filmhíradókat is lehetne küldözgetni pendrive-on galambpostával a falvakba.

 

(A morál politikai fegyverként alkalmazását persze nem is érdemes csak úgy megszüntetni, és ez így helyes is. Az elmúlt hetek legnagyobb hatású hazai botránya is morális természetű volt: szabad-e autópályán szemetelni. Ennek az ügynek fontos tanulsága az, hogy sokkal nagyobbat futott, mint egy ötvenmilliárdos lezsírozott közbeszerzés leleplezése, ami láthatóvá tette mindenki számára, hogy morális ügyek mennyire különböző hatékonysággal szerepelnek a médiában és a köztudatban. Ez viszont nem egy kellemes helyzet az épeszű emberek számára – viszont azzal nem lehet vitatkozni, hogy ez a realitás.)

 

Tizenkilencre lapot

 

Egy ellenzéki párt, ha sikerre akarja vinni az ügyét, mostantól nem tehet mást, mint páros lábbal berúgja azt az ajtót, amit a Fidesz résnyire nyitott,

 

és körülnéz a kommunikációs piacon, hogy milyen új, izgalmas, váratlan megoldásokat tudna a politikájára hangolni. Hogy ez a váratlan húzás az pont az Ungár-féle mértékletesség-e, vagy valami más, arról vitázzanak az érintettek.

 

Még bőven az idei kampány előtt, talán januárban beszélgettem valahol egy politikai szakértővel, és félig viccesen felvetettem, hogy a 2022-es választás szerintem nyilván nem a Magyar Nemzet/Népszava viszonylatban, nem is az Indexen, de még csak nem is a 444-888-xxx csatában dől majd el, hanem Tibi Atya Facebook-oldalán. Ehhez képest most, augusztusban Tibi Atya már nyakig ül a politikában, és élvezi a jobboldali média össztüzét – ők tehát már nyilván megérezték a veszélyt.

 

Míg a jelenlegi ellenzék a Fidesz-médiatúlsúllyal van elfoglalva,

 

Tibi Atya, Dancsó Péter és Oravecz Nóra (ma még) képzeletbeli koalíciója résmentesen elér szinte hajszálpontosan ugyanannyi embert ebben az országban, mint a százcsilliárd forintból gründolt jobboldali médiabirodalom.

 

És miközben az utóbbi portfólió elérési számai zsugorodnak, az influencerek folytonos növekedésben vannak. (És van még egy apró hitelességi előnyük is.)

 

Szabad médiafelületek mindenhol

 

A médiatér elképesztően kitágult, nincs a környezetünkben olyan atom vagy molekula, amit ne lehetne üzenetközvetítésre felhasználni – erre jó példa Kovács Gergő zseniális Kutyapártja. Ők például találtak egy olyan köztéri médiafelületet, ami mindeddig teljesen kihasználatlanul állt, és korlátlan mennyiségben hozzáférhető – a járdák aszfaltjának töredezett szélei.

 

 

Ma a Kutyapárt logója gyakorlatilag a színesre festett aszfalttöredék, ahol ilyennel találkozunk, ott mindig a Kutyapártra gondolunk néhány pillanatra – a jó reklámnak pont ezt kell elérnie. És úgy hiszem, a hatékonysága vetekszik néhány óriásplakátéval, amire a rendőri-önkormányzati tiltás még rá is segít.

 

Az elkövetkező évtized politikája nagyjából abból fog állni a teljes világon, hogy valaki vagy valakik rendesen berúgják ezt a most még csak résnyire nyitott ajtót, és elszabadul a politikában a pokol.

 

(Reméljük, nem szó szerint.) Amit most látunk, az tényleg csak az előzetes.

 

A kétezres évek elején még egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy a nyugati világban bárhol is érdemben megváltozzon a politikai piac, és új párt törjön be a parlamentekbe a jól bejáratott régiek közé. Azóta alig telt el tíz év, és bárhová nézünk, mindenhol sikeres outsidereket látunk, akik szokatlan fellépéssel és üzenetekkel érnek el hol kisebb, hol pedig egészen nagy sikereket – Donald Trump, Öt Csillag Mozgalom, Svéd Demokraták, Kalózpárt, Bernie Sanders.

 

A zeneipar is átalakult

 

A hagyományos, elhasznált médiarendszert a magyar pártok mindig úgy képzelték el, hogy betöltenek fentről egy üzenetet, és a rendszer szépen széthordja azt a tömegeknek, ahol pedig lecsapódik és szavazattá konvertálódik. Ez a metódus többé-kevésbé, de működőképes volt eddig számukra, hiszen egyébként nem tartották volna fenn – a saját lábán ugyanis elég kevés közéleti médiatermék állt meg idehaza 1990 óta, lássuk be.

 

A régi médiarendszer elemei fölötti veszekedés nekem a kétezres évek elejének zeneiparát idézi, amikor az emberek elkezdtek leszokni a lemezvásárlásokról, és emiatt a zenészek egy része apokaliptikus üzeneteket fogalmazgatott a művészet haláláról. A lemezkiadás mint üzlet addig nagyon jól és automatikusan működött számukra, nekik csak fel kellett venni a zenét a stúdióban, és a rendszer automatikusan szállította cserébe a nagyon sok pénzt.

 

Amint ez az üzleti lehetőség megszűnt, a zeneipar természetesen nem halt meg, hanem egy szűk átmeneti időszak után ma erősebb, mint valaha. A régi szereplők egy része alkalmazkodni tudott az új korszak új feltételeihez, és bejött egy csomó új szereplő, akiknek az új feltételek, az élő zenélés előretörése, és az új gigantikus zenebiznisz, a fesztiválközeg volt lételemük. (Ráadásul ezzel a változással mi, magyarok nem is jártunk rosszul, globálisan is értékelhető szereplőkké váltunk.)

 

Senki sincs biztonságban

 

Nagyjából ez következhet be most a politikában is: a kapu már kinyílt, már látjuk, hogy elképesztő változások és elképesztő évek előtt állunk, olyanok előtt, amiket még csak részben is alig tudunk elképzelni. Rendhagyó új politikai vállalkozások fognak piacra lépni, melyek közül sokan akár a végső siker reményével lesznek képesek elcsavarni teljesen új megközelítéseikkel az állampolgárok fejét, és ez bizony a most nagyon

 

becementezettnek tűnő kormánypártnak is hatalmas kihívást fog jelenteni. Senki ne fogadjon nagyobb összegekbe, hogy valóban könnyű lesz számukra hatalmon maradni 2030-ig.

 

Látta valaki a Black Mirror című sorozatnak azt a részét, ahol a képviselőjelölt egy háromdimenziós animált figura, és mögötte egy humorista cincálja darabokra ellenfeleit? No, ennél én még sokkal váratlanabb húzásokra számítok. És egy olyan korszakra, ahol egy-egy ilyen elképesztően rendhagyó, de zseniális kommunikációs húzás alapjaiban fogja megrengetni az erőviszonyokat.

 

A jelenlegi világunkban azt látjuk, hogy tizenhat éves kislányok saját maguk képesek több százezres közönséget gründolni maguknak olyan videókhoz, ahol különböző dobozokat bontanak ki kamera előtt – egy ilyen fejlemény nem hagyja érintetlenül a politika világát. És a szereplők vagy megtanulják, kikísérletezik maguktól az új szabályokat, vagy megtanulják azoktól, akik legyőzték őket.

 

Gerényi Gábor, az Azonnali kisebbségi tulajdonosa Ungár Péter hétfői, szintén az Azonnalin megjelent cikkére reagált. Ha így tennél te is, ne tartsd magadban, küldd el nekünk írásodat!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Áll a bál az angliai Newton Aycliffe-ben, miután az egyik városvezető kijelentette, hogy a Mikulás márpedig csak férfi lehet. Szerinted milyen nemű legyen a Mikulás?

Mára azon kevés magyar nyelvű printlap egyike, ami nem áll a magyar kormány irányítása alatt, ráadásul számos magyarországi szerzője is van. Szombaton hetven éves a pozsonyi Új Szó!

Debrecent és Győrt ütötte ki a döntőben Veszprém, ami a balatoni régióval közösen pályázott a címre. A brexit miatt Veszprém lesz az egyedüli kulturális főváros 2023-ban.

Télen Csehországban is dermesztőek tudnak lenni az éjszakák: a civil kezdeményezés megalkotói ezen enyhítenének a hajléktalanok számára.

Meddig tűrik el a Fideszt az Európai Néppártban? Mi a közös a lengyel kormánypártban és a Fideszben? Az Azonnali megmutatja a válaszokat ezekre, lengyel nézőpontból.

A hét kérdése

Parlamenti blokád, tüntetések, füstbomba, cetliszórás, himnusz, sorosozás: a pártok a rabszolgatörvény kapcsán kihozták egymásból a maximumot. Mire elég ez?

Azért ide elnéznénk

Ürüljön ki az IKEA, süllyedjen el a WestEnd! December 15.

Sorrentino két korábbi klasszikusa mellett premier előtt megnézheted a Berlusconi-filmet is. Dec.14-16.

December 17-én a főszerepben: Ady karácsonyi versei és Kosztolányi eddig nem
ismert szövegei.

Kömlődi Ferenc és Tamás Veronika vezet be a látszat-ellentétek világába december 19-én a Múzeum körúton!

A híres osztrák zeneszerző Holdbéli világ című vígoperáját hallhatják a nézők december 20-án a Festetics Palotában.

Ezt is szerettétek

A szélsőjobboldali befolyás azonban töretlen a párton belül.

A zöldpolitikus Karácsony Gergely miért épp az olcsóbb autózásért tüntetők mellett állt ki a sárga mellénnyel?

Nem az a kérdés, hogy jöjjön-e a vasút privatizációja, hanem az, hogy mikor.

Twitter megosztás Google+ megosztás