+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ésik Sándor
2018. augusztus 26. vasárnap, 13:18
Mostanra leáldozott a shining city konzervativizmusnak, amely azt hirdette: Amerika különb mindenki másnál. De eljön még az idő, amikor valaki azt fogja mondani, hogy hé, mi vagyunk a világ leggazdagabb, legerősebb és legnagyobb országa. Nem kell minket naggyá tenni, mert azok vagyunk. Más Amerika lesz, mint amiben John McCain hitt, de olyan, amelyben a szelleme élni fog.

Sokan kezdik most nagyon dicsőíteni John McCaint, köztük olyanok, akik már rég elfeljtették, hogy szidták McCaint, a héját, aki – nyilván nem függetlenül saját vietnami tapasztalataitól – minden háborús helyzetre azt látta jó megoldásnak, hogy „küldjetek erősítést”.

 

McCain az érett demokráciákra és az erős birodalmakra jellemző államférfi volt. Patrícius származás, és egy egész élet a parancsnoki hídon. Ellentétben apjával és nagyapjával, ő sosem húzhatta fel saját zászlaját egy hajóra és az állam hajójára sem. De hasonlóan apjához és nagyapjához,

 

tudta, hogy a hajó kormányzásában nem az ember, hanem a tenger a meghatározó. A tengeri túlélésnek pedig szabályai vannak, ha tetszik ez az embernek, ha nem. McCain ilyen konzervatív volt,

 

a maga alkotta szabályokhoz csökönyösen ragaszkodó alak.

 

Hasonlóan a korábbi Nagy Birodalom, a Brit Impérium lordjaihoz és képviselőihez, maga is képviselte azt az elittudatot, hogy a szenátusban meg kell haladni a személyes ellentéteteket. Ismert volt, hogy jó barátságot ápolt több emberrel a másik oldalról, és általában sem vívott annyi személyes harcot, mint sok más szenátor. Nekrológját sokan meg fogják írni, halála azonban más szempontból is figyelemre méltó, ugyanis korszakhatárt jelöl.

 

John McCain a reagan-i shining city konzervativizmus egyik utolsó képviselője volt. Ezt, kicsit tudományosabban szokták amerikai excepcionalizmusnak is nevezni. Lényege, ahogy azt Reagan elnök egyik beszédében – Máté evangéliumából vett idézetet parafrazeálva – megfogalmazta: Amerika egy hegytetőre épült fényes város, amelyre mindenki felnéz, amely különb minden más városnál, és ahova mindenki be akar jutni. Reagan hidegháborút megnyerő politikájának lényege ez a szupremácia volt. Az, hogy Amerika különb, jobb és tökéletesebb minden más versenyzőnél, ezért természetszerűleg a világ vezető ereje.

 

Miből fakad ez a nézet?

 

Abból, hogy nagy része igaz volt.

 

A XX. század Amerika évszázada volt. Csak a Magyar Királyságból vagy kétmillió ember döntött úgy, hogy elege van a kilátástalan, csóró kelet-európai létből és abból, hogy átlag harminc évente vagy háború van, vagy átcsatolják őket valami másik birodalomhoz. Romantikusan hangzik a Munkácson hét különböző állampolgárságot viselő bácsi története, de a helyzet az, hogy ennél a legtöbben jobb ötletnek tartották, hogy valahol olyan helyen nyomorogjanak tovább, ahol van munka, és nincs húszévente másik birodalom.

 

A Lehetőségek Hazájában egykor háború járta földeken, fél- és negyed telken gazdálkodó, egyháznak, királynak, földesúrnak adót fizető parasztokból lettek jófajta amerikai homesteaderek, faluról falura vonatozó vagy gyalogló, nyakba akasztott árukészletet árulgató vándorzsidókból a fellendülő gazdaság kereskedői, szicíliai pékekből a pizza a feltalálói, morva sörfőzőinasokból nagy sörgyárak alapítói, és így tovább addig, amíg a két világháború közötti korszak Európa tudományos és művészelitjének jó részét is átcsábította.

 

A második világháborút megnyerő Amerika erőforrásai kimeríthetetlenek voltak. Népessége már évtizedek óta dinamikusan nőtt. Gyárai nemcsak volumenben tudtak mindenki másnál többet, hanem egészen a hetvenes-nyolcvanas évekig, amikor Japán és Németország felzárkózott, abban sem volt vita, hogy az ipar valamennyi területén az amerikai termék a legjobb. Lehetett itt-ott egy messzebb hordó ágyú vagy egy jobban gyorsuló kocsi, precízebben járó óra, de a világ vezető ipara az amerikai volt.

 

Három nagy létszámú generáció, a GI generation, a Silent generation és a Baby Boomers tagjai élték felnőtt életüket vagy öregkorukat ebben az érában, minden korábbi korszakot meghaladó jólétben.

 

Aki ekkor nőtt fel, az teljes joggal gondolhatta úgy, hogy szerencsés ember, hiszen olyan helyre és korba született, amelyhez foghatót az emberiség még nem élt át. Ennek az életérzésnek a politikai vetülete a shining city conservativism.

 

Érdemes elolvasni pár korai Tom Clancy-könyvet, amelyek pont ezt az érzést közvetítik, a hidegháború végének mérhetetlen önbizalmát, amikor már tudták, hogy győztek, és csak azért nem ütötték ki az ellefelet és várták a gongszót, mert tudták, hogy a kiütésnek katasztrofális következményei (kétségbeesésében a piros gombra tenyerelő tányérsapkás idióta) lennének.

 

Feszültségek a rendszerben

 

A győztes és ereje teljében levő birodalmat persze rengeteg feszültség is jellemezte. A vietnami háború kihozta, hogy egy jólétben született generáció nem feltétlen akar a dzsungel mélyén fűbe harapni. Martin Luther King mozgalma megmutatta, hogy ebben a csodabirodalomban alávetett néprétegek vannak. Kibukott az a feszültség is, hogy a csodát véghezvivő generációk bizony sokat megtartottak abból a Kelet-Európából hozott paraszti mentalitásból, ami nagyon jól jött, ha keményen kellett dolgozni, de fojtó légkört eredményezett akkor, amikor minden rendben volt.

 

A woodstocki buli, vagy épp Jim Morrison (aki szintén egy híres admirális elsőszülött fia volt, mint McCain) művészete kiváló illusztrációja ennek az érzésnek. Más kérdés, hogy aki nem itta-drogozta magát halálra, az általában visszament rendes amerikaiak, miután kilázadta magát. De aki kíváncsi arra, hogy ez a sok genderezés miért van, olvassa el Lisa Althertől a magyarul is megjelent Eredendő bűnök c. regényt, hogy milyen szar volt az átlagtól picit is eltérő fiatal férfinak és nőnek lenni az amerikai középnyugaton.

 

Amerikát tehát belső kihívások is feszítették. De még fontosabb külsők is jelentkeztek.

 

A shining city, ahogy azt az öndefiníciója is kimondja, példa volt a világ számára. A befolyása alá vont országok a WTO keretein belül sokkal liberálisabb gazdaságpolitikára tértek át. A megnövekedett vertikális társadalmi mobilitás (szegény gyerek is tanulhat, eleve kevesebb a szegény, 14-16 évesen dolgozni kezdő gyerek) miatt a technikai fejlődés sokkal hamarabb ment át az iparba, és folyamatosan gyorsult maga is. Azok a technológiák (autó, elektronika, mindenféle mechanikus dolgok), amelyek az amerikai ipart naggyá tették, a nyolcvanas években annyira elterjedtek, hogy ezeknek az ismerete nem biztosította már azt a fölényt, amit korábban. Az amerikai gazdaság reagált erre, csak éppen közben magára hagyta az amerikai társadalmat.

 

Napjainkban eszmél rá a német politika, hogy halló, mi vagyunk a világ legnagyobb iparcikk-exportőre, ha az exporton belüli arányt nézzük. Volumenben még mindig Amerika és Kína exportál a legtöbbet, de ha megnézzük, Amerikában van valami, ami Németországnak nem nagyon van. Szolgáltatás-export. A Microsoft, a Google, az Apple, az Amazon, a Netflix, a Facebook dollár-tízmilliárdokat generál úgy, hogy közben nem csinál nyolcféle acélötvözetből kasztnit.

 

Make lehetőségek great again

 

Amerikának ez a szektora messze a legerősebb a világon, és az amerikai gazdaság, köszöni szépen, jól van. Igen ám, de mi lesz azokkal a társadalmi rétegekkel, akik korábbi generációkban abból éltek, hogy hétféle acélötvözetet szegecseltek össze a gyárban? Amerika elveszítette a „lehetőségek hazája” jellegét, komplett régiók maradnak le a fejlődésről, és az ott ragadt emberek várják, hogy Amerika legyen „great again”. És megválasztottak egy elnököt, aki pontosan ezt ígérte.

 

Viszont, ahogy minden birodalomban, ő is a befele figyeléssel próbál javítani, rövid távon sikerrel. Protekcionista intézkedései és a világgazdaságra gyakorolt nyomása egyelőre nagyon használnak az amerikai gazdaságnak, a meghatározó indexeik hetek óta pluszban vannak. Viszont Amerika ezért elvetette a világ mindenek felett álló tökéletes vezető ereje szerepet.

 

Amerika nem a shining city többé, hanem egy a világ meghatározó hatalmai közül, és azok közül a legnagyobb. De nem jó fej többé a „szabad világgal”, hanem versenyez vele.

 

Nyomást gyakorol Németországra ugyanúgy, mint Kínára vagy Oroszországra. Főleg a „szabad világ” számára ez újdonság: friss hír, hogy Németország megpendítette az Amerikától független fizetési rendszer létrehozásának ötletét. Meglátjuk, mi lesz belőle.

 

Amerika viszont bizonyos értelemben még mindig a shining city, ugyanis az ottani demokrácia játékszabályai szerint a Make America Great Again ígéretével fellépő elnökön ősszel számon fogják kérni az ígéreteit. Ha ellenfelei kerülnek többségbe, akkor pedig nyakára teszik a kést a felelősségre vonási eljárással.

 

Csak a teste ment el

 

John McCain halála több szempontból mérföldkő. Az ő generációja fékezte az ifjabb Bush és főleg Obama elnökségének sok, meghatározó változását, amíg aztán fejükre nem szakadt Donald Trump. Akármi lesz az őszi midterm választások eredménye, új generáció kerül be az amerikai politikába, pontosabban kerül többségbe. Persze minden politikai elit folyamatosan cserélődik, de McCain-ék kimenetele a fentebb írtak miatt jobban át fogja írni a képet.

 

Ennek a generációváltásnak az eredményét lehetetlen megjósolni. A Demokraták nem heverték még ki Hillary Clinton vereségét, bár nyertek fontos választást azóta. Mindkét nagy párt megosztott. A Demokraták szavazótábora (számunkra) furcsa módon városi értelmiségiekből és ugyanilyen részben szegény, nem-fehér amerikaiakból áll, utóbbiak hisznek az amerikai álomban, előbbiek nem, mivel nem veszik észre, hogy benne élnek minden nap.

 

A republikánusoknál Trump választása elfeledteti, hogy két nagy riválisa, Marco Rubio és Ted Cruz ugyanazokkal a nézetekkel politizál, mint Trump (bevándorlásellenes, klímaváltozás-tagadó, abortuszellenes, Obamacare-visszacsináló), és a mérsékelt John Kasich is csak hozzájuk képest volt mérsékelt jelölt. A demokratáknál meg nagyon nehéz megtalálni a megfelelő politikai pozíciót a művelt és baloldali szavazók, és a republikánus héjákat utáló szegényebb, színes réteg szimpátiája között. Miközben ott van az a lehetőség, hogy a republikánus párttól el lehet esetleg hozni egy jó programmal a Trump-utálókat.

 

Ebben a kavarban elveszni látszik a shining city ideálja. Pedig Amerikai közben a nagy bezárkózás mellett világméretű befolyásra törekszik a világméretű kereskedelmi csatározásaival. Azt pedig elnyomással nem lehet elérni, hiszen elsőre is csak példamutatással sikerült. Az amerikai élet vágyott álmával.

 

Akárhogy is, McCain eszméi és személyisége eltűnik most egy darabig az amerikai politikából. Ugyanakkor egy-két elnöki cikluson belül vissza fog ez térni, mert McCain szenátor egy dolgot tudott, amelyet a mostani fellépők nem nagyon tudnak. Hitt Amerikában és abban, hogy léteznek amerikai értékek. Az én tippem, hogy a mostani ciklus közepi választásokon fog feltűnni az a szenátor, aki Obamához és Trumphoz képest „hagyományos” amerikai elnökként fog majd választást nyerni és a zászlajára olyan dolgok lesznek írva, mint amilyenen McCain zászlaján lettek volna, ha egyszer felhúzhatta volna az árbocra.

 

Lehet, hogy jó, hogy nem tehette meg.

 

De eljön még az idő, amikor valaki azt fogja mondani, hogy hé, mi vagyunk a világ leggazdagabb, legerősebb és legnagyobb országa. Nem kell minket naggyá tenni, mert azok vagyunk.

 

We are a shining city upon a hill.

 

Más Amerika lesz, mint amiben John McCain hitt, de olyan, amelyben a szelleme élni fog. Nyugodjék békében.

 

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.

 

Hírszolgáltatás

Előkerült a Kuciak-gyilkosság lehetséges szemtanúja, aki azt állítja, fogalma sem volt arról, hogy kicsoda a meggyilkolt szlovák tényfeltáró újságíró.

A Gyilkos-tónál nagy pelyhekben esik, a Transzfogarason pedig már 10 centiméteres hóréteget kellett eltakarítani.

Két percre megállt az élet
a stadionban, amikor a
hétéves Malea Emma
belekezdett a himnuszba.

A fideszes Boldog István szorgalmazta a kémiai kasztráció bevezetését,
mégsem adott be erre
vonatkozó indítványt.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség előrejelzései szerint az éghajlatváltozás súlyosan fogja érinteni a mi régiónkat.

A hét kérdése

Maroš Šefčovič szlovák EU-biztos az európai szocialisták csúcsjelöltje akar lenni. De mi lenne, ha 2019-től egy szlovák vezetné az EU-t? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Krasznahorkai László új könyvét mutatják be szeptember 25-én.

Hörgés, halál és hasonló király dolgok a Dürerben amerikai, olasz és magyar részvétellel.

A folk metálé lesz a főszerep szeptember 28-án a Barba Negrában: az orosz Arkona és a magyar Dalriada lép színpadra.

Az ellenzékiség három arca, illetve a zene és a politikai vezetés kapcsolata is szóba fog kerülni szeptember 28-án.

Hivatalos előzményregényt kapott Bram Stoker Drakulája! Bemutató szeptember 29-én.

Ezt is szerettétek

Deutsch Tamás az Azonnalinak mindent megmagyaráz!

Eddig fel sem tűnt, de most már mindenhol ezt fogod látni!

Esély a helyzet tisztázására? Nagy katyvasz? Ideológiailag motivált vádak? EP-képviselők a Sargentini-jelentésről.

Mi lenne, ha megtámadnának minket nyugatról? Az Azonnali játékelméleti kalandozása.

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás