Mélyen hallgatnak az európai szocialisták a PSD esetleges kizárásáról

Szerző: Pintér Bence
2018.08.23. 10:28

Az Európai Parlament huszonhét baloldali képviselőjét kerestük meg a PSD elleni tüntetésen elszabadult erőszak kapcsán, de csak Niedermüller Péter válaszolt.

Mélyen hallgatnak az európai szocialisták a PSD esetleges kizárásáról

Könnygázzal és vízágyúval oszlatta a román rendőrség azt az augusztus 10-i bukaresti tüntetést, amelyen a tüntetők a román kormánypárt a PSD ellen léptek fel. A rendőrség fellépése és a PSD hónapok óta húzódó kétes ügyei nyomán az Azonnali megkeresett huszonhét baloldali európai parlamenti képviselőt azzal a kérdéssel, hogy szerintük

ki kéne-e zárni a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakciójából, illetve az Európai Szocialisták Pártjából a PSD-t?

Mindez azért is érdekes, mert az elmúlt időszakban többször is felmerült, hogy a sokak szerint egyre inkább a szélsőségek felé tolódó Fidesznek nincs helye az Európai Néppártban. A PSD pedig ugyanolyan fekete bárány lehet a baloldalon, mint amilyen fekete bárány a Fidesz a Néppártban.

Elmar Brok, az Európai Néppárt veterán politikusa már az Azonnalinak májusban adott interjújában megemlítette, hogy szerinte a román szociáldemokraták se nagyon tesznek mást, mint amit Orbán Viktor csinál Magyarországon, az S&D-frakció viszont hallani sem akar arról, hogy napirendre vegye Románia ügyét.

Bár kérdéseinket háromszor is elküldtük a képviselőknek, köztük a frakcióvezető Udo Bullmannak, választ csak a DK-s Niedermüller Pétertől kaptunk.

Niedermüller rögtön jelezte, hogy az Európai Szocialisták Pártjának nem tagja, így a PSD kizárásól azon a fronton nem tud érdemben nyilatkozni. Hozzátette ugyanakkor: szerinte a PSD tagságát legalábbis fel kellene függeszteni mindaddig, amíg a helyzet, illetve a PSD-vel kapcsolatos vádak nem tisztázódnak.

Nem kizárt persze, hogy az elmúlt bő egy hétben mindenki más szabadságon volt, így ha mégis kapunk válaszokat a képviselőktől, jelentkezünk.

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek