A jó tetoválók olyanok, mint az ellenzék: kevesen vannak, és nem hallani róluk

Biztonságban vagyunk, ha tetováltatunk? Mit okoz a tetoválófestékeket gyártó vállalatok közötti verseny? Elfogadottabbak-e a tetovált emberek ma, mint tizenöt éve? Ilyesmikről beszélgetett az Azonnali Sárközi Zsolt okleveles tetoválóművésszel, a Tetoválók Szakmai és Érdekvédelmi Egyesületének elnökével, illetve Molnár Emese tetovált modellel, a Tetováltak közössége Facebook-csoport főadminjával. És még rengeteg másról.

Rákos leszek, ha tetoválást csináltatok?

Molnár Mesi: Dehogyis. Ez egy tévhit.

Sárközi Zsolt: Legfeljebb más okból.

Akkor milyen egészségügyi kockázatai vannak a tetoválásnak?

SZS: Eltérő kutatások látnak erről napvilágot. Valamelyik azt mondja, hogy megváltozik a bőrlégzés, a másik meg azt, hogy jobb lesz az immunrendszered. Az biztos, hogy mentális problémákra nagyon jó lehet tetoválást csináltatni.

Mi a helyzet a tetoválásokhoz használt festékekkel? Ezek biztonságosak?

SZS: Ahogy fejlődik ez az ipar, ahogy egyre nagyobb az igény a tetoválásokra, úgy a termékek is változnak.

MM: Szerencsére inkább fejlődnek.

SZS: Ugyanakkor mi, tetoválók pengeélen táncolunk.

MM: Nagyon sok múlik azon, hogy a friss tetoválásodat hogyan kezeled. Ha jól, szakszerűen ápolod, akkor nagy baj nem lehet.

Akkor a mai tetoválók nem is tudják, hogy milyen anyagokat juttatnak be az emberek bőre alá?

SZS: Ez megtalálható a festék leírásában. A festékeket a festékgyártók készítik, nekünk ahhoz nincs közünk. És persze minden gyártó azt mondja, hogy az ő készítménye bőrbarát és biztonságos.

Ez valóban így van?

SZS: Dehogyis. És a legrosszabb az egészben, hogy

Csak egy példát mondok: egy tetováló barátommal bevizsgáltattunk tizennégy terméket, festékeket, tűket egyaránt. Mindössze kettő volt valóban steril. A többinél mindenféle szennyeződést találtak.

És akkor én, a tetováló kibontom a sterilnek mondott tűt, ami valójában nem steril. Ha bármi probléma lesz emiatt, engem fognak hibáztatni. Nem a forgalmazót. Ebben a kérdésben sürgősen rendet kéne tenni.

A problémák eredője az, hogy a festékgyártók is versenyeznek egymással? A minél többféle, élénkebb színekért folytatott versenyt nem ellenőrzi senki?

SZS: Igen, mondhatni, festékháború dúl. Ha én elmegyek az Egyesült Államokba, nem használhatok európai festéket. Ha Amerikából hozok valamit, és európai rendezvényen veszek részt, nem dolgozhatok amerikai festékkel. Ez egy üzleti lobbi eredménye, amit a forgalmazók közötti háború okoz.

A tetoválók és a tetováltak nem tudnak tenni valamit?

MM: Sokkal nagyobb ez az ipar nálunk…

SZS: Addig, amíg nem hoznak legalább egy uniós szintű szabályozást, nem sokat tehetünk. De az EU pár év múlva amúgy is szét fog esni.

Beszéltünk a festékek minőségéről, de milyen a tetoválók „minősége”? Aki tetováló művésznek mondja magát, valóban művésznek tekinthető?

SZS: Tíz évvel ezelőtt a magyar tetoválók hetven százaléka tudta, hogy mitől jó egy tetoválás. Ezzel szemben harminc százalék mondta melldöngetve, hogy ő mekkora művész, holott fogalma sincs a tetkókról, a művészetről, a vonalvezetés vagy a tónus szerepéről. Hogy olyan szavakkal ne is dobálózzak, mint hogy kompozíció vagy színelmélet.

Tíz év alatt megfordult ez az arány. Sokkal többen lettünk tetoválók, akiknek harminc százaléka valóban művészi szinten, de csendben végzi a munkáját.

Ha valaki fennen hirdeti magáról, hogy jó tetkós, akkor tudhatom róla, hogy nem az?

MM: Ezt így nem mondanám, de azért van benne valami. Vannak olyan tetoválók, akik a görbe tükrei ennek a szakmának, minden héten kisorsolnak valamilyen nyereménytetkót, amit vagy nem csinálnak meg, vagy ha igen, akkor az olyan, amilyen.

És az a baj, hogy sokaknak ilyen emberek csinálnak tetkókat. Rengetegen keresnek meg azzal, hogy ajánljak légyszi valakit, aki ezt és ezt el tudja takarni.

Mitől jó egy tetoválás?

SZS: Mindenek előtt legyen maradandó. Ezután jön a látvány. Hogy például távolról is jól nézzen ki, és ne kelljen pár centire odahajolni, hogy lásd: igen, ott van egy kiskutya, ott meg egy manó, és ott még valaki fekszik.

De leginkább a mögötte lévő gondolatiság miatt válik egy tetkó művészivé, valamint az ezt vizualizálni hivatott tervezési folyamat eredményeképp. Ha mondjuk egy azték mintát kérnek tőlem, akkor foglalkoznom kell azzal, hogy hogyan is rajzoltak ők. És ahogy elkezdek úgy rajzolni, ahogy az aztékok, akkor kezdem el érteni, hogy mit csináltak.

Mesi, neked van kimondottan célod a Tetováltak közössége csoport adminjaként?

MM: Persze. Szeretném emelni a tetoválások, a valóban jó tetoválások iránti igényt. Csak hát hiába próbálom – nem degradáló értelemben – nevelni, fejleszteni a csoport tagjait, korlátozott hatást tudok elérni.

Olyanokra kell gondolni, minthogy szeretném tudatosabbá tenni a tetkókészíttetést. Hogy például járj utána, hogy ez meg az a tetkós kicsoda, micsoda, milyen munkái vannak, valóban a minőséget képviseli-e. És ne menj el mondjuk egy kontár tetoválóhoz. A csoporttal tőlük is szeretnék elhatárolódni.

Emellett még azokkal a valóban művészi munkákkal, amiket posztolok a csoportba, szeretném fejleszteni a tagok kreativitását.

2003 óta öt százalékról tizenkét százalékra nőtt a tetoválással rendelkező európai állampolgárok aránya. Ezzel párhuzamosan elfogadottabb is lett a tetoválás intézménye?

SZS: Természetessé vált a tetoválás, már senkit nem zavar. Na jó, majdnem senkit. Hallottuk Orbán Viktor kommentjét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán, hogy egy tetováltat látott, de a többi rendben volt.

MM: A vidék azért e tekintetben is másképp működik, mint a főváros.

Milyen sztereotípiák élnek még ma is a tetovált emberekkel szemben?

SZS: Attól függ, melyik generációt nézzük. Az ön generációja például már abszolút levetkőzte az előítéleteket.

MM:

A legjobb módszer az előítéletek leküzdésére, ha találkozol tetovált emberekkel. Anyukám olyan volt, hogy Isten ments, rajtam nem lehet tetkó. Aztán amikor kivarrattam magam, az volt a reakció, hogy hát jó, végülis van munkád, megélsz. Aztán rájött, hogy ó, ez nem is olyan rossz. Most már ott tartunk, hogy amikor meglát rajtam egy új tetkót, csak annyit mond: „Az ott megint egy tetkó?” És elkezd beszélni a kutyánkhoz. Már ennyire nem foglalkozik vele, és nem zavarja.

SZS: A magyar alapvetően könnyen ítélkezik. Ha kimész Angliába, a kutyát sem érdekli, hogy az ügyvédnek mi van a karjára tetoválva.

MM: Erről jut eszembe, beszélgettem nemrég egy ügyvédjelölt sráccal, aki meglátta a vádlimon lévő Corey Taylor-mintát. [Corey Taylor a Slipknot nevű metálzenekar énekese – a szerk.] Nagyon megtetszett neki, mondta, hogy ő is szereti a rockzenét. Majd ezután félve félrehúzta a vállán az inget, hogy megmutassa a zenéhez kapcsolódó, egyszerű kis tetoválását. Mondta, hogy neki ezt sajnos el kell takarnia, különben nem kap állást.

SZS: Lassan olyan munkaerőhiány lesz Magyarországon, hogy egy munkáltatót sem fog érdekelni, hogy van-e tetkód.

Tetovált emberként melyik országban éreznétek magatokat a legjobban?

SZS: Nehéz kérdés. Szeretem Magyarországot, még ha a magyar nép mentalitását nem is. Talán Franciaországban. Ott nagyon szerteágazó kultúrája van a tetoválásnak.

Meg azért a franciáknál Sárközi névvel elég könnyű érvényesülni. Mikor először mentem oda, így néztek a reptéren, és mondtam, hogy nem, nem a rokonom az a Nicolas nevezetű Sárközy. Francia tetoválók jöttek oda hozzám, hogy hát te sokkal jobb ember vagy, mint a politikus rokonod.

MM: Én jól érzem magam Magyarországon tetováltként. Nem érzem a munkahelyemen sem, hogy ebből hátrányom származna. Nyilván Amerika sokkal befogadóbb még mindig, nem véletlen, hogy onnan jött a Miami Ink, ami széles körben tette elfogadottabbá a tetoválást.

Végül tegyük fel, hogy Mesi is elismert tetoválóművész, saját szalonnal. Ha betoppanna valamelyikőtökhöz Orbán Viktor, hogy szeretne egy tetoválást, vállalnátok?

SZS: Kellőképpen öreg vagyok ahhoz, hogy kihúzzam magam ez alól. Magam miatt nem vállalnám. Fontos, hogy a nap végén tükörbe tudjak nézni.

MM: Én el tudnék vonatkoztatni attól, hogy ő a miniszterelnök. Úgy néznék rá, hogy ő is csak egy ember a sok közül, aki tetováltatni szeretne, és ő is megérdemelné azt a figyelmet, amit mások. Ezért csinálnám meg neki a tetoválást.

FOTÓK: Bakodi Péter / Azonnali