Bárki pályázhat majd a „béna” kétfarkúak pénzére

Szerző: Hutter Marianna
2018.08.16. 17:48

A viccpárt már megszokta, hogy nincs pénze. Amit az államtól kapnak, azt is szétosztják majd.

Bárki pályázhat majd a „béna” kétfarkúak pénzére

Már megszokta a Kétfarkú Kutya Párt, hogy nincs pénze, ezért az állami támogatásként kapott milliókat is szét fogják osztani – nyilatkozta Kovács Gergő pártelnök az Azonnali kérdésére. A napokban volt hír, hogy a Magyar Közlönyben megjelent: ki kell fizetni a párt által létrehozott Savköpő Menyét Alapítványnak az őket illető támogatást. 

Kovács Gergő elmondta, a jövőben évi 66 millió forintot fognak kapni, ennek kétharmada a pártalapítványnak megy, egyharmada a pártnak. Az idei évben ugyanakkor még csak ennek az összegnek a felére jogosultak. Ezt viszont egyelőre nem tudják elkölteni, mivel még több millió forintnyi kampánytámogatást kell visszafizetniük amiatt, hogy némely körzetben jelöltjeik nem érték el a két százalékot a választáson.

Ám jövőre – akárcsak az idei választás kampányuk során –  már lehet projektekre pályázni a pártnál.

Kovács Gergő beismerte: „bénák”, hogy nem lopják el a pénzt és tudja azt is, hogy így sose fognak bejutni a parlamentbe.

Az Azonnali a párt szeptemberi kolozsvári látogatásáról is kérdezte a pártelnököt. Kovács Gergő szerint a határon túli városban nem lesz szükség arra, hogy ingyen sört osszanak, mert ahova mennek, ott lesz egy sörfőzde. Tehát abban bíznak, hogy inkább ők fognak ingyen sörhöz jutni. Terveik szerint ősszel a Vajdaságba is ellátogatnak, de utána már az olyan a kisebb magyar közösségeket látogatják végig, mint amilyenek a Karib-tenger szigetein is találhatóak.

FOTÓ: Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldala

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek