Nem lett teljes a Fidesz sikere Pásztón

Szerző: Kiss Brigi
2018.08.13. 10:56

A pásztói képviselő-testület nyolc helyére nyolc fideszes jelölt pályázott, de végül csak hétnek sikerült bejutnia. A nyolcadik helyet egy független induló szerezte meg.

Nem lett teljes a Fidesz sikere Pásztón

Vasárnap nem csak polgármestert választották Pásztón, hanem képviselő-testületet is: a nyolc helyre harminckilencen pályáztak. Hogy kik, azokról itt írt az Azonnali. Mivel a Nógrád megyei kisváros lélekszáma nem éri el a 10 ezer főt, ezért itt nincsenek választókerületek, hanem úgynevezett kislistás szavazás alapján dől el, kik kerülnek be a testületbe. Ez úgy nézett ki a gyakorlatban, hogy a harminckilenc jelölt közül minden választópolgár kiválaszthatta azt a nyolcat, akiket ő a testületben szeretett volna látni. 

A kislistás rendszer miatt a szavazatszámlálás bonyolultabb és hosszabb ideig tart, ezért is csak hétfő reggelre lett hivatalos végeredmény. Ebből kiderült: bár a Fidesz itt is nyert, győzelme nem lett teljes, mert nyolc képviselőjelöltje közül csak hét jutott be a testületbe. 

Az egyik fideszes indulót – azt a Volek Györgyöt, aki az előző, magát feloszlató testületben még függetlenként ült – ugyanis megelőzte egy valóban független jelölt.

Ők kerültek be az új pásztói testületbe:

1. Dr. Kanyó Roland Richárd (Fidesz-KDNP) 1470 szavazat
2. Veres Róbert (Fidesz-KDNP) 1419 szavazat
3. Bodrogi István (Fidesz-KDNP) 1392 szavazat
4. Káposzta Csaba (Fidesz-KDNP) 1183 szavazat
5. Zeke Tamás (Fidesz-KDNP) 1153 szavazat
6. Dr. Halász István (Fidesz-KDNP) 1052 szavazat
7. Barna Tibor Józsefné (Fidesz-KDNP) 1022 szavazat
8. Kerekes Lóránt (független) 1014 szavazat

A további eredmények közül érdekes még, hogy a Nők Civilben Egyesület színeiben induló, masszívan kampányoló és plakátoló Huczekné Rétvári Mónika, aki Rétvári Bence unokatestvére, 996 voksot kapott, amivel a tizedik helyen végzett. A polgármesteri címre is aspiráló, és a korábbi testületben képviselőként dolgozó Plecskó Péterre pedig mindössze 453 szavazat érkezett.

A jelöltek jelentős többsége függetlenként indult, pártok közül csak a Jobbiknak volt két indulója, illetve a Munkáspártnak három. A jobbikos, Zsiga Zsolt Lajos 381 szavazatot szerzett, a másik 309-et. Érdekesség, hogy utóbbit a Munkáspárt egyik indulója, Juhász Gábor meg is előzte a maga 318 voksával. A másik két munkáspártos jelölt az utolsó két helyen végzett 70, illetve 55 szavazattal. 

Látva a képviselő-választás végeredményét, egy hajszálon múlt csak, hogy nem ugyanaz a felállás alakult ki Pásztón, mint 2014-ben,

amikor Dömsödi Gábor kapott maga mellé egy fideszes többségű testületet. Most viszont Dömsödi 106 szavazattal alulmaradt a fideszes polgármester-jelölt Farkas Attilával szemben, így a polgármester és a képviselőtestület egyaránt fideszes lett.

Az Azonnali többi, Pásztóval foglalkozó cikkét itt olvashatod.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek