+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2018. augusztus 8. szerda, 17:47
Az ombudsmannak nem tetszik, hogy csak az anyák vehetik igénybe a gyermekek után járó diákhitel-kedvezményeket. A HÖOK-nak sem, megint lobbiznak az EMMI-nél.

Ismét kérvényezni fogja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), hogy a kormány gondolja újra a diákhitel elengedésének feltételeit – mondta az Azonnali kérdésére Gulyás Tibor, a szervezet elnöke. Az idei évtől ugyanis

 

azoknak a diákhiteles nőknek, akik második gyermeket vállalnak, elengedik a tartozásuk felét, míg harmadik gyermek esetén a teljes összeget.

 

A kedvezmény ugyanakkor nem vonatkozik a diákhitellel rendelkező apákra.

 

Ennek kapcsán publikált egy jelentést a napokban Székely László ombudsman, aki szerint szintén szükség lenne a jelenlegi szabályozás módosítására. Ezt azzal indokolta, az apa hiteltartozása „a család költségvetésében ugyanolyan teherként jelentkezik, mintha a tartozás az édesanyát érintené".

 

Az ombudsman szerint jó megoldás lenne, hogy abban az esetben, ha az anyának nincs hiteltartozása, de az apának van, 
akkor ő is igénybe vehesse a támogatást.

 

A jelentés aggályosnak tartotta azt is, hogy jelenleg azok a férfiak sem kaphatnak kedvezményeket, akik egyedül nevelik gyermekeiket. Székely ezért felszólította az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst, hogy fontolja meg a vonatkozó rendelet módosítását.

 

A HÖOK-hoz szintén több, az ügyhöz kapcsolódó panasz érkezett az utóbbi időben. Mint Gulyás Tibor elmondta, ugyan egyszer már írtak beadványt emiatt az illetékes Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI), de az ügy elakadt. „Örülök annak, hogy az ombudsmani állásfoglalás újabb alkalmat ad arra, hogy foglalkozzunk a kérdéssel” – mondta.

 

Az Azonnali kereste az ügyben a minisztériumot, ahonnan azt a választ kaptuk, „az alapvető jogok biztosa jelentésében foglalt javaslatok szakmai áttekintése folyamatban van”.

 

FOTÓ: HÖOK / Facebook 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Van, aki szereti, van, aki utálja
és titkolja, van, akinek pedig egyáltalán nincs, mi az? Hát
a harmadik név! Töltsd ki te is
a politikusi név-kvízünket!

Seehofer napjai meg vannak számlálva a kudarcos bajor tartományi választások után.

Varsóban magasan verte a polgári-liberális koalíció által támogatott Rafał Trzaskowski a PiS jelöltjét. A nyugat az ellenzéké, a kelet a PiS-é.

Nem először inspirálja a Fidesz a német széljobb pártot.

Rovarok ezreit fogják elengedni az afrikai Burkina Fasóban.

A hét kérdése

A Fidesz nagyon gyorsan lezavarta a kérdést, de mi a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk a hét kérdésében.

Azért ide elnéznénk

A death metál banda október 23-án érkezik Magyarországra. Vendég: Hypocrisy, The Spirit.

A válasz igen, és október 24-én be is mutatnak egy ilyen személyt. Budapesten!

Egy október 25-i rendezvény, amin nem mond beszédet Juncker Marxról :(((

Magyarországon tényleg egymillió alkoholbeteg él?
Ezt is megtudhatod október
25-én a Nyitott Műhelyben.

LMP-s, momentumos és jobbikos ifipolitikus beszéli ki az ambícióit. Október 31-én.

Ezt is szerettétek

Az Azonnali Münchenben merült alá a CSU szavazóinak, főleg: törzsgárdájának lelkivilágába. Videóriport a sörcsarnokból!

A bonyolult okfejtések helyett csak egy kis nyál kell hozzá.

De mégis mit nem sikerült eltanulni a magyar miniszterelnöktől? Az Azonnali Varsóban járt utána mindennek!

Twitter megosztás Google+ megosztás