Orbán ellenzéke: papucs orrán pamutbojt

Ésik Sándor

Szerző:
Ésik Sándor

2018.08.02. 13:28

A teljes mai magyar ellenzéki gondolat hazugságra épül. Ez a hazugság pedig az, hogy itt rossz. Nem rossz.

A napokban több cikk is megjelent, ahol (tényleg) okos emberek az orbáni diktatúra vagy rendszer kiteljesedéséről írnak. Majd mindenki megerősítve érezte magát a visszafideszesedett Hír TV története miatt. Ugyan senki nem kérdezte, mégis leírom, hogy mit gondolok erről.

Azt gondolom, hogy a teljes mai magyar ellenzéki gondolat hazugságra épül. Ez a hazugság pedig az, hogy itt rossz. Nem rossz.

Persze nyilván rossz, ha az ember rendőr, tanár, egészségügyi dolgozó, de a mai ellenzéknek ezekhez a hús-vér emberekhez az égvilágon semmi köze. A magyar ellenzék egy budapesti klub, ahol marhára hangsúlyos ideológiai különbségek vannak, etikai bizottságok tiltják el egymást egymás eltiltásától, tornából felmentett nyilasjobberek szólnak be baltaarcú wannabe jobbkonzervatívoknak és viszont.

Közben pedig ebből a társaságból igazán senkinek sem rossz. Státusza van, amely mellé, kalandvágyból egy csipet ellenzékiség társul. A Hír TV miatt kimegy tüntetni a Szabadság térre, amelynek egyetlen kézzelfogható eredménye az, hogy pár tucat rendőr ingyen túlórázik miatta.

Ez a réteg érzi meg utoljára, hogy a rendszer kiépült, ilyen értelemben jogosak és pontosak a rendszer kiteljesedéséről szóló cikkek. Mert ha megkérdeztek volna egy nyíregyházi ügyvédet, szolnoki tanárt vagy kaposvári orvost, készséggel elmondta volna nekik, hogy a rendszer a 2006-os, az őszödi beszéd miatt fideszes lavinát hozó önkormányzati választások után kezdett épülni, Kovács Tamás legfőbb ügyésszé választásakor kezdett kiteljesedni, a kormányhivatalok felállításakor pedig kereteiben kész volt, azóta csak finomhangolás van.

Már vagy öt-hat éve.

Akkor most már a budapesti szalonellenzék forradalmat fog csinálni? Nem fog. Ugyanis még mindig nem elég rossz. Hajós András szép csendben leszerződik Andy Vajna csatornájához, és előbb-utóbb a behódolásért, de legalábbis kussolásért cserébe mindenki kap egy helyet, ahol el lehet lenni. Újraindul majd a Magyar Nemzet, és aki akar, visszamehet majd. Elég lesz csak picit mérsékeltebb pártvonalat nyomni, és eltelik majd 3-4 év, amíg levezekelik a Simicskával tartást a fiúk, de

Viktor jó, Viktor megbocsát.

Az ún. „baloldali” ellenzék fiatalabb tagjai (Momentum) szép csendben le fognak lépni, mert az a párt meg arra az önáltató hazugságra épül, hogy huszonéves embereknek nincs jobb dolga a haza megmentésénél.

A haza megmentése fontos és nemes dolog, csak épp akkor szokták csinálni, ha nincs mit választani. De van mit választani, ott van az egész világ, le lehet lépni, és le is lép, aki csak tud. Az a pár tucat joghallgató, aki meg marad, nem sok vizet zavar, csendben marakodnak majd a közéjük hajított néhány milliós koncon. Meg szerveznek flashmobot.

Akkor a hörrtévé visszafoglalásával kiteljesedett a rendszer? Voltaképpen igen. Aki „ellenzéki” maradt, most már semmilyen fórumot nem tud találni, ahol rendszeresen megszólalhatna, Orbán úgy döntött, hogy ezt a kicsi és veszélytelen brancsot nem finanszírozza tovább, mert minek. Jönnek és becsókolnak, vagy elmennek kapálni. Mivel kapálni nehéz és fárasztó dolog, az eredmény nem lehet kérdés.

De, kérdem én, milyen ellenzék az, amelyiknek a közpénz ellopásából meggazdagodott milliárdos által fenntartott stúdió kell ahhoz, hogy elmondhassa, hogy szar a rendszer?

Főleg akkor, amikor a mondat helyesen nem úgy hangzik, hogy szar a rendszer, hanem úgy, hogy a rendszer szar, de végülis mi egész jól megélünk? Orbán rendszere valóban megérett, kiteljesedett és a részét képezi lojális ellenzéke. Most csak annyi vált bizonyossá, hogy ezeknek semmi változáshoz nem lesz semmi köze.

Az érett brezsnyevscsina évei következnek, vagyis ez a rendszer, hathatós német ipari támogatással még hosszú évekig meg fog maradni. Ha lesz radikális, a megdöntésére alkalmas ellenzék, az (elnézést) kurvára nem a közmédiába akar majd bekerülni, vagy a hörrtévébe, hanem csinál majd egy olyan YouTube-csatornát, amelyet többen néznek majd, mint a királyi tévét. Lesz majd olyan médium, underground jelleggel, ahol a frankó lesz látható, olyan emberek szájából elmondva, akik – ellentétben a rendszer kiteljesedésén siránkozó ellenzékünkkel – vásárra viszik a bőrüket.

Nem tudom, mikor lesz ilyen, mivel ugye el lehet menni.

Itt lehet hagyni az országot a Fidesz öregedő szavazótáborának, a néhány túlélő, összeszerelő üzem köré épülő városnak, és el lehet menni normális országba, normális életet élni.

Mindenki más pedig ellehet Orbán rendszerében, mert szükség van rá. Szar-szar, de elviselhető szar. Ráadásul alternatíva nélküli szar.

Tehát hol van az az ellenzék, amely hajlandó mindent kockára tenni vagy épp egyáltalán nincs veszítenivalója, és amelyik ráadásul hihető alternatívát tud mondani hárommillió zombinak? Na ugye. Hagyjuk már a picsába a szépelgést.

Komolyabb a veszélye annak, hogy Orbán alatt összerogy az ország, mint annak, hogy az ellenzéke bármiből ki tudja mozdítani.

Mert ez az ellenzék papucs orrán pamutbojt.

Ésik Sándor írása a Diétás Magyar Múzsán is megjelent, tessék lájkolni ott is!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek