+++ Eltűntünk a facebookon? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig tudj arról, amiről írunk! +++
Kardos Gábor
2018. augusztus 2. csütörtök, 19:00
Mese felnőtteknek a szabad sajtóról és a jó útra térő oligarcháról, avagy miért volt kódolva már a Hír TV megújulásában a mai csúfos bukás?
Az ember néha olyanoknak is ad ötleteket, akiknek egyáltalán nem akart.

 

Ez történt velem és a G-nap nyomán új irányvonalat kereső Hír TV-vezetéssel, akiknek akaratlanul is meghatározó ideológiai muníciót szolgáltatott egy cikkem – amire a most nagy hirtelen elbocsátott Tarr Péter vezérigazgató-helyettes kifejezetten hivatkozott is, mikor megkeresett, hogy vegyek részt a Szabadfogás címmel akkor újonnan induló közéleti műsorban, tulajdonképpen az alapkoncepció kialakításától kezdve.

 

Akkor és most

 

Utólag visszaolvasva a Simicska Lajosnak és médiájának három éve írt nyílt levél pontjait, az a kaotikus körülményekhez képest egész tűrhető összefoglalása a Magyar Nemzet és a Hír TV későbbi irányvonalának, különös tekintettel arra, hogy ez közvetlenül a G-nap után íródott, amikor még Simicska Lajos is kábé csak a szitkozódásig jutott. Illetve addig, hogy minden Orbán-hű elemet sürgősen ki akarjon rúgni a szerkesztőségeiből:

 

„Gondold meg, mi fájt a legjobban anno a kommunistáknak. Persze, hogy nem a nyugati propagandát reléző szamizdat, hanem azok munkássága, akik az igazi szocializmussal, illetve az eredeti kommunizmussal szembesítették a létező hamisítványt. 1956-ban is a munkástanácsok megalakulása és későbbi felszámolásuk volt a legkínosabb a hatalomnak, utána is mindig a valódi marxisták jelentették a legnagyobb veszélyt az álmarxista hatalom számára.



Ebből pedig gyerekjáték levezetni, hogy a legbrutálisabb ma egy igazi média-jobbegyenes lenne Orbánnak, amivel naprakészen szembesítenék a narancsizmust

 

1. az általa totálisan elárult valódi polgári értékrenddel,

 

2. egy valódi, európai jobboldalisággal,

 

3. a szabadságjogokra kínosan ügyelő legmodernebb konzervativizmussal megfejelve, amiből egyenesen következik

 

4. a környezettudatosság és a korlátoltan gazdasági szempontokon túlmutató fenntarthatóság keresése (...)

 

5. Ha ez nem lenne elég, akkor jöhet a kegyelemdöfés: a gagyin soviniszta nacionalizmus helyett egy patrióta sajtó elindítása. No Putyin, no Paks-mutyi, no Merkel-Merci-Audi-Siemens-nyalizás. 


(...)


6. Ja és kifejezetten a hűbérpártocska kedvéért nem ártana felvenni pár olyan hiteles keresztény gondolkodást és értékrendet képviselő újságírót is, akik közelebb állnának például Ferenc pápához, mint a vadászatot, a pártmutyit és a szenteskedő-szemforgató maradiságot sportként űző megélhetési keresztények.”

 

A történeti hűség kedvéért hosszabban idéztem ezt a sajátos kordokumentummá vált karcolatot, amiből az is kiderül, hogy nem minden válik rövid úton a mulandóság martalékává a napi sajtóban végzett munkából. Néha (sajnos) egyes ötleteinket meg is valósítják, ha nem is egészen úgy, ahogyan eredetileg gondoltuk.

 

Mi nonszensz, és mi nem az?

 

Idővel eltávolodtam a Szabadfogástól.

 

Első pillanattól gyanús volt ez a hirtelen előtalált nagy sajtószabadság, aminek egyedüli oka és alapja a tulajdonos személyes bosszúja lehetett.

 

Az, hogy egy párt korábbi főpénztárosa hirtelen összeveszett azzal, akit nem kis részben ő tett fővezérré. Mindig leoltottak a többiek, mikor felemlegettem, hogy mi lesz akkor, ha netán Simicska kibékül Orbánnal vagy valami miatt (mint most) egyszer csak megszűnik a bosszúszomj mint kegyelmi állapot – holott ez Damoklész kardjaként végig ott lebegett felettünk.

 

Nonszensz, hogy egy személyes affér miatt működhetett egy ideig „normálisan” a szabadnak vélt magyar sajtó meghatározó része.

 

Nem az tehát a nonszensz, hogy most ez az alapjában abszurd állapot megszűnik, hanem az, hogy akik benne dolgoztak, akik nézték a Hír TV-t, hallgatták a Lánchíd Rádiót, illetve olvasták a Magyar Nemzetet, azok elhitték, hogy ezek három évig normálisan működtek. Frászt!

 

Nem is működhettek normálisan, ha egyszer az alapok sose voltak tiszták, és az egész mindig a tulajdonos hangulatától függött: a „normális polgári sajtóműködés” csak egy lufi volt. Merő látszat.

 

Tény, hogy se Simicska Lajos, sem a Szabadfogás szerkesztői sosem próbáltak beleszólni abba, mit és hogyan mondjunk – leszámítva a nézettségi (piaci) szempontokat, amelyek egy kereskedelmi televíziónál megkerülhetetlennek és teljesen normálisnak tűnnek.

 

Azt mondhatnánk, hogy ideális körülményeket biztosítottak a szabad médiamunkához, de ettől még a személyes bosszú által fenntartott „szabad sajtó” mint alapképlet merő agyrém maradt. Ez egy színdarabban izgi forgatókönyv lenne, de egy ország sajtótörténetében szomorú, hogy egyáltalán külön fejezet lehetett.

 

Ráadásul a fejezet lezárulásával meg kell állapítanunk, hogy mára úgyszólván a teljes mainstream magyar sajtó közvetlen Orbán-párti irányítás vagy közvetett jogi és tulajdonosi kontroll alá került.

 

Különösen érdekes lehet e tekintetben a Simicska-portfólió legtávolabbi szatelitjének, az Indexnek a sorsa a nem túl távoli jövőben. Azt vajon mikor kötik rá valami nyergesvontatóra?

 

(Hogy a sajtó függetlenségének leghitelesebb garanciája mindmáig miért az, ha kizárólag az olvasók tartják el a lapot, arról egy hosszabb elemző cikkben már részletesen írtam.)

 

Az orbánista új vezérkar szociális érzékenységéről és elkötelezettségéről mindenesetre sokat elárul, hogy először a portásokat küldték el a frissen megkaparintott Hír TV-ből.

 

Értjük a fő üzenetet: csicskatévé a csicskanépnek, nyilván töméntelen közpénzből. Egy velejéig korrupt rendszer leglényege tárul fel ebben is, ahogyan a NER immár cinikus nyíltsággal pénzlenyúló, csőddel bizniszelő üzleti modelljét mutatja az is, hogy az épp bebukott nemzetközi kereskedőházak „üzletfejlesztési igazgatóját” nevezték ki a HírTV élére.

 

Maradt még kérdés bárkiben a központi akarat fő törekvéseivel kapcsolatban az új HírTV vezérkar kinevezése után?

 

Szabad a fogás

 

Tudtommal a Hír TV-ből egyedül a Szabadfogás stábja döntött úgy, hogy folytatják. Készítettek szerdán egy szamizdat adást, amelyik egyben az első teljesen élő, vágatlanul leadott adás volt. A Magyar Hang szerkesztőségében vették fel, amit szintén a Magyar Nemzet túlélő stábja tart fenn a mai napig.

 

Úgy látszik, ezekben az újságírói munkaközösségekben van valami olyan kohéziós erő és elkötelezettség, ami összetartja a közösségeket. Ez a kohézió és elkötelezettség volna a polgári sajtószabadság és általában a polgári demokrácia erkölcsi alapja.

 

Jut eszembe: a Lánchíd Rádióból Szépvölgyi István is töretlenül folytatja a Magyar Tenger-adásokat podcaston. Szóval nem mindenkit sikerül megvesztegetni, megfélemlíteni és bedarálni, amikor kiderül, hogy a pártpénztárnok médiamogul oligarcha mégsem tért igazán jó útra. Csak csinált egy kurflit.

 

A passzív és aktív rezisztencia lehetőségei

 

1. A Momentum rögtön tiltakozó tüntetést szervezett, ami – túl a pártpolitikai tőkekovácsoláson – a legkevésbé hatékony érdekérvényesítési eszköz. Értelme csak akkor lehet tüntetni, pláne autoriter rezsimek ellen, ha ez segíti a szélesebb társadalmi mobilizációt valamilyen konkrét (népfrontos jellegű) önszerveződési ügyben. Csak akkor konstruktív a tüntetés, ha egy valós cselekvési platform része. Enélkül, vagy pláne ehelyett inkább a mindenkori hatalom érdekeit szolgálja azzal, hogy leereszti a gőzt és végső soron semmilyen valódi ellenállást nem jelent.

 

2. Eggyel konkrétabb, de még mindig elég passzív rezisztencia, ha a médiafogyasztók bojkottálják a közpénzből őket manipulálni próbáló propagandasajtót és előfizetéssel, illetve minden más anyagi formában támogatják a polgári(bb) sajtótermékeket, már ami még megmaradt ezekből az egyre szűkülő információs térben. Erről már írt az Azonnalin Szalai Szabolcs.

 

3. Nemcsak azzal lehet azonban aktívabb szereplője a médiapiacnak az olvasó, hogy szelektál az éppen elérhető sajtótermékek közt, illetve előfizet a számára fontos lapokra. Legalább ilyen fontos lenne erősíteni a participatív médiakultúrát Magyarországon, vagyis azt, hogy az olvasók minél inkább aktívan részt vegyenek a közélet és a médiatematizáció alakításában hírek beküldésével, a kommenteken túli minden lehetséges interakcióval, egészen addig, hogy szerkesztett tartalmakat is megoszthatnak (akár képekkel, videóval vagy egyéb illusztrációval).

 

Jelenleg még egy olyan magyar hírportál sincs, ahol a participatív médiaszerkesztés legalább meghatározó része és alappillére lenne a sajtószabadságnak. A lapszerkesztés sehol sem transzparens, még részben sem, így lenne egy jelentős piaci rés a magyar médiában. Egy ilyen Indymedia-típusú participatív sajtóhoz még annyi tőke sem kell, mint a nyomtatott sajtóhoz, amivel a Magyar Hang próbálkozik.

 

4. Az sem baj azonban, ha a szabad sajtó nem túl amatőr, netán profi tud lenni. Ennek európai modellje a teljesen előfizetői által eltartott hírmédia, a francia Mediapart és a német Die Tageszeitung. Nem, egyáltalán nem az Index-exfőszerkesztő Dudás Gergely által indított Politis projektre, illetve crowdfunding akciókra gondolok. A közbizalom ebben az országban a nullához közeli, ezért eleve esélytelen olyasmire pénzt gyűjteni, amit meg se tudunk még mutatni és esetleg akkor valósulhatna meg, ha elég sokan megelőlegezik hozzá a bizalmi tőkét és az előfizetést.

 

Realitása annak lett volna, ha mondjuk az épp lapátra tett Magyar Nemzet keménymagja hirdeti meg, hogy folytatják, de nem egy múlt századi tipográfiával, háztáji arculattal és nyomtatott sajtóként, hanem zömmel előfizetők által elérhető tartalmakkal, online hírportálként (ahogy a Mediapart). Még jobb lett volna, ha felismerik azt a piaci rést, hogy

 

amióta Mészárosék felvásárolták a megyei napilapokat, azóta nincs értelmezhető méretű és hitelességű, illetve piaci alapú vidéki média.

 

Ez már nem is piaci rés, hanem tátongó szakadék, tekintve, hogy a tízből nyolcmillió magyarnak nem készül kifejezetten nekik szóló sajtótermék.

 

Ha legalább a még független vidéki hírportálok összefognának és valamilyen szövetségbe tömörülve hálózatot alkotnának, az a Magyar Hanggal kiegészülve egész erős participatív médiává válhatna. Majdnem nulla tőkével, pár száz forintos havi előfizetéssel működőképes modellé válhatna. Csak valamiért ezen bukik meg a magyar társadalomban minden vállalkozás: nem csak médiatermékek esetében, de végső soron az üzleti jellegű vállalkozásoknak általában is ez a legnagyobb csapda: a közbizalom kóros hiánya.

 

Még az egymáshoz közelinek mondható, azonos alapértékeket képviselő piaci, illetve társadalmi szereplők is betegesen tartanak attól, hogy bármit együtt kéne csinálniuk. Akár médiát, akár közéletet – egy országot. Olyan is lesz az eredmény.

 

5. Majd’ kifelejtettem az érdekérvényesítés legsürgetőbb és legkézenfekvőbb formáját, aminek az első távirányított lapbedarálásnál evidens immunreakcióként azonnal meg kellett volna történnie az érintett szakmában, esetünkben az újságírói közösségben. Vajon miért nem jött létre egy Magyar újságírók a sajtószabadságért nevű egyesület, szakszervezet vagy legalább mozgalom a Népszabadság einstandolásának másnapján? Pártpolitikai szimpátiáktól függetlenül, szigorúan szakmai alapon.

 

Ha nem képezünk a közvélemény befolyásolására is alkalmas szakmai és politikai ellensúlyokat, ha a civil kontroll minden lehetséges formáját eleve feladjuk, akkor min csodálkozunk, mikor ilyen-olyan hatalmak telepednek a nyakunkba és a szakmaiság követelményei helyére piti pártlojalitás kerül az újságírásban éppúgy, mint a tudományban vagy a többi épp leszalámizott szakmában?

 

A sokadik kétharmad után és a civil szervezetek pártállami támadása idején erősen úgy tűnik, a civil társadalom számára már csak egyfajta gerilla harcmodor lehetősége maradt meg: négyzetméterenként, háztömbönként, településenként és szakmai közösségenként lehet csak visszaszerezni az ország önrendelkezését, ha nem akarunk végleg lemondani a polgári demokráciáról.

 

Kardos Gábor többi cikkét az Azonnalin itt olvashatod el!

 

Hírszolgáltatás

Annyival növelték a jövő évi védelmi költségvetést, mint amennyit Irán költ a hadseregére. Mutatjuk.

Az ápolási díj emelése és a devizahitelesek ügye lesz a téma. Azt nem tudni, a kormánypártok elmennek-e.

Több, mint 630 különböző eseményre lehet elnézni a nyolc nap során. A rendezvénynek az Azonnali is médiapartnere.

Mindenki más nyaral. Szerintetek mit csináljon, amíg mindenki távol van?

A hét kérdése

Az LMP női társelnöke az Azonnalin három hete bejelentette: elvonul gondolkodni. A közönség segítségét kérjük ehhez.

Azért ide elnéznénk

„Korruptpolitikus-baszó” koncert augusztus 16-án, csütörtökön.

Öt fehér cuvée és három (egy éjszakán át áztatott) rozé alkotja a kizárólag csak 2017-es tételekből álló sort. Aug. 17.

Underground a Mátrában augusztus 17-20-ig.

Éljen Mátyás! Felsorolni is nehéz, mennyi program lesz augusztus 19-26. között.

Virgilius Moldovan furcsa aktszobrai a szegedi Reök-palotában augusztus 31-ig.

Ezt is szerettétek

Az Azonnali körbejárta Románia Erdélyen kívüli régióit, hogy végigkérdezze az országot, milyen jövőt látnak maguknak.

Miben lesz jobb Vonánál? Mit tanult Orbántól? Miért készülnek az Európai Néppártba?

A focista iratkozott ki ugyanis a német társadalomból azzal, hogy májusban Erdoğan török elnökkel fotózkodott.

Miért gond az, hogy Magyarországon tabutéma a szexualitás, miközben mindent meztelen nőkkel reklámoznak?

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás