+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2018. augusztus 1. szerda, 10:56
A Jobbik tévéjét működtető alapítvány szerint az N1TV működik tovább, a megbízott főszerkesztő Lánczi Richárd lett. Kisberk Szabolcs szerint vállalhatatlan volt, ami a Jobbik holdudvarában folyt az utóbbi időszakban, ezért álltak fel.

Szerda reggel egy videóban jelentette be az N1TV három munkatársa, Kisberk Szabolcs, Magyar Klára és Szilvási Péter, hogy otthagyják a televíziót. A Jobbik televízióját működtető Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány szerint azonban

 

a csatorna működik tovább.

 

„Több munkatársunk a mai napon váratlanul jelezte, hogy távoznának hazánk első számú webtelevíziójának kötelékéből, ennek ellenére a televízió működni fog továbbra is. Az N1TV élére megbízott főszerkesztőnek Lánczi Richárdot eddigi szerkesztőt neveztük ki, az új munkatársakat hamarosan bemutatjuk” – írták.

 

Kisberk: Még nem tudjuk, hová megyünk

 

Sikerült elérnünk telefonon Kisberk Szabolcsot, az N1TV volt főszerkesztőjét. Elmondása szerint nem azért álltak fel, mert valahonnan ajánlatot kaptak, egyszerűen csak nem értettek egyet azzal, ami a Jobbik körül folyt az elmúlt időszakban.

 

„Nem véletlenül mondjuk a videóban, hogy nekünk tiszta a kezünk” – mondta.

 

Ennél részletesebben azonban nem akart beszélni semmiről a volt főszerkesztő.

 

Kérdésünkre megerősítette, hogy nem kaptak ajánlatot az átszerveződő Hír TV új gazdáitól, illetve nem is Toroczkai László Mi Hazánk nevű mozgalmához fognak átmenni.

 

Annyit azért Kisberk elismert, hogy a párt tisztújítása szerinte rendkívül botrányos volt, ez is közrejátszott a döntésükben. Arról még semmit sem tudott mondani, hogy hova mennek.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egyedül a liberálisoknak és a balközépnek volt nagyjából egyenletes a teljesítménye a kontinensen.

Hiába teljesítették időre az EU feltételeit, Párizs és Berlin is kigáncsolta a tárgyalások megkezdését a nyárra.

A paktumot még mindenki tagadja, de lehet benne ráció: a liberálisok megkapják az EP vezetését, cserébe a Néppárté lehet a Bizottság.

Nehogy lemaradj bármiről is! Olvasd cikkeinket jóval előbb, mint mások! Mutatjuk, hogyan!

A nemrég megválasztott, progresszív szlovák elnök beszédében minden polgár szolgálatát ígérte, és hitet tett az etnikai és nemzeti kisebbségek védelme mellett is.

A hét kérdése

Itt a nyár, itt a strandszezon, itt az idő elámulni azon, hogy hol tart még mindig a magyar gasztronómia.

Azért ide elnéznénk

A kilencvenedik. A pesti Duna-korzón, június 13-17. között.

A borzalmas név ellenére is érdemes újragondolni mindazt, amit erről az unalmasnak tűnő fajtáról tudni vélünk. Június 22.

A Piacok Napján az Erzsébet tér egy hatalmas közösségi piaccá változik, idén már 6. alkalommal, június 23-án.

JazzTM, július 5-7. között Európa 2021-es kulturális fővárosában. Elég erős lineuppal, a közelben!

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

Hogy történt a rendszerváltás? Mit kell tudni a prágai gólemről? Milyen bosszúra készül az Álmok Fejedelme? Könyves Kálmán!

Valerij Pekar szerint az egész nyelvtörvényügy csak egy háborús ország átmeneti problémája. Interjú.

Amikor mi olyan speciálisnak érezzük magunkat, nem árt elmenni egy magát ugyanúgy meg- és feltalálni igyekvő másik volt szocialista fővárosba.

Ellenőriztük, mennyire vannak képben az emberek azzal, hogy kikre is lehet szavazni. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás