Le a PSD-vel: rendszámokon üzen a kormánypártnak a román diaszpóra

2018.07.31. 10:33

Miután rendőrségi ügy lett a Kapd be, PSD szöveget svédországi rendszámára írató román vendégmunkás esetéből, újabb külföldön dolgozó román jelentette be: hamarosan Romániába érkezik a szocdem kormánypártot bíráló belga rendszámos kocsijával.

Le a PSD-vel: rendszámokon üzen a kormánypártnak a román diaszpóra

Az Azonnali is megírta, hogy nemrég egy Svédországban regisztrált autó MUIEPSD feliratú rendszámtáblával érkezett a nagylaki határátkelőhöz, nagyjából egy időben azzal, hogy valakik a domboldalba szántották ugyanezt az üzenetet, miszerint kapja be a román kormánypárt, a PSD. A román diaszpóra egy része időközben tüntetést is szervez a Liviu Dragnea vezette párt ellen: augusztus 10-ére egymilliós tömeget várnak Bukarestbe.

A MUIEPSD feliratú svéd rendszámmal kocsikázó autós ellen időközben eljárást indított a rendőrség:

mint azt az Agerpres, a román nemzeti hírügynökség jelenti, ügyvédje jelenlétében kihallgatták kedden a fővárosi rendőrség közlekedési osztályán Răzvan Ştefănescut, a PSD-t sértő, Svédországban perszonalizált rendszámtáblával közlekedő sofőrt. 

A rendőrség közleménye szerint bűnügyi eljárást indítottak „olyan gépjármű vezetése miatt, amelyet más ország területén írtak be forgalomba, és amely nem közlekedhet Romána területén, és amely hat hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy bírsággal büntethető”. A bukaresti svéd nagykövetség közben közölte, hogy szerintük viszont érvényes az EU területén az általuk kiadott rendszám, függetlenül attól, hogy csak betűk vannak rajta, szám egy sem.

A román rendőrség ugyanis arra hivatkozik, hogy a vonatkozó bécsi egyezmény értelmében ugyan Románia elismeri a részes államok rendszámtábláit, és forgalomba engedi az ezekkel közlekedő autókat, de csak akkor, ha a rendszámok „számozottak”. A Kapd be, PSD (Muie PSD) felirat viszont csak betűket tartalmaz.

A csavar a történetben az, hogy

a román rendőrség által hivatkozott passzust Belgium javaslatára még 2015-ben módosították, és ennek értelmében a csak betűket tartalmazó rendszámokat is el kell fogadni.

Mivel 12 hónap alatt egyik részes fél sem tiltakozott a módosítás ellen, az az egyezmény értelmében a részes államokra nézve 2016 szeptembere óta kötelező, hiába hivatkozik a román fél arra, hogy Románia nem ratifikálta külön a módosítást.

Mindenesetre egy Belgiumba szakadt román azért biztosra megy, és svédországi honfitársa hibájából tanulva egy „1 Le a PSD-vel” (1 Jos PSD) rendszámú Audival fog hazamenni,

amint az a Facebook-oldaláról kiderül.

FOTÓ: Mihai George Ciobanu Facebook-oldala

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek