Szoktak-e hazudni a politikusok? Ők azt mondják, hogy nem

2018.07.20. 09:06

Orbán Viktor 2006-ban azt mondta a CNN-nek, hogy még soha nem hazudott a választóknak. Az Azonnali most megkérdezte tőle is, hogy még mindig megállja-e helyét ez az állítás. Arról kérdezősködtünk a parlamentben, hogy vajon lehet-e hazudni a választóknak.

Előfordulhat olyan helyzet, amikor egy politikus hazudik a választóknak? A leginkább érintettekhez, a parlamenti képviselőkhöz fordultunk. Talán nem is meglepő: szemrebbenés nélkül mondták a kamerába fideszestől jobbikoson keresztül egészen a DK-s politikusig, hogy nem.

Bár volt aki árnyalta a képet: a kormánypárti Turi-Kovács Béla szerint például a valóságnak különféle árnyalatai vannak.

Kifejezetten érdekes, hogy a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Gréczy Zsolt miként vélekedik a hazugságról, illetve miként vélekedik Gyurcsány Ferenc örökérvényű szavairól, miszerint „hazudtunk reggel, éjjel, meg este”. Szerinte ugyanis nem is Gyurcsány Ferenc hazudott, hanem a rendszer.

Az Országház folyosóin sikerült beszélnünk Orbán Viktorral is, aki 2006-ban azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy még soha nem hazudott a választóknak. A miniszterelnök azonban kérdéseinket elhárította, mivel

szerinte a folyóson illetlenség lenne interjút adni.

Hogy kerülhetnek szóba a hazugság kapcsán az úttörők, és mi köze a témához Jakab Péter jobbikos képviselő feleségének? A videóból kiderül:

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek