Handó Tünde vs. bírók: korok és rendszerek csatája

Handó Tünde igazából a bíróságot mint a rendszer árnyékában csendben működő hivatalt akarja megőrizni, és ahol kell, visszaállítani. Azt a világot, ahol a bíró tudja, hogy mit szabad és mit nem. Ez a rendszer, ez a szemléletmód túlélte a rendszerváltást és most csatát vív a rendszerváltás után szocializálódott fiatalsággal.

Tegnap elmentem meghallgatni azt a rendezvényt, amelynek két „sztárvendége” Vadász Viktor, a Fővárosi Törvényszék büntető kollégiumának vezetője és Fleck Zoltán professzor, a jelenlegi (és korábbi) bírósági viszonyok ismert kritikusa volt.

Két olyan intézmény (az OBT és a Magyar Tudományos Akadémia) adott egymásnak randevút, amelyek ostrom alatt állnak, mivel rendszerfüggetlen véleményt fogalmaznak meg. Nem szidják a rendszert. Azt ugyanis szabad. Nemzetközi közéletben részt venni és ott a rezsim bármilyen hibájáról őszintén beszélni, azt nem szabad. Az hazaárulás, amint azt Handó Tünde ki is mondta. Hosszú és unalmas sorozatunk a szokott módon a dolgok mögé néz.

Leszögezem az elején: akármit is fogok itt most bírókról, bíróságokról írni,

Miért van erre szükség?

Utazzunk vissza az időben.

A világháború után járunk. Két hullámban jönnek a perek, az első a Rákosi-korszak koncepciós pereinek sorozata, a második pedig az 1956 után megtorló pereké. Közös vonás ezekben, hogy „rendes” bíró (tehát a harmincas években az egyetemen az aranygeneráció tagjaitól tanult, szakmailag felkészült, világnézetében valószínűleg jobboldali-konzervatív) nem vállalta ezeket. Nem akartak szovjet mintára, megírt forgatókönyvek alapján folyó színjátékban részt venni.

A rendszer számára ennek több tanulsága is volt. Rövid távon nyilván használhatóak voltak a gyorstalpalón bíróvá tett hithű pártemberek, hosszabb távon azonban a rendszert alakította át. A jogi képzésből kijövő embereket tudatosan szelektálták, egyrészt párthűség, másrészt pedig konformista hajlamok alapján. Itt van a kutya elásva. (Ezért vicces, amikor a szocializmusban felsőbírói székbe jutó Völgyesi Miklós mindenféle Fidesz-médiában, mint igaz magyar jobber bíró tűnik fel.)

A konformizmusnál. Ugyanis rájöttek, hogy a legtöbb helyen nincs szükség véreskezű kommunista hóhérokra, akik szemrebbenés nélkül küldenek bitóra akárkit. Körülbelül ugyanúgy, ahogy sztársebészből is elég megyénként 2-3, a legtöbb helyen jól képzett, nagy munkabírású, jó people skill-lel megáldott doktorbácsira és doktornénire van szükség.

A helyi bíróságon a válóperek, lopások, rablások, ittas vezetések letárgyalásához fölösleges kiválogatni a bármire hajlandó komcsikat, csak a baj lenne velük, ahogy könyökölve próbálna mindegyik feljebb lépni.

A bírói éthosz része lett az, hogy a bíró az államérdeket védi a bíróságon. Azt védi akkor, amikor börtönbe küldi a bűnöst, és akkor is, amikor az ügyvédnek járó perköltséget csökkenti, hiszen neki a társadalom arányos, békés együttélésére is törekednie kell, és ez nem tűri a kirívó összegek megkapását, ez kapitalista métely.

Egyúttal a bírói öntudat, ebben a rendszerben nem az önálló hatalmi ágban hatalmat gyakorló személy öntudata, hanem az állam szolgálatában álló magas hivatalnoké. A bírói függetlenség tudata ebben a rendszerben nem az, hogy nekem mindent szabad, és csak a törvény korlátjait kell néznem, hanem az, hogy felsőhivatalnokként nekem rendkívüli eszközeim is vannak. Ez a rendszer, ez a szemléletmód túlélte a rendszerváltást és most csatát vív a rendszerváltás után szocializálódott fiatalsággal.

Ma, Magyarországon az „önállóskodó” bírót csúnyán megbüntetik, kb. olyan módszerekkel, amilyenekkel az őrmester megtöri az önállóskodó közlegényt. Csak itt nem éjszakai szolgálatok és latrinapucolás van, hanem hatályon kívül helyezés (rontja a statisztikát), „szaros”, vagyis befejezhetetlen, tárgyalhatatlan ügyek tömegesen ugyanarra a bíróra szignálása, adminisztratív ellenőrzés. A bíró egy idő után vagy megtanul „okosan” ítélkezni, vagy kilép. A Vadász Viktor által is említett kilépési hullámnak ez az oka. Egy csomó fiatal bíró egyszerűen nem bírja ki, hogy az általa helyesnek és jónak tartott ítéletek miatt terrorizálják, vagy legalábbis páriaként kezelik.

A régi világ visszatér

Handó Tünde veszélye tehát igazából nem a politikai akarat keresztülverésében rejlik. Azt megoldják. Büntetőügyektől tartani nem kell, Polt Péter egyszerűen csírájában elfojt bármilyen veszélyes ügyet. Polgári ügyektől tartani nem kell, a Mészáros Lőrinc-féle birodalmat csak öngyilkos szamurájok merik beperelni. A közigazgatási felsőbíróság, és az élére szánt gumigerincű, alázatos főbíró pedig meg fogja oldani az állam és a magánemberek közötti perek nagy részét. Adatok kiadása, törvénysértő építkezések leállítása? Not today, baby.

Ahol a bíró nem okoskodik, nem tekint magára hatalmi tényezőként. Handó Tünde és a mögé (meggyőződésből vagy félelemből) felsorakozott bírók szemében az OBT lázadó. Fellázad az ellen a kellemes langyos víz ellen, amelyet a bíróságnak teremtettek. Az ellen, hogy következmények nélkül lehet hibázni. Az ellen, hogy a „törvény erejű körlevelek” (én fatvának hívom őket) ellenében is lehessen ítélkezni. A jól táplált csinovnyik számára a függetlenség gondolata a legriasztóbb dolog.

Néhány hülyegyerek – gondolják ők – a fővárosban önállóskodik. Mit tudják ők, hogy milyen egy kis alföldi járásbíróságon, ahol liheg a nyakadba a képviselő úr, ahol a lányodat nem veszik fel sehova, ha befeszülsz, ahol a gyereked ugyanoda jár óvodába, ahova az ügyészé, a rendőrkapitányé és a képviselő úré, milyen bíráskodni?

Persze, Pesten, ott megy az önállóskodás, de itt kérem, a mi kis porfészkünk honoráciorjainak zárt klikkjében, ha elküldöm a fenébe az ügyészséget a pocsék vádirata miatt, ha beintek a törvényszéknek, abból kellemetlenség van. És én még szeretnék harminc évig, kiemelt bérezés mellett itt bíráskodni.

Azt a bíróságot, amelyik nagyrészt sajnos pocsék színvonalon dolgozik. A törvény erejű körleveleket jól-rosszul értelmezve, sablonosan gondolkodva, az eljárási törvényeket megyénként, sőt bíróságonként másképp megerőszakolva. De ezt mind elnézik nekik, hiszen tudják hol a helyük, és nem zavarnak sok vizet. Teszik a dolgukat, ha rosszul, hát rosszul, mi nem járunk bíróságra. Ha a fiunk majd részegen diszkóbalesetet csinál, az ügyész majd odahat.

Az OBT csatája korok és rendszerek csatája 

Nem állnak nyerésre, mert amit kérnek saját kollégáiktól, az teljes megújulás. Vagy tényleg ezt kérik? Vajon, ha szétnéznek, hány olyan bírót látnak, aki tényleg úgy szeretne bíró lenni, ahogy egy európai demokráciában bírónak kell lenni? És vajon hányat, aki csak azt szeretné, hogy ne cseszegessék, nyugodtan bíráskodhasson, tervezhesse a karrierjét, és ne soroljanak elé egy Handó hivalából frissen kiköpött ifjoncot? Vagyis legyen úgy minden, mint régen?

Mert utóbbiakkal Handó Tünde meg fogja találni a hangot.

Kit megfélemlít, kit előléptet, kinek csak jobb ügyeket ígér. Teljesen világos, mit akar. Elszigetelni és kiéheztetni a lázadókat. A lázadóknak pedig partnereket kell keresniük. Na de hol? Az ügyészek? A kicsit is megszólaló ügyészt azonnal, és nyílt, fegyelmi úton dobják ki. Ügyvédek? Érdekes kérdés, mert azzal a bírósággal kell szolidaritást vállalni, amelyik például az új polgári perrendtartás kapcsán tömegesen dobott vissza kereseteket, hogy szerintük csak az a jó, amelyikben a megfelelő sorrendben vannak benne egyes dolgok, és ezzel dobott le magáról pár száz, vacakolós, szar ügyet. De lehet, erre vezet út, az ügyvédeknek is elege van a „törvény erejű körlevelek” tobzódásából. De

Tudom, sötét gondolatok. Az OBT-s bíró kollégáknak rengeteg erőt és kitartást kívánok. Esküjük szerint, helyesen cselekszenek.

Ésik Sándor írása a Diétás Magyar Múzsán is megjelent, ott is tessék lájkolni!