Bukásra állunk függetlenségből – aggódnak maguk a bírók

Szerző: Lándori Tamás
2018.07.05. 07:19

„Krízishelyzetbe kerültünk” – hallatta első, tompa segélykiáltását a bírói kar a tudományos akadémia rendezvényén, miután az elmúlt hónapokban rendkívül feszültté vált a hangulat az OBH-elnök Handó Tünde és az ő ellenőrzését végző bírói tanács, az OBT között a bírói függetlenség kapcsán.

Bukásra állunk függetlenségből – aggódnak maguk a bírók

Krízis a bírósági igazgatásban? Ezzel a címmel publikált segélykiáltással felérő cikket júniusban az Országos Bírói Tanács (OBT) egyik tagja, Vadász Viktor törvényszéki bíró, megbízott kollégiumvezető. Az utóbbi hetekben, hónapokban a végletekig elfajult a viszony az bíróságok szervezeti igazgatásának feladatát ellátó Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde és az őt felügyelni hivatott OBT között.

Handó nemrég illegitimnek nevezte az OBT-t, miután annak több tagja – egyes karon belüli feltételezések szerint szerint az ő személyes ráhatásától nem függetlenül – hirtelen lemondott tagságáról.

Handó Tündéről az elmúlt időszakban az Alkotmánybíróság, az OBT és egy bírósági ítélet is kimondta, hogy veszélyeztette a bírói függetlenséget,

illetve hogy jogaival visszaélve, hatáskörén túlterjeszkedve gyakorolta egyébként sem csekély hatalmát. Az ország bírái télen nagy számban választottak az OBT-be olyan tagokat maguk közül, akik közismerten határozottan kiálltak az OBH-elnök egyes aggályos lépéseivel szemben.

Válaszul – miközben az ellenzéki sajtó Handó Tünde visszaéléseiről cikkezik – a kormánymédia az említett OBT-s bírókat kezdte támadni. Handó pedig lényegében lehazaárulózta azokat a bírákat, akik nemzetközi szervezetek előtt adták elő aggályaikat. A konfliktus súlyát jelezheti, hogy az OBH-elnök korábban tartózkodott a politikai színezetű megnyilvánulásoktól, újabban viszont az OBH kommunikációjában megjelentek a kormányzati propaganda elemei. 

Ebben az OBH kontra OBT összefeszülésben született múlt hónapban az említett, Vadász Viktor jegyezte írás, amelynek apropóján szerda este tartottak kerekasztal-beszélgetést a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetében a cikket szerző bíró és két jogtudós – Fleck Zoltán és Bencze Mátyás – részvételével. A hallgatóság soraiban több bíró és tudományos szakember mellett helyet foglalt az Igazságügyi Minisztérium egy képviselője, és az OBH-tól is érkeztek vendégek. 

Vadász Viktor – cikke címével ellentétben – a rendezvényen nem kérdezte, hanem kijelentette, hogy krízihelyzet áll fenn. Bevezetőjében arról beszélt, hogy a bíróságok működését három alapvető szempont alapján lehet vizsgálni: hatékonyság, függetlenség és átláthatóság (avagy elszámoltathatóság). Mint később hozzátette, a három területen külön-külön is meg kell ugrani a minimumszintet, akárcsak egy jogi államvizsgán: 

„Ha a hatékonyság ötös, a függetlenség elégtelen, az átláthatóság pedig hármas; az összességében nem egy erős közepes, hanem egy bukás.”

A bíró szerint pedig a függetlenség terén súlyos a helyzet. Bizonyos belenyúlások a szervezeti rendszerbe nem azt eredményezik, hogy már aznaptól kezdve máshogy ítélkeznek a bírók, viszont idővel könnyen vezethetnek oda, hogy a bírók idomulni kezdenek, akár a jutalom reményében, akár félelemből. Az igazgatás „nagyon nagy mértékben szól bele a szakmai kérdésekbe”, egyes utasításaikat a bírók csak keserűen „törvény erejű körlevélnek” nevezik – árulta el Vadász. A kialakult szituációban az előadók szerint a jogalkotó közbelépésére van szükség. Az OBT bizottságot alakított, amely törvénymódosításra fogja kérni az Országgyűlést.

A bíróságok szervezeti igazgatásával hosszú ideje foglalkozó Fleck Zoltán leszögezte: az OBT a bírói kar legitim, demokratikusan választott képviselője. Az ELTE jogi karának professzora szerint fontos lenne, hogy az ügyvédi kar és más jogászi hivatásrendek is szót emeljenek a bírók függetlenségéért, mert „rossz igazgatás mellett nem lehet jó bíráskodás”. 

Ahogyan a magyar bírósági rendszer működik, az minden, csak nem önkormányzati – jelentette ki Fleck. Olyan nem fordulhatna elő Európában, hogy a politika választ egy teljhatalmú vezetőt a bíróságok fölé – folytatta, utalva arra, hogy az OBH elnökének kinevezése kívülről, a parlamenti pártoktól, vagy éppen egyetlen párttól származik, nem a bírói kartól, ráadásul 9 évre, elmozdításához pedig kétharmad szükséges. 

„Egyik szerv meg akarja szüntetni a másikat, és van is arra esély, hogy az ezt meg tudja tenni”

– latolgatta kissé pesszimistán az esélyeket Fleck Zoltán a jelenlegi OBH-OBT háború kimenetelét illetően. Kérdésre válaszolva elmondta, nem az igazságszolgáltatás az egyetlen terület, ahol efféle alkotmányos krízis van.

FOTÓ: OBH

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek