Dolgoznánk mi német minimálbérért, de inkább itthon

2018.07.04. 16:20

A legtöbben, akiket az Azonnali kamerája Budapesten megtalált, kevesebbet keresnek, mint a jövő évi német bérminimum, de van, aki így is elégedett. Persze a legtöbben szeretnének annyit kapni, és ezért szinte bármilyen munkát vállalnának, legalábbis ameddig újra el nem jön az Úr Jézus – ami már nincs is olyan messze.

Jövő év januárjától Németországban a minimálbér munkaóránként 9,19 euró, azaz nagyjából háromezer forint lesz – tudta meg a Kálvin tér környéki utcák embere az Azonnalitól. Elsősorban arról érdeklődtünk, hajlandóak lennének-e ennyiért húzni az igát, és ha igen, milyen munkára vállalkoznának ilyen mértékű bérezés mellett. 

Miközben az Úr Jézus Krisztus következő eljöveteléről és a Szent Korona kódjáról is tudomást szereztünk, kiderült, a legtöbb megszólaló a szóban forgó összegnél kevesebbet keres, de van, aki így is elégedett. Akadtak páran, akik kerekperec kijelentették, bármilyen melót örömmel vállalnának ennyiért, de ha lehet, itthon. 

A többségi álláspont az volt, hogy hazánkban is a német szintre kellene emelni a bérminimumot, de volt olyan, aki beérné egy tizessel kevesebbel is.

Meghallgattuk a másik oldalt is: egy vállalkozó közölte, a jó szakmunkáért boldogan megadna óránként háromezret. 

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek