Tóth Bertalan az Azonnalinak: Az okozta a kétharmadot, hogy az emberek összezavarodtak

2018.06.27. 12:53

A jövő évi önkormányzati választás az EP-választással együtt létkérdés lesz az MSZP-nek. A szocialisták pártelnökének választott Tóth Bertalan az Azonnalinak elmondta: az MSZP nagyrészt visszafizette az adósságait, feladataik elvégzését stabilan finanszírozni tudják. Interjú.

Tóth Bertalan az Azonnalinak: Az okozta a kétharmadot, hogy az emberek összezavarodtak

Puch László hányadikként gratulált az elnökké választásához?

Utolsóként.

Pedig a pártban sokan azt mondják önről, hogy Puch László embere. Annak érzi magát?

Nem. Nagyon sokszor elmondtam már, hogy felnőtt magyar állampolgárként az MSZP emberének tartom magam.

El kellene már felejteni, hogy ki kinek az embere, szerintem a tetteknek kell bizonyítaniuk, ki mire képes.

Az elnökjelölti kampányban, illetve azóta, hogy elnöknek választották, milyen gyakran egyeztet vagy egyeztetett Puch Lászlóval?

Nem egyeztettem vele.

Mesterházy Attilát győzte le az elnökségért vívott küzdelemben. Ő a Facebookon gratulált önnek, látta ezt a posztot?

Igen, találkoztam vele.

Habár már törölve lett, de akkor azt is látta, hogy a gratuláció mellé egy olyan fényképet rakott ki önről, amelynél keresve sem lehetne előnytelenebbet találni. Mit érzett, amikor meglátta?

Biztos vagyok benne, hogy félrenyomta a telefonján.

Tudatában annak, hogy hogyan sikerült ez a gratuláció: számít belső harcokra? Mesterházy Attilát a szocialisták egyik erős emberének szokták hívni, és ön most őt győzte le.

Én azt látom, hogy ezek a lobbiharcok, függetlenül az aktuális elnök személyétől, károsak a pártnak. Nekünk most a párt egységét kell megteremteni, mert ez az alapfeltétele egy vállalható kommunikációnak. Erre alapozva lehet csak jó eredményeket elérni a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választásokon.

Ez az MSZP-nek létkérdés! Bízom benne, hogy mindenki ebben érdekelt.

Ha már ön is kimondta, hogy létkérdés. Konkrétan mit fog tenni, hogy népszerűbb legyen az MSZP?

Első körben megerősítjük a helyi szervezetek működését: fel fognak állni azok a munkaszervezetek, amelyek az EP-, illetve a helyhatósági választásokkal foglalkoznak. Előrenézünk: meghatározzuk a politikai céljainkat, az erőforrásainkat pedig optimalizáljuk, de az első mozzanatunk a helyi szervezetek megerősítése.

Vannak egyáltalán még kellő számban helyi szervezeteik?

Vannak.

Hol? Ha az áprilisi választást nézzük, vidéken a Fidesz tarolása mellett a Jobbik volt még az, amelyről látszott, hogy létezik.

A kongresszusunk küldöttei az ország minden megyéjéből, járásából, számtalan városból és faluból érkeztek. Minden jelöltünk, vagy támogatottunk szavazóköri feltöltöttsége száz százalékos volt, de tény, hogy nagyobb városokban erősebb a szervezeti jelenlétünk.

Ugyanakkor a siker nem csak a taglétszámtól függ.

Érdemes végignézni a választási térképet, ott az is látszik, hogy ahol van társadalmi kapcsolatokkal rendelkező szervezetünk, ott jobb eredményt tudtunk elérni. Egyébként arra a kritikára, amit velünk kapcsolatban szoktak mondani, hogy a vidéki hálózatunk meggyengült, azt tudom válaszolni, hogy az MSZP-nek legalább van vidéki hálózata. Ezt kell stabilizálni.

Mit jelent az, hogy „stabilizálni”?

Ahol a taggyűlésen túl is van működés, ahol a helyi társadalomban ott vagyunk, ahol van képesség arra, hogy újabb közösségeket nyerjünk meg a baloldal számára, oda plusz forrásokat kell biztosítanunk. Ezt hívom megerősítésnek. Ahol ez a képesség kiveszett, de szervezeti élet még létezik, ott a működést stabilizálnunk kell, és segítségét kell biztosítanunk az újrakezdéshez. Csak a politikai, közéleti tevékenységet folytató szervezeteket szeretném finanszírozni.

Van pénzük erre?

Van. 2014 után brutális adósságállománya volt az MSZP-nek, több mint kétmilliárd forint. Ennek jelentős részét a párt törlesztette, a felszabaduló forrásokat pedig helyi politikai, közéleti munkára szeretnénk fordítani.

Ki lehet mondani akkor, hogy az MSZP már nem szegény, mint a templom egere?

Azt nem mondanám, hogy nem szegény, de fizetőképes, és feladataink elvégzését stabilan finanszírozni fogjuk.

Ismétlem, én azt szeretném, ha a közéleti munka finanszírozásának rendelnénk alá a lehetőségeinket.

Új alapszervezetek alakulnak?

Új tagok léptek be több helyen, de új szervezetekről én nem tudok. Ha létrejönnek, annak nagyon örülök.

Tehát a választási kudarc után voltak új belépők?

Nem tömegesen, de igen. Azt egyébként tudni kell, hogy egy helyi szervezetnek az országos választás is nagyon fontos, de ugyanilyen komoly ösztönző a helyi voksolás. Egy helyi vezető politikai célkitűzése nyilván az, hogy az önkormányzatokban minél erősebb legyen a baloldali képviselet, ezért a választásra már lelkesen készülnek.

Annak nagyon örülnék, ha minél több helyen létrejönne az az együttműködési forma az önkormányzati választásokra, amelynek a helyi MSZP szervezet a motorja.

Szabad kezet kapnak a helyi szervezetek?

Igen, de egy-két feltétel van, ezek a jelöltre vonatkoznak. Olyan ember kell legyen, akinek van támogatottsága, helyi beágyazottsága, legyen olyan életútja, amely nem támadható, és ne valljon szélsőséges nézeteket.

Nem ugyanezt akarták már az egyéni országgyűlési jelölteknél is? Ott látszólag nem jött össze, vidéken egyetlen MSZP-s politikus tudott győzni, illetve Pécsett az önök által is támogatott Mellár Tamás.

Egy országos választás más, ott civil szervezetek nem indulhatnak, az önkormányzatinál, a pártokon túl, azért sokkal szélesebb a merítési lehetőség.

Azt mondta, hogy szélsőséges nézeteket valló jelöltek nem jöhetnek szóba. Jobbikos politikusok?

A feltételt elmondtam. A helyi szervezetnek kell megítélni, hogy ez alapján az adott ember alkalmas-e, arra, hogy a helyi választók bizalmát elnyerje.

Tehát elképzelhető, hogy egy esélyes jobbikos ellen nem indul szocialista?

Mindenhol lesz jelöltünk, vagy támogatottunk, a konkrét formát a helyi szervezetek eldöntik.

Nyilván a cél az, hogy az MSZP politikusai legyenek a legjobbak, de ahol más az esélyes, ott igen, elképzelhető, hogy a helyi szervezet döntése alapján nem indulunk majd ellene.

Toroczkai László például? Őt Ásotthalmon 100 százalékkal választották meg legutóbb polgármesternek.

Ahogy mondtam: nem vallhat szélsőséges nézeteket, Toroczkai László pedig elég kirekesztő politikát képvisel.

Budapesttel mi a helyzet? Régóta hallani, hogy Karácsony Gergely a főpolgármesterségért indulna.

Nem került még szóba, hogy ki induljon. Ahogy mondtam, a legszélesebb körű együttműködés kialakítása a cél. Ha lesz olyan ember, aki mögé ez megteremthető, akkor ő lesz a jelölt.

MSZP-elnökként azért csak van favoritja.

Ez nem a személyes szimpátiám kérdése.

Az EP-választások jelen tudásunk szerint hamarabb lesznek, tudják már, hogy ott mi a forgatókönyv?

Nagyon szeretném, ha a Párbeszéddel már bevált szövetségünk tovább működne.

A jelenlegi képviselőik, Szanyi Tibor és Ujhelyi István rajta lesznek az EP-listán?

Ez a kérdés ismét nem a személyes szimpátiám kérdése. Erről majd az MSZP és az együttműködő partnerei döntenek.

Belátták már, hogy a migráció fontos téma annyira, hogy az embereket érdekli? Beszélnek majd erről a kampányban?

Biztos, hogy a Fidesz erre fogja építeni a kampányát. Mi azonban azt gondoljuk, hogy a magyar emberek nem csak a határbiztonságra vágynak, hanem a mindennapi élet biztonságára: a bérek, az egészségügyi szolgáltatások, a szociális ellátások biztosítására is. Mi erre akarjuk a hangsúlyt fektetni: a közösségek képviselete a feladatunk.

Nem követik el ismét azt a hibát, hogy a Fidesz meghatározza a közbeszédet a biztonság kérdésével, erre az emberek látszólag nyitottak, önök pedig nem hallatszanak majd?

Nem fogunk elugrani egy téma elől sem, de a számunkra fontos ügyeknek elsőbbsége van. Ráadásul a mi témáinkkal kapcsolatban csak az Európai Unión belül tudunk elfogadható válaszokat adni.

2010 óta ön az MSZP negyedik elnöke, eddig mindannyian azt mondták, hogy újra népszerűvé kell tenni a szocialista pártot, ám eddig senkinek sem sikerült. Ön miben bízik?

Körül kell nézni. Ma Magyarországon a társadalmi többség támogatja a baloldali, szociáldemokrata értékeket.

Mégsem szavaznak az MSZP-re.

Valóban, ma a többség egyetlen ellenzéki pártban sem találja meg azt az erőt, amely hitelesen képviseli ezeket az értékeket, de ez esetünkben több tényezőre vezethető vissza.

Egyrészt a 2010 előtti kormányzásra, amikor a válságkezelés során nem a baloldali értékeket tartotta leginkább szem előtt az akkori vezetés. De hozzájárul az is, hogy az elmúlt években nem tudtunk egy olyan egységes és hiteles képviseletet összerakni, olyan koherens víziót kialakítani, ami ezeknek az értékeknek elfogadott, következetes képviseletét jelentette volna. Én erre teszek most kísérletet és bízom abban, hogy nálunk mindenki ezért fog dolgozni, hiszen van társadalmi fogadókészség.

Mit jelent a gyakorlatban, hogy hitelesen képviselni?

Elhiszik nekem, elhiszik a pártnak, amit mond. A hitelesség egyik pillanatról a másikra nem fog visszatérni, ráadásul ahhoz az is kell, hogy egység legyen a pártban. 

Az ellenzék slágertémái közé tartozó egészségügy és oktatás témáját folyamatosan próbálták képviselni, mégis, a tapasztalat az, hogy a választók erre nem voltak nyitottak, vagy nem hitték el önöknek, amit mondanak.

Csakhogy a kampány nem erre fókuszált, hanem Hódmezővásárhely után már csak arra, hogy ki a legesélyesebb jelölt. Ment mindenféle kommunikáció és a végén kiderült, hogy mégsem azok voltak a legjobbak, akiket például a Simicska-média annak állított be.

A Hír TV-ben arról volt szó, hogy a körzetek felében a jobbikos jelölt győzhet, ehhez képest egyetlen jobbikos nyert választókörzetet.

A Simicska-média csak az egyik volt, de sorolni lehetne, hogy ki mindenki jött elő a legesélyesebb jelöltekkel, Márki-Zay Pétertől kezdve a V18-on keresztül egészen a Közös Ország Mozgalomig.

Az örvény mindenkit beszippantott. Nekem meggyőződésem, hogy többek között ez a fajta helyzet hozta el a Fidesznek a kétharmadot. Az egyik elemzés ezt mondta, a másik egészen mást, az emberek pedig összezavarodtak.

Nem az hozta meg a kétharmadot, hogy nem voltak olyan jó ellenzéki jelöltek, akiket az emberek támogatni tudtak volna?

Szerintem voltak jó és kevésbé jó jelöltek, és ha egység volt mögöttük, győzni tudtak. Abban viszont valóban hibáztunk, hogy a Demokratikus Koalícióval kötött megállapodásnál nem vettük figyelembe, milyen jelöltekkel akarnak kiállni. Láttuk, a vége az lett, hogy több helyen akár az utolsó helyen végzett a DK-s induló.

Ugyanez igaz az MSZP-s jelöltekre is, nem?

Az MSZP-s jelöltek nem szerepeltek rosszul, ugyanakkor azokban a körzetekben, ahol jobbikost kiáltottak ki esélyesnek, látható, hogy átszavaztak a baloldali érzelműek is. Ezért mondom, hogy ez a kommunikáció zavarta össze a választókat.

Erről nem a Fidesz tehet, hanem az ellenzéki oldal, mert nem tudott egységet mutatni. Tanulni kell a hibákból.

Vissza a jelenbe, Hadházy Ákos nemrég kilépett az LMP-ből. Szeretnék, ha csatlakozna majd önökhöz?

Az MSZP-Párbeszéd szövetsége egy nyitott szövetség, ha demokraták ehhez csatlakoznának, mi nem zárjuk be az ajtót.

De szeretnék, ha Hadházy Ákos önökkel folytatná?

Ilyen megkeresés még nem érkezett.

Elnökségi tagjuk, Bárány Balázs a Facebookon viccelődött azzal, hogy a sors most elvette az LMP-től azt a mandátumot, amit éppen önöktől kaptak Demeter Mártával. Ön szerint is vicces ez a helyzet?

Nem keresném a régi sérelmeket, ezért vállaltam ezt az interjút, és ezért nem kommentálnám a Facebook bejegyzést.

Ha már Demeter Márta szóba került: róla az a hír, hogy nehézkesen megy a felvétele az LMP-be, éppen a szocialista múltja miatt. Visszavárnák őt?

Ő úgy döntött, hogy kilép ebből a közösségből. Hogy az LMP befogadja-e vagy sem, az az ő belügyük.

Az ön politikai pályája Pécsett indult, csakúgy, mint például az LMP nemrég megválasztott társelnökének, Keresztes László Lórántnak. Vele milyen viszonya?

Jó személyes viszonyban vagyunk, de sajnos a helyi politikában nem tudtunk együttműködni. A parlamenti választásra ugyanis nem tudtuk előállítani azt a helyzetet, hogy egy közös ellenzéki jelölt álljon a fideszessel szemben.

Ha Pécsett az uránbányát mégis újra akarnák nyitni, odaláncolná magát Keresztes László Lóránttal?

Ott lennék mellette.

Ha pedig könnyedebb vizekre evezünk, hol jobb a sör, a Nappaliban vagy a Tititában?

A Nappaliban.

Kedvenc pécsi zenekar?

A Punnany Massif.

Nyitókép és fotók: Kiss Brigi / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek