A hamiskártyás reménye

Ésik Sándor

Szerző:
Ésik Sándor

2018.06.25. 11:25

Különösebb eredményt senki nem várt a migrációs minicsúcstól, talán még Merkel sem. Orbán egyelőre viszont örülhet: folytatódik az a zavaros, amiben ő nagyon tud halászni.

Mindenféle elemzők egyetértenek abban, hogy a migrációs minicsúcs nem volt más, mint Merkel kísérlete belpolitikai pozícióinak megerősítésére. Sok esélye nem volt, hiszen a jelenlevők mind mást akartak.

Nézzük végig, hogy kinek mi kell az EU-tól

Németországnak a kelet-európa feletti gazdasági kontroll és világpolitikai legitimáció.

Franciaországnak világpolitikai legitimáció.

Dél-Európának szolidaritás és az, hogy Németország ne nyomja agyon az iparukat.

Kelet-Európának pénz és nyitott határok, hogy azok a fiatalok, akik egyébként leszavaznák a gyűröttgatyás féldiktátorokat, elmenjenek nyugatra pénzt keresni,

és hazautalásaikkal tartsák el az itthonmaradt, a migránsozásba belehülyített felmenőiket.

A balti államoknak legalább valami illúziója annak, hogy valaki megvédi őket Putyintól.

A Benelux-országoknak az, hogy lehetőleg se Németország, se Franciaország ne rohanja le őket.

Az angoloknak csatahajók, birodalom, minden IS.

Eközben a „menekültválság” szép csendben egy nem-problémává válik

A 2015-ös nagy roham óta évi száz-kétszázezer ember jön, semmi olyan fenyegetést nem jelentve, amelyet egy 500 millió lakosú, a világ leggazdagabb országaiból többet is maga között tudó államszövetségnek ne kellene tudnia lazán kezelni.

Csak épp most jön annak dolognak a böjtje, amelyet az egyébként csörgősipkás bolond Nigel Farage ihletett pillanatában olyan szépen nevezett meg: a Barrosók és van Rompuy-ök EU-ja arra sem képes, hogy néhány százezer bevándorló, menekült, migráns – nevezzük ahogy csak akarjuk – kezeléséről gondoskodjon.

Intézményrendszere

nem tudja rákényszeríteni az országait arra, hogy párezer embert néhány évig etessen, amíg a nyelvet megtanítják nekik, és betanítják targoncásnak, vagy szereznek neki nyári idénymunkát.

Képtelen egy asztalhoz ültetni a vezetőket, hogy beszéljenek meg egy egységes menekültpolitikát. Képtelen összehozni egy olyan alkut, amelynek az az eredménye, hogy az olasz, a spanyol, a görög, a francia flotta blokád alá veszi azon országok kikötőit, amelyek rendőrsége és parti őrsége engedi kihajózni mindenféle lélekvesztőkön a menekülteket.

Amelyik képtelen erre közösségi finanszírozást szervezni. Amelyik képtelen ezért a saját tagjaira nyomást gyakorolni.

Lehet mélyre ásni, de nem hiszem hogy most kell

Nem most kell nekiállni elemezgetni az európai baloldal válságát és ideológiai eltorzulását. Nyilván van szerepe sok mindenben, de Európa legtöbb országát jó ideje jobbos kormányok vezetik.

Ez intézményes válság, hiszen a szalafista imámok ellen is közösen kell fellépni, mint nagyjából minden olyan jelenség ellen, amely a határok nélküli Európa mellékhatása.

Egy szó mint száz, továbbra is várjuk, hogy megmarad-e az Európai Unió.

Ehhez persze ki kell derülnie annak, hogy mi lesz Angela Merkel sorsa. Lehet neki nagyon drukkolni, meg ellendrukkolni. Mi egyiket sem tesszük.

Mindössze felhívjuk a figyelmet arra, hogy Horst Seehofer, a CSU, a Magyarok Nagy Baráti Pártja vezetője épp azt akarja, hogy a menedékkérőket zsuppolják vissza oda, ahol először regisztráltak. Mivel 2015-ben Görögország épp nem működött, Bulgária meg az az ország, ahol simán felgyújtanak egy nemzeti parkot, ha útban van, ez az ország Magyarország. A létszám néhány százezer.

Németország tehát Merkellel vagy Merkel nélkül azzal zsarolja az EU-t, hogy bedobja a gyeplőt a lovak közé Kelet-Európában. Nem fogja persze, és ezt Orbán is tudja,

hiszen mielőtt ez megtörténne, az Audi, a Mercedes, az Aldi és a Lidli tulajdonosai meghívják egy teára Herr Seehofert. Ezt Merkel is tudja, hiszen veséje az ilyen teák megivásának lassan húszéves története.

Közben persze mindenki tudja, hogy jobb EU-val, mint EU nélkül 

Az olaszok is tudják, hogy csak az EU tud nekik pénzt adni a gondjaik megoldására.

Orbán is tudja, ha nézi Szerbia utóbbi húsz évének történetét, hogy Putyintól legfeljebb féltucat helikoptert meg néhány “Uzsgyi” mintájú motorvonatot (alföldi olvasóink minden bizonnyal ismerik és kedvelik ezeket a nálunk is közlekedő kiváló gépeket) remélhet. Esetleg 10 százalék árkedvezményt az épp egyébként is olcsó gázból.

Százmilliárdokat? Útépítésre? Nyet, továris Orbán, annyi pénz nincs. Esetleg még két alig használt MiG-29?

Egyszerűen az a helyzet, hogy úgy vagyunk, mint az első világháború előtt, és a világháború első 1-2 évében: 

mindenki azt hiszi, hogy jó lapja van. Mindenki tartja a tétet, jó néhányan fedezetlen csekkeket halmoznak az asztal közepére,

és jelentőségteljesen megpaskolják a mellettük kibicelő táncoslány fenekét, mikor a krupié felfordítja a pikk bubit. Közben persze a játékosok jó részének vagy zsetonja, vagy nyerő lapja sincsen. Keresik a módját, hogy állhatnának fel az asztaltól arcvesztés nélkül.

Merkel az ilyen megoldások mestere. Volt. Vagy még mindig az? Nem tudjuk. Orbán mindenesetre a harmadik üveg Dom Perignont íratta fel a pincérrel, miközben az összes vagyona bent van az asztal közepén. Neki ez a parti kell, lehetőleg örökre.

Ha fel kell fordítani a lapokat, gondok lesznek.

Ésik Sándor írása a Diétás Magyar Múzsán is megjelent, ott is lájkoljátok!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek