Moszkva mellett fotózták le az elvileg Budapesten lévő metrókocsit

Szerző: Kiss Brigi
2018.06.22. 17:37

A Metróért Egyesület elnöke szerint minden kétséget kizárólag az elvileg már március 28-a óta felújítva Budapesten lévő metrókocsit fotózták le egy Moszkva melletti városban teljesen lestrapált állapotban. Bíró Endre az Azonnalinak azt mondta, ezt a pályaszám és a kocsi egy másik egyedi vonása is bizonyítja.

Moszkva mellett fotózták le az elvileg Budapesten lévő metrókocsit
Elvileg idén március 28-án már felújítva visszaérkezett Magyarországra az a metrókocsi, amit ennek ellenére egy orosz fotós csütörtökön Moszkva mellett örökített meg,

egész pontosan Mityiscsi városában, a felújításokat végző Metrowagonmash üzemének közelében. A fotót ezután feltöltötte a közlekedéssel kapcsolatos fotókat gyűjtő transphoto.ru-ra.

A fotót a Metróért Egyesület tette közzé a Facebook-oldalán pénteken. Hogy honnan voltak biztosak benne, hogy valóban egy budapesti metrókocsi szerepel a képen, és nem egy lestrapált oroszországi testvére, arról megkérdeztük az egyesület elnökét.

Bíró Endre az Azonnalinak elmondta: egyrészt bár a Facebook-feltöltés után romlott a kép felbontása, így azon annyira nem, az eredeti képen viszont

jól kivehetően látszik a budapesti pályaszám (3048) a kocsi oldalán.

Másrészt pedig vannak más egyéb egyedi jelek is, amik alapján egy olyan ember, mint ő, aki évtizedeket töltött ezeknek a metróknak a társaságában, be tudja azonosítani őket.

Ebben az esetben a Metróért Egyesület elnöke a kocsi oldalán található három téglalap alakú fehér csíkra hívta fel a figyelmünket. Elmondása szerint régen ezek indították el az alagút falán futó fényreklámot.

Megkérdeztük azt is, hogy hogyan szúrták ki a fényképet, de mint kiderült, nem ők, hanem egy szimpatizánsuk találta meg a fotót, majd hívta fel a Metróért Egyesület figyelmét rá. 

NYITÓKÉP: Nikita Lapin / Transphoto.ru

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek