Miért szeretünk rettegni?

Szerző: Pintér Bence
2018.06.22. 16:18

Magyarországon alapvetően vizuális műfajként tekintünk a horrorra, pedig a fiktív ijesztegetésnek évszázados irodalmi hagyománya van. Bár a kánon itthon nagyrészt ismeretlen, Stephen Kinget rendületlenül olvassák magyarok, a tavalyi év legmeglepőbb könyvsikere pedig egy magyar szerző, Veres Attila horrorregénye volt. Miért jó nekünk, ha félünk?

Miért szeretünk rettegni?

2017 tavaszán rendkívül megragadó könyvborító jelent meg szerte az interneten: egy ködös erdő mélyéről fekete csápok csapnak az ég felé. Az Odakint sötétebb története szerint Magyarország egy félreeső vidékének erdejében a nyolcvanas években egy éjszaka alatt furcsa, csápos lények jelentek meg, akik azon a területen megváltoztatták a valóság szabályait.

Veres Attila író-forgatókönyvíró első regényében egy fiatal férfit követünk, aki több fronton is becsődölő élete elől menekülve gondozónak jelentkezik napjainkban a cellofoidáknak nevezett jámbor, csápos, lajhárszerű lények mellé – arra pedig senki sem számít, hogy hamarosan kezdetét veszi az apokalipszis.

A horror és a weird (furcsa) irodalom műfajába sorolható könyv tulajdonképpen teljesen váratlanul aratott óriási sikert.

„Minden magyar fantasztikus könyv sikeresnek minősül, ha néhány száz darabnál többet eladnak belőle. Ehhez képest minimum döbbenetes, hogy az Odakint sötétebből szűk egy év alatt elment jóval több mint ezer példány. A műfajban nagyon kevés szerző mondhat el magáról hasonló eredményeket, egy kezemen meg tudnám számolni őket” – mesélte az Azonnalinak Velkei Zoltán, a kötetet gondozó Agave Könyvek vezetője.

A regény után Veres Attila hasonlóan hátborzongató novelláskötettel jelentkezett az idei Könyvhétre. Az Éjféli iskolák történetei több szempontból is teljesen új színt hoznak a magyar irodalomba: olyan helyeken és helyzetekben tűnnek fel furcsa szekták, ijesztő jelenések és túlvilági hatalmak, amelyeket mi is alaposan ismerünk. Eddig nem volt olyan horrorszerzőnk, aki alapvetően a magyar körülményekből indult volna ki, pedig igény – úgy tűnik – van rá.

De miért szeretünk rettegni? Miért jó nekünk a horror? És hogy áll a horrorirodalom itthon?

Miért tetszik az, ami szörnyű?

A horror alapvető paradoxonát többek között Noël Carroll amerikai filozófus írta le: hogyan válthatja ki tetszésünket az, ami visszataszító? Vagy félelmetes? Dr. Szabó István Zoltán, a Szegedi Egyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének óraadója, a Próza Nostra blog főszerkesztője szerint azért is szeretjük a horrort, mert kontrollált, veszélytelen körülmények között félhetünk. 

„Tulajdonképpen domesztikáljuk egy időre a saját félelmünket, miközben valamilyen módon mégis csak megéljük, de a fikció rendkívül nagy biztonságot adó távolságából” – mondja.

Példát is hoz: éppen ezért égett az agyunkba A kör ikonikus jelenete, amikor a szörnyeteg kimászik a tévékészülékből. A szörnyeteg egészen addig „megnyugtatóan" távolinak tűnt, de váratlanul átlépte, megszüntette a biztonságos határt. Szabó szerint nem a kislány volt olyan félelmetes, sokkal inkább a gesztus, hogy képes átlépni a „fikcióból" a „valóságba".

Ráadásul a horror gyakran éppenséggel a valóságunkat kommentálja, illetve – ahogy már elhangzott – valós félelmeinket helyezi fiktív környezetbe. A mostani felfutás mögött is állhat valami ilyesmi. Veres Attila szerint a horror mindig hullámokban érkezik, az előző nagy hullám a nyolcvanas évekre futott ki. Most pedig a gazdasági válságot követő bizonytalansággal, az emberi alapértékeket megkérdőjelező politikai, gazdasági és közéleti hangokkal-és mozgalmakkal, az azonnali és erőszakosan bekövetkező változástól való félelemmel magyarázhatja a műfaj növekvő népszerűségét.

„Ez az általános bizonytalanság, feszültség beeszi magát az átlagember hétköznapjaiba is, hiszen mindenki egy kicsit idegesebb, egy kicsit feszültebb, egy kicsit cinikusabb; az általános értékeket megkérdőjelezték, sőt, itthon a saját identitásunkat is.

Egyesek szerint nem vagyok magyar, ha bizonyos dolgokat nem úgy gondolok, ahogy bizonyos más állampolgárok szerint kellene. Mi a horror, ha nem az egyéni identitás elveszítése az egyén változása nélkül?” – teszi fel a kérdést Veres.

A szerző arra is rámutat, mi a különbség a horror, és az itthon talán kevésbé ismert weird között: míg a weirdnek a fent leír, bizonytalanná váló világ a terepe, addig a direkt horrornak a bizonytalansággal való véres konfrontáció. Mint a Tűnj el! című filmben, ahol egy olyan témáról, ami körül mindenki tojáshéjtáncot jár, egyszerűen és brutálisan beszélnek.

Hiányzó klasszikusok

A horror tehát népszerű műfaj világszerte, bár a szélesebb közönség inkább találkozik vele a mozivásznon vagy a tévéképernyőn, mint a könyvesboltokban. Az egynyári gyilkolászós horroroktól kezdve az ezek kliséit parodizáló, vagy metanarratívákban összegző darabokon át az egészen egyedi és súlyos régebbi vagy újabb klasszikusokig rengeteg filmes példával elő lehet állni a műfaj népszerűségének bizonyítására.

Magyarországon alapvetően nem olyan széles körben olvasottak a spekulatív vagy fantasztikus irodalom különböző műfajai, de a horror még ezen a körön belül is eléggé elárvult műfajnak tűnik. A science fiction irodalom külföldi klasszikusai Kuczka Péter válogatásában a hatvanas évek végétől nagy példányszámban jelentek meg magyar fordításban, A Gyűrűk Ura 1981-es magyar megjelenésével pedig a fantasy is teret nyert itthon.

Ehhez képest a horror huszadik századi mestereire, például H. P. Lovecraft, vagy Stephen King könyveire egészen a rendszerváltás környékéig kellett várni.

A kánonban keletkezett kihagyásokat pedig azóta is csak részben sikerült pótolni. Persze egy sor régi, a horrorhoz sorolt klasszikus – például Bram Stoker, Edgar Allan Poe, Mary Shelley – elérhető itthon, és az elmúlt harminc évben egy sor szerzőtől jelentek meg kötetek, de talán kimondhatjuk, hogy a horrorirodalom magyar nyelven elérhető korpusza hiányos.

„Egyszerűen nehéz gondozni ezeket a könyveket, van bennük egyfajta furcsa szezonalitás. Szerencsére Stephen King népszerűsége töretlen, és mellette úgy tűnik, Joe Hill is rendelkezik már valamekkora rajongótáborral, de tőlük eltekintve nagyon kevés újdonság jelenik meg, és nem szerveződik köréjük nagy közönség” – mondja Velkei Zoltán.

Az elmúlt években azonban ezen a piacon is volt pár siker, és mintha láthatóan több lenne a horrorcím. Az olyan friss nevek mellett, mint Nick Cutter, Paul Tremblay, Ania Ahlborn vagy Josh Malerman, megjelennek olyan hiánypótló művek is, mint Shirley Jackson Hill House szelleme című alapműve, vagy Ellen Datlow antológiája, a Sötétség, ami az elmúlt húsz év legjobb horrornovelláit gyűjtött egybe.

Ezen kívül pedig az elmúlt években felvirágzott itthon a műfaj klasszikus szerzője, H. P. Lovecraft öröksége mentén szerveződő közösség. Elindult egy fikciós műveket és Lovecraft-tanulmányokat fanzin, az Azilum, és nem sokkal később megjelent a nyomtatott Black Aether magazin Lovecraft szellemiségében íródott novelákkal, illetve a hozzá tartozó, elméleti írásokat és interjúkat szintén közlő, hasonló nevű weboldallal.

Szabó szerint a horror rajongótábora, a horrorra való igény mindig is létezett, csupán platformja nem volt. „A manapság tapasztalható megélénkülés az én értelmezésemben azt jelenti, hogy ezeket az embereket sikerült valahogyan becsatornázni egy platformra, aminek persze megvan az az ereje, hogy olyanoknak is felhívja a figyelmét a műfajra, akik eddig nem, vagy csak érintőlegesen ismerték azt” – mondja.

A hazai pálya előnye

De mi lehet Veres Attila sikerének a titka? A könyvet kiadó Agave vezetője három faktort emel ki: az előzőekben említett hazai mozgalmat Lovecraft munkássága körül; a jól eltalált borítót; illetve az, hogy a szerző olyan természetességgel ábrázolja Magyarországot, építi fel a jeleneteit és alkotja meg a szereplőit, hogy az olvasó nagyon könnyen a helyükbe tudja képzelni magát.

Szabó szerint eddig nem nagyon tűnt úgy, hogy bárki kockáztatna olyasmivel, hogy egy horror történetet magyar környezetbe helyez. A maréknyi hazai alkotó maradt az angolszász környezetnél: „Valahogyan ez a műfaj valószínűleg a rendkívül erős angolszász hagyományok miatt – melyek hatástörténetileg is jelentősek – nehezen képzelhetőek el más környezetben.”

Szerinte Veres Attila szövegei nagyszerű példái annak, hogy ez nem így van, lehet hiteles horrort írni magyar környezetben.

Veres kérdésünkre elmondta: egyszerűen arról írt, amit ismert, és ami inspirálja őt. „Nem tűztem ki célul, hogy minden magyar legyen, de csak így voltak jók a sztorik” – mondja. Írni fog majd szaharai sivatagos és északi fjordos történetet is, mert ott is járt, és az is inspirálta.

Addig pedig az Éjféli iskolák című novelláskötetben itt maradnak nekünk a gyakran kopott, kietlen, de ismerős magyar valóságból kiinduló, majd azt teljes mértékben kifacsaró történetek: koszlott lakótelepi lakásokból, MÉH-telepekből, rockkoncertekről, külvárosi kocsmákból, borkóstolókról, wellness-szállókból és pornóforgatásokról.

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek