Kár

Lovas István egy kicsi nagyvilágiság volt a magyar provincializmus sötétjében, mégis dacos gerrillaharcra használta külpolitikai tájékozottságát, ami a kilencvenes években hiánypótló volt. Mára azonban ő maga egyre kevésbé értette Magyarországot és a világot. Kár érte. Isten nyugosztalja.

Bayer Zsolt rövid, szikár posztban tudatta a nagyvilággal hétfő este, hogy elhunyt Lovas István, újságíró.

Egy ember minőségét és tehetségét nem a politikai nézete határozza meg. Éppen ezért ne Lovas István politikai nézeteivel kezdjük az emlékezést.

Amikor még például az egész magyar jobbközép és balközép elalélt Martonyi (Marosvásárhelyi) Jánostól, ő keményen neki mert menni – akár a Fidesz lapjában is – a fideszes miniszternek és aktuális főpolgárnak. Amikor még a Fidesz egyoldalú és egysíkú oroszellenességben utazott – ahogy ma egyoldalú és egysíkú oroszpártiságban –, Lovas keményen bírálta őket.

Amikor még a neokonzervativizmus dívott a fideszes percemberek és navracsicskák között, Lovas a Magyar Nemzet hasábjain hahotázott a pofájukba. Lovas sohasem amellé állt, aki éppen a fősodor – és ez az attitűd tette romantikusan szimpatikussá.

Lovas István emellett – és főleg – igen okos, tájékozott ember volt. Különösen a rendszerváltás utáni magyar jobboldali közegből – ahol már az is ritka volt, ha valaki magyarul írni-olvasni tud – lógott ki azzal, hogy ő a magyar mellett még hat-hét-nyolc nyelvet bírt. Kilógott ezzel persze az egész magyarországi mezőnyből is, ahol a mai napig – a kilencvenes években pedig még inkább – az (volt) a külpolitikai újságírás, hogy fősodratú angol napilapokat fordítgattak. Lovas azonban fordított franciát, németet, olaszt, spanyolt, finnt, szlovákot vagy portugált is – és főleg nem a fősodratot.

Emlékszem egy cikkre az ÉS-ből, amiben Tamás Gáspár Miklós – aki maga is kilóg saját tábora provincializmusából, mert még olvas – megdicsérte Lovast, amiért a konzervatív napilap sajószemléiben elhozza Magyarországra, erre a kies pusztára, a nyugati szélsőbaloldali, globalizációkritikus, anticionista véleményeket, vitákat, szerzőket. Azaz mindazt, amit a magyar baloldal akkoriban nem akart, a magyar jobboldal meg nem tudott elolvasni.

E helyen tartozom egy önvallomással. E sorok szerzője Lovas István miatt akart külpolitikai újságíró lenni.

Nem véletlenül hangsúlyozta mindig – akár az árvalányhajas konzervatív oktatáspolitikával szemben is – a nyelvtanítás mindenek felettiségét.

Azonban mennyire lett hasznos Lovas nagyvilágisága? Mi született belőle? Mennyiben fog nekünk ő hiányozni?

Lovas István olvasottságát, nagyvilágiságát elfedték, elhomályosították rögeszméi és ellentmondásai. Patologikusan gyűlölte Izraelt – holott maga is zsidó volt. Engesztelhetetlenül ellenezte a kommunizmust – holott mára táborában több MSZMP-s és kommunista van, mint az ellenoldalon. Amerika-ellenes volt – holott az adta meg neki a kommunizmus elől a szabadságot. Oroszpárti volt – és nem lehetett tudni, hogy ez egy antikommunista esetében csak puszta dac, vagy valamiféle leköteleződés.

Lovas valóban behozott olyan vitákat, véleményeket, szerzőket Magyarországra, amelyek addig ott ismeretlenek voltak. De sajnos nem az ismeretterjesztés vágya hajtotta.

Amióta hatalomra kerültek az övéi, néha-néha még rúgott beléjük is bátran – de alapvetően unalmassá, sőt szánalmassá vált.

Ami a kilencvenes években még csak általa jutott el Magyarországra, már máshonnan is elolvasható. Közben pedig ő maga mára egyre kevésbé értette Magyarországot és a világot. Kipukkant a lufi, és kiderült, hogy nem antiglobalizmusból vagy anticionizmusból, nem újjobboldaliságból vagy antikolonializmusból idézett egykoron annyi Le Monde diplomatique-ot vagy Robert Fisket – hanem egyszerű dacból, gyűlöletből.

Ki volt hát akkor Lovas István?

Ha nincsenek az intellektuálisan szegényes magyarországi kilencvenes évek, akkor bizonyosan nem gondolja róla senki, hogy antiglobalista, vagy hogy jó külpolitikai újságíró. A mai Magyarország, bármennyire is bezárni akarja Orbán, egyre nyitottabb, mert számos új hang tud a második, harmadik, negyedik nyilvánosságban megjelenni.

Lovas István ezen az új, nyitott Magyarországon nem volt már több, mint egy összeesküvés-elméleteket krákogó unalmas öregember, akit személyisége a mindenkori erőszakosság igenlése felé terelt. Lovas cikkei az elmúlt nyolc évben teljességgel érdektelenek, unalmasak, egy bomló agy termékei voltak. 

Az újságok, amelyeket egykoron ő szemlézett Magyarországon egyedüliként, mára sokak számára elérhetőek, és e sokak értőbben is olvassák őket. Azt a stílust és gondolkodásmódot pedig, amit Lovas megjelenített, továbbviszik az ifjúfideszesek, akiket ugyan nem a vérük és a vélt igazságérzetük hajt (mint Lovast), hanem csak a propagandaminisztérium fizetési listája.

Nagyon nehéz ezért Lovas kapcsán életműről és hiányról beszélni. Okos, inspiráló, megosztó ember volt, de egyre kevésbé értette, mi zajlik körülötte.

Kár érte. Isten nyugosztalja.