+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2018. június 10. vasárnap, 13:35
Az Azonnali megtudta, ki vezeti mostantól a parlamenten kívüli mozgalmat.

Az Azonnali írta meg először június elején, hogy három jelentkező is volt a legifjabb, a választáson három százalékos – tehát a bejutási küszöb alatti – eredményt elérő párt tisztújításán az elnöki feladatra.

 

Fekete-Győr András, a Momentum eddigi vezetője az egyik. A tagságnak azzal a szöveggel kampányolt, hogy ez az időszak most az elmélyülésé, a megismerésé, az újratöltődésé, a tervezésé és a továbbmenésé. Fekete-Győr fő kihívója a párt alapításában részt vevő, a jövőben főleg a vidéki hálózatépítésre koncentrálni akaró Nemes Balázs, aki a Momentum pécsi képviselőjelöltje volt a választáson. A harmadik jelölt pedig Dukán András Ferenc, aki a párt elnökségi tagja volt a vezetés választást követő lemondásáig, és aki a Momentumot a jelenleginél decentralizáltabb mozgalomként képzelné el a jövőben.

 

Az Azonnali úgy tudja, a Momentum küldöttgyűlése a folytatásra szavazott: Fekete-Győr András a küldöttek 56 százalékának támogatásával újrázhat.

 

Ezt a párt szóvivője, Hajnal Miklós is megerősítette az Azonnalinak.

 

Fekete-Győr Andrást a párt 84 fős küldöttgyűlése titkos szavazással választotta meg a Momentum Mozgalom elnökének. Az elnökválasztáson második fordulóra akkor lett volna szükség, ha az első fordulóban egyik jelölt sem éri el az 50 százalékos többséget.

 

Fekete-Győr András két ellenfele, Nemes Balázs 26 százalékot, Dukán András Ferenc 18 százalékot kapott a Momentum krémjétől.

 

Az elnök mandátuma két évre szól, ahogyan a mellette dolgozó négy elnökségi tagé is. Őket még a mai nap folyamán megválasztja a Momentum küldöttgyűlése. Hogy kik a jelöltek, itt olvashatod el.

 

FRISSÍTÉS (18:41): Úgy tudjuk, a négy elnökségi tag Donáth Anna, Berg Dániel, Buzinkay György és Hajnal Miklós, a párt eddigi szóvivője lett.

 

FOTÓ: Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Tommy Robinson szerint a brilépés leghangosabb szószólója végső soron ugyanúgy egy milliomos tőzsdebróker, aki lenézi a melósokat.

Sok-sok gyerek születik, mi meg döntsük el, milyen Európában nőjenek fel. Erről szól a klip.

Mutatjuk 2019 Budapestjének valószínűleg legígéretesebb gyakornokságát: a miénket.

Az egyik román zsebtolvajokról tweetelt, a másik arról, hogy fél a fekete nőktől. Repülnek.

Az újonnan megválasztott ukrán elnöknek adták ki magukat, ezzel pedig a francia elnököt húzhatta csőbe egy orosz telefonbetyár-páros.

A hét kérdése

A Notre-Dame hétfői katasztrófája egész Európát megmozgatta. De vajon mi tudná összehozni a magyarokat?

Azért ide elnéznénk

Az Azonnali összeültet vitázni pár ifjú politikust április 25-én az Aurórában. Regisztráljatok!

Működik-e az ökologikus vidékfejlesztés? Mit kéne csinálniuk az önkormányzatoknak? Konferencia április 26-án.

Bringázz április 28-án a Margitsziget és a Városliget között több száz másik emberrel!

Április 25–28. között a Millenáris Parkba ismét kivonulnak a kiadók, és sok szerző is ott lesz.

Hogyan teljesített az Európai Bizottság a luxemburgi Jean-Claude Juncker vezetése alatt? Április 29-én a Corvinus Egyetemen megtudhatod.

Ezt is szerettétek

György Péter a Notre-Dame-on kívül a legújabb trianoni emlékmű terveiről is beszélt az Azonnalinak. Interjú!

Mi történt a dél-balkáni országgal és a Magyarországon menedékjogban részesített Nikola Gruevszki pártjával?

Révész Máriusz kormánybiztos Azonnalinak tett ígérete szerint kátyúzni is fognak a pénzből!

Elmentünk egy kampányfórumra Újvidéken, mert most először szavazhatnak az EP-választáson a vajdasági magyarok. Riport!

Twitter megosztás Google+ megosztás