+++ Eltűntünk a facebookon? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig tudj arról, amiről írunk! +++
Pintér Bence
2018. június 8. péntek, 14:11
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint Lázár János az erejét próbálta fitogtatni, de méltatlan lett volna a város számára, ha egy kávézóban találkoznak. Mégis találkozni fog a képviselővel, mivel szerinte a képviselőtestületet Lázár irányítja.

Soha olyan médiafigyelem nem kísérte még két férfi randevúját hazánkban, mint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Lázár János fideszes képviselő meghiúsult találkáját. Az egyes elemeiben a Rómeó és Júlia dél-alföldi kiadására emlékeztető történet két főszereplője végül azért nem találkozott, mert az előre megbeszélt helyszín – a városháza – helyett az exminiszter az utolsó pillanatban inkább egy közeli kávézóban ült le, és várta a polgármestert, aki viszont nem volt hajlandó odamenni.

 

Lapunk kérdésére Márki-Zay Péter elmondta: volt ebben a húzásban némi erőfitogtatás Lázár János részéről, ennek megfelelően reagált ő is. A polgármester úgy gondolja, hogy Hódmezővásárhely megalázása lett volna, ha egy kávézóban találkoznak, ráadásul úgy, hogy az utolsó pillanatban rendeli oda a volt miniszter. Szerinte ez méltatlan dolog. A találkozóról egyébként a két politikus titkárságai egyeztettek, Márki-Zay még a kávézóba is elküldte a titkárságvezetőjét, hogy jobb belátásra bírja Lázárt, aki azonban inkább a fogadóórájára hívta el a polgármestert.

 

Ahová Márki-Zay egyébként el is fog menni. Kérdésünkre, hogy miről szeretne beszélni a fideszes képviselővel, elmondta: egyrészről a helyi fideszes sajtó, illetve a kormánypárti közgyűlés iránta tanúsított ellenséges magatartását szeretné megvitatni a képviselővel, mivel ez neki sok hasznos idejét elveszi, míg szerinte Lázár megítélésének is csak árt. De akad egy ennél nyomósabb ok is a találkozóra. A közgyűlések előtt ugyanis rendszeresen egyeztet a fideszes frakcióvezetővel, de mára világos lett számára, hogy neki nincsen tulajdonképpen semmi döntési jogköre.

 

Ezért aztán logikusnak tartja, hogy ha már egyeztet, akkor egyeztessen azzal, aki valóban dönt a helyi Fidesz-frakció véleményéről: Lázár Jánossal. Márki-Zay elmondta: neki az a fontos, hogy tudjanak előrelépni a különböző ügyekben.

 

Jövő héten tehát jön az újabb forduló a Fidesz-irodában, bár a polgármester már most egyértelművé tette, hogy neki nem derogál elmenni oda, pedig nem semleges terep és nem is barátságos környezet. Az újabb találkozóig pedig idézzük meg a Rómeó és Júlia nyitányát:

 

„Két nagy család élt a szép Veronába,
Ez lesz a szín, utunk ide vezet.
Vak gyűlölettel harcoltak hiába,
S polgárvér fertezett polgárkezet.
Vad ágyékukból két baljós szerelmes
Rossz csillagok világán fakadott,
És a szülők, hogy gyermekük is elvesz,
Elföldelik az ősi haragot.
Szörnyű szerelmüket, mely bírhatatlan,
Szülők tusáját, mely sosem apad,
Csak amikor már sarjuk föld alatt van:
Ezt mondja el a kétórás darab.
Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz,
És ami csonka itten, az egész lesz.”

 

Hírszolgáltatás

Miben más Kolozsvár, mint a többi erdélyi nagyváros? Mivel járul hozzá a Kolozsvári Magyar Napok Románia egyesülésének évfordulójához? Érdeklődik-e a románság a rendezvény iránt?

Születésnapi bulit szervez a Momentum, nem is akárkinek. Az ünnepelt: Magyarország. A gyertyák száma: 1018.

Mindent megtesznek azért, hogy a politikát távol tartsák a stadionjaiktól – állítják a magyar élvonalbeli focicsapatok.

A bevándorlási különadót szeretné kikerülni a Migration Aid, ezért pártot alapítanak: a nevet a Trónok harca című sorozatból kölcsönözték.

A brüsszelieknek elegük van: túlfizetett bürokraták népesítik be a brüsszeli EU-gettót, ráadásul állandóan építkezések és dugók vannak miattuk.

A hét kérdése

Az államalapítás ünnepe előtt arra kérjük olvasóinkat, válasszanak egy jókívánságot.

Azért ide elnéznénk

Öt fehér cuvée és három (egy éjszakán át áztatott) rozé alkotja a kizárólag csak 2017-es tételekből álló sort. Aug. 18.

Underground a Mátrában augusztus 17-20-ig.

Éljen Mátyás! Felsorolni is nehéz, mennyi program lesz augusztus 19-26. között.

A kiállítás középpontjában Kundera Tréfa című regényének első magyarországi kiadása áll. Augusztus 21-én nyitják meg.

Virgilius Moldovan furcsa aktszobrai a szegedi Reök-palotában augusztus 31-ig.

Ezt is szerettétek

Az Azonnali körbejárta Románia Erdélyen kívüli régióit, hogy végigkérdezze az országot, milyen jövőt látnak maguknak.

Miben lesz jobb Vonánál? Mit tanult Orbántól? Miért készülnek az Európai Néppártba?

A focista iratkozott ki ugyanis a német társadalomból azzal, hogy májusban Erdoğan török elnökkel fotózkodott.

Miért gond az, hogy Magyarországon tabutéma a szexualitás, miközben mindent meztelen nőkkel reklámoznak?

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás