Kárpátalja lenyomta Székelyföldet

2018.06.08. 09:54

Izgalmas meccsen 4-2-re verte Kárpátalja válogatottja az előzőleg esélyesebbnek tartott Székelyföldet. A döntőben Észak-Ciprussal játszanak.

Kárpátalja lenyomta Székelyföldet

Ahogy arról csütörtökön lapunk is beszámolt, magyar-magyar párbajt hozott az el nem ismert országok fociszövetségeit tömörítő ConIFA világbajnokságának elődöntője: Székelyföld mérkőzött meg Kárpátaljával Londonban. Olvasóinkat is megkérdeztük arról, kinek szurkolnak: 17 százalék Kárpátalja, 38 százalék Székelyföld mellett tette le a voksát, de egy másik 38 százalék úgy vallott, hogy mindegy, hiszen mindkét csapat magyar.

A Nemzeti Sport beszámolója szerint a csütörtök este végül izgalmas mérkőzést hozott, ami az előzetesen esélytelenebbnek tartott Kárpátalja győzelmével zárult: 4-2 lett a végeredmény. A székely csapat több ziccert is kihagyott, a kárpátajaiak viszont jobban kihasználták a helyzeteket. A félidőnél 1-0 volt az állás az utóbbi csapat javára, a 73. percben pedig már 3-0 volt az állás, innen jött vissza a Székelyföld 3-2-re, hogy végül Peres Csaba góljával megszülessen a végeredmény

Kárpátalja egyébként a mérkőzés előtt végigmenetelt a csoporton és a negyeddöntőn, Észak-Ciprus ellen 1-1-es döntetlent játszottak, de után legyőzték a címvédő Abháziát, ötöt vágtak Tibetnek, a döntőben pedig lelépték Kaszkádia válogatottját. A döntőben ismét Észak-Ciprussal mérkőzhetnek majd, akik Padániát győzték le az elődöntőben – ők lesznek majd Székelyföld ellenfelei a bronzmeccsen.

A lap beszámolója szerint csodás pillanat volt egyébként, mikor a mérkőzés előtt a megjelenő magyar szurkolótábor mindkét csapat himnuszát – a székelyt és a magyart is – büszkén, teli torokból énekelte.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek