A nemzeti rockereknek előbb volt Magyar Hangjuk, mint a nemzeteseknek

Szerző: Kiss Brigi
2018.06.06. 08:05

Nem csak a Magyar Nemzet egykori gárdája gondolta azt, hogy jó lapnév lenne a Magyar Hang, hanem a nemzeti rockerek is, akik 2010 és 2014 között pontosan ezen a néven működtették magazinjukat.

A nemzeti rockereknek előbb volt Magyar Hangjuk, mint a nemzeteseknek
Nem a Simicska által megszüntetett Magyar Nemzet gárdájának új hetilapja az egyedüli Magyar Hang nevű lap a magyar sajtótörténetben.

A nemzeti rockot nem csak hallgató, de arról szívesen olvasóknak valószínűleg nem volt újdonság, nekem viszont igen, hogy 2010 és 2014 között bizony már létezett egy Magyar Hang. A magát eleinte nemzeti rock magazinként, később kulturális magazinként meghatározó lap időben megelőzte még D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztőjének szintén Magyar Hang néven futó rovatát is.

A nemzeti rockos újság eleinte nyomtatott formában is megjelent, később már csak letölthető formában. Összesen 17 számot, illetve két különkiadást élt meg, azután megszüntették. Alapító-főszerkesztője Kiss. T Attila volt, aki jelenleg az Alfahír kulturális újságírója. 

Akit érdekel egy másfajta Magyar Hang, az az Alfahírnek köszönhetően ide kattintva böngészheti a nemzeti rock magazin lapszámait.

NYITÓKÉP: Magyar Hang/Alfahír

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek