Tessék kiköpni Gyurcsányt!

Pápay György

Szerző:
Pápay György

2018.05.16. 12:57

A választás utáni blame game-ből a DK ügyesen kimaradt, pedig Gyurcsányék eléggé sárosak az ellenzéki kudarcban. Mit tehetnek most az ellenzéki pártok? Szögezzék le, hogy a DK-val soha!

Gyurcsány Ferenccel két probléma is van. Egyrészt nincs nála rosszabb brand a mai magyar politikai piacon. Másrészt ő a legkíméletlenebb önérdekérvényesítő, s mint ilyen, bármiféle észszerű ellenzéki együttműködés legkomolyabb gátja. Ezzel kevés újdonságot mondtunk, ebben az esetben viszont ideje volna, hogy az ellenzéki oldal ennek megfelelően viszonyuljon hozzá.



Április 8-a után sok szó esett az ellenzéki kudarc okairól. A csúcsra járatott blame game-ből a Demokratikus Koalíciónak viszonylag ügyesen sikerült kimaradnia. Pedig ha van olyan politikai szereplő, akinek hatalmas a felelőssége a kudarcban, az a volt miniszterelnök. És nem kizárólag a személye, hanem jelentős részben az általa követett politika miatt.

Egy keveseknek kedvező alku

Ha volt olyan ellenzéki politikus,

aki mindvégig az összefogás szükségességéről beszélt, de valójában annak sikertelenségére játszott, az Gyurcsány Ferenc.

Neki ugyanis egyetlen célja volt: hogy pártja minél jobb önálló eredményt érjen el. Ennek érdekében elsőként a közös baloldali listát kellett megfúrnia, hogy saját listával juthasson be a parlamentbe, majd olyan helyzetet előállítania, amely a lehető legtöbb egyéni mandátumot biztosítja a DK számára.

Botka László visszalépését követően mindkét célkitűzés teljesült. A DK és az MSZP – később MSZP-Párbeszéd – külön listán indult, a két párt azonban megegyezett az egyéni választókerületek egymás közti felosztásáról. Ezzel Gyurcsányék nyertek néhány befutó helyet, miközben más, nekik átadott körzetek az ellenzék szempontjából egyszerűen elvesztek.

Ilyen volt a VIII–IX. kerület, ahol a DK a súlytalan Ara-Kovács Attilát indította, és nem is kampányolt érdemben mellette, valamint azok a budai körzetek, ahol a kormánnyal elégedetlen választók amúgy nem csekély átszavazási hajlandóságát limitálta a karakteresen „Gyurcsány-párti” jelölt. Ebben az MSZP-nek is megvan a maga felelőssége, amiért belement a számára is kedvezőtlen alkuba, de a jelöltek személyéről végsősoron Gyurcsány Ferenc döntött.

Az MSZP-DK-paktum számos egyéb tényezőt is determinált: a szocialistáknak például alig maradt olyan körzetük, amit anyagi veszteség nélkül felajánlhattak volna a kölcsönös visszaléptetésekről való egyeztetések során. (Részben ennek volt köszönhető az LMP-nek tett, nehezen komolyan vehető 3:27-es visszalépési ajánlat). A DK-s jelöltek pedig még átszavazásokkal sem teljesítettek túl fényesen, ami a győzteskompenzáció miatt egyértelműen a Fidesznek kedvezett.

A külhoniak és az egyházak elleni uszításból nem teremnek új ellenzéki szavazók

A választás eredményét végül mégsem az „ellenzéki matek” döntötte el. A Fidesz – 2014-gyel szemben – egész egyszerűen azért nyert kétharmaddal, mert nagyon sokan szavaztak rá. A 2014-es 45 százalékos kormánypárti listás eredmény mellett az átszavazások és visszalépések számos további egyéni győzelmet hozhattak volna az ellenzéknek, a mostani 50 százalék mellett viszont Budapesten kívül alig voltak valóban szoros körzetek.

Ezt minden jövőbeli ellenzéki stratégiának figyelembe kell vennie:

úgy nem lehet legyőzni a Fideszt, hogy az ellenzék csak a meglévő szavazóinak összegereblyézésére koncentrál, és nem próbál további támogatókat nyerni azok közül, akik áprilisban még a kormánypártra voksoltak.

Ezt viszont nehéz elképzelni bármiféle olyan konstrukció esetén, amiben benne van Gyurcsány Ferenc.

Nem pusztán Gyurcsány múltja, hanem a jelene miatt sem. Ő volt ugyanis az egyetlen baloldali politikus, aki nyíltan kampányolt a határon túli magyarok és a történelmi egyházak ellen. Ezzel a jelek szerint ma Magyarországon öt százalékot lehet elérni, ellenben nagyon sokat lehet veszíteni, ha ez a retorika más ellenzéki pártokra is ráég.

Ne feledjük: április 8-án a választók majdnem 70 százaléka deklaráltan jobboldali pártokra – a Fideszre és a Jobbikra – szavazott, ami erőteljes össztársadalmi jobbra tolódást mutat, ráadásul vélhetően az LMP szavazóinak jelentős része sem vevő az egyház- és külhonimagyar-ellenes retorikára. Vagyis a DK által képviselt irányvonallal szemben nemcsak morális, hanem komoly politikai ellenérvek is felhozhatók.

Persze ahogy Orbán Viktortól, úgy Gyurcsány Ferenctől sem lehet megtagadni a politikai tehetség elismerését: amit akartak, ezen a választáson elérték. A DK saját jogán ott ül a parlamentben, öt százalékkal, de jó érdekérvényesítési képességének köszönhetően kilencfős frakcióval.

Amiből az következik, hogy a párt megkerülhetetlen szereplője az ellenzéki térfélnek. Legalábbis addig, amíg a többi szereplő meg nem hozza azt a stratégiai döntést, hogy megkerüli.

Nem lenyelni, kiköpni!

Mit tudnak tenni a Gyurcsány-effektussal szemben az ellenzéki pártok? Azt, hogy egyértelműen kinyilvánítják: semmiféle választási együttműködésben nem gondolkodnak a DK-val. Ez bizonyára veszteséggel jár majd a 2022-es végelszámolásnál, de ezt a veszteséget, vagyis azt a 2-3 százalékot, amit a párt akkor kapni fog, egyszerűen be kell árazni. Nem valószínű, hogy ennél sokkal többen szavaznának egy, a többi párt által karanténba zárt DK-ra, miközben Gyurcsány Ferenc kihagyásával ennyi szavazó jó eséllyel elhozható a kiábrándult fideszesek táborából.

Ehhez egy dologra van szükség: következetességre, mégpedig a kezdetektől.

A DK-val soha: ezt az alapállást mielőbb egyértelművé kell tenni, következetesen képviselni és érthetően megindokolni a nyilvánosság számára.

Bár a választók egy része most azt várja, hogy az ellenzéki pártok mind fogjanak össze, és tegyék félre saját érdekeiket, bizonyára sokan elfogadnák a DK-val való összefogás hiányát, ha az nem valamely párt, hanem az ellenzéki oldal sikere érdekében történik.

Nyilvánvalóan így vannak ezzel „a 21. század pártjainak” szavazói. Az a közel 1,7 millió választó, aki a Jobbikra, az LMP-re és a Momentumra szavazott, egész biztosan nem Gyurcsány Ferenccel képzeli el a jövőt. Az új pártok blokkjának eleve érdekében áll, hogy önazonosságának megőrzése végett három lépés távolságot tartson a régi baloldal meghatározó alakjaitól. Így esetükben az egyéni érdek még egybe is esik az itt vélelmezett összellenéki érdekkel. 

De hogyan viszonyuljon mindehhez az MSZP és a Párbeszéd? A baloldal története jó ideje másról sem szól, mint hogy az otthagyott nagy testvér sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a DK-t. Lenyelni most sem fogja, ideje hát végre a másik lehetőséget választani. Egyrészt azért, mert Gyurcsány Ferenccel karöltve nem lehet hitelesen beszélni a baloldal megújulásáról – és mi másról beszélhetne az MSZP-Párbeszéd az elkövetkező időszakban? Másrészt pedig azért, mert

Gyurcsánynak nyilvánvalóan egy célja lesz ebben a ciklusban: az MSZP és a Párbeszéd kivéreztetése, hogy a baloldal vezető ereje a DK legyen

– már amennyiben marad még ezek után baloldal.

A DK egyfajta „demokratikus karanténba” zárása tehát minden ellenzéki párt elemi érdeke. Azzal az adottsággal persze számolni kell, hogy a nem kormánypárti sajtó valós társadalmi támogatottságát jóval meghaladó érdeklődést mutat Gyurcsány Ferenc és pártja iránt, ahogy azzal is, hogy a DK-nak megvan a maga meglehetősen kombattáns médiafelülete. Az utóbbi tevékenységét szintén be kell árazni. A sajtó pedig előbb-utóbb ugyancsak adottságként fogja kezelni, hogy a DK egyszerűen nem lehet része semmiféle ellenzéki együttműködésnek.

Ez végre Gyurcsány Ferenc nyilvánosságbeli árfolyamát is helyretenné. Ami, mondani sem kell, már önmagában nagy lépés lenne a reménybeli kormányváltás felé.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek