Te elköltöznél Kolozsvárra?

2018.05.10. 19:16

Egy felmérés során a romániai fiatalok közel fele Kolozsvárt említette, mint azt a várost, ahová szívesen költözne, ha munkát kapna ott. Bukarest még feleennyire se népszerű.

Te elköltöznél Kolozsvárra?

Kolozsvár a legvonzóbb város azoknak a romániai fiataloknak a körében, akik hajlandók más településre költözni egy munkahely kedvéért, derül ki egy friss felmérésből, amihez több romániai állásbörzén gyűjtöttek információt. A Iaşi-ban, Nagyszebenben, Brassóban, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Gyulafehérváron, egy 1926 fős mintán március elején végezett felmérés eljutott a román nemzeti hírügynökséghez, az Agerpreshez is – ez a cikk az ő anyaguk alapján készült.

A megkérdezett romániai fiatalok legnagyobb arányban (46 százalék) Kolozsvárt jelölték meg, mint azt a várost, ahova szívesen költöznének egy munkahely kedvéért. Kolozsvárt Románia fővárosa, Bukarest követi 17 százalékkal, majd Nagyszeben (8 százalék), Brassó (7,5 százalék) és Temesvár (5,9 százalék) következik a rangsorban.

Figyelemreméltó, hogy a fővárost leszámítva csak erdélyi-bánsági városokat említettek a legnépszerűbbek között. Nagyszebennek korábban a jelenlegi államfő, Klaus Johannis volt a polgármestere, az eredetileg szász város 2007-ben Európa kulturális fővárosa is volt. A bánsági Temesvár 2021-ben lesz majd az.

A sereghajtó városok: Nagyvárad, Iaşi (Jászvásár), Marosvásárhely, Gyulafehérvár, a Fekete-tenger partján lévő Konstanca, valamint Arad. 

A felmérés során arra is rákérdeztek, mi motiválná a fiatalt, hogy elhagyja eddigi lakóhelyét egy munkahely betöltése érdekében. A válaszadók 77%-a azt felelte, hogy az illető állásnak összhangban kell állnia az érdeklődési körével, 67% az előrelépést is fontosnak tartja a karrierben, 55% pedig azt felelte, hogy a nagyobb fizetés késztetné arra, hogy más településre költözzön. 

Az Azonnali stábja tavaly tavasszal a kolozsvári magyar fiatalokat arról kérdezte, mit üzennének Budapestnek. Itt a videó róla:

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek