+++ Eltűntünk a facebookon? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig tudj arról, amiről írunk! +++

A 2018-as parlamenti választásokon a második legrosszabb forgatókönyv jött be. A megszületett eredménynél már csak az lett volna rosszabb, ha a létező ellenzék – együtt vagy egyik pártja egyedül – nyeri meg a voksolást. A magyar nép azonban bölcsen döntött: elzavarta a 2010 és 2018 közötti ellenzéket. Noha képviselőik a következő négy évben is kapnak majd még laptopot, költségtérítést és felelőtlenül élhetnek bele a nagyvilágba – de leváltani a jelenlegi rezsimet, már ha egyáltalán le kell váltani, nem ők fogják.

 

Ha lesz, aki érdemesebb lesz a hatalomra Orbánnál és a jelenlegi ellenzékénél, annak azt tanácsoljuk: semmit se tanuljon az ellenzéktől, de annál többet az elmúlt félszáz évnyi magyar történelem legtehetségesebb politikusától, Orbán Viktortól.

 

Nézzük Orbán tíz igazságát!

 

1. A politika lényege a barát és ellenség megkülönböztetése és meghatározása.

 

Ez nem Orbán Viktor ötlete, egy Carl Schmitt nevű szerző már a múlt század huszas éveinek végén megírta. Későbbi könyvei közül több magyar fordításban is elérhető (egyik könyvét e sorok szerzője fordította magyarra), az ellenzékben azonban egyelőre nem sikerült senkinek még elolvasnia, pláne megértenie.

 

A magyar tudományos életet meghatározó posztkommunista-lukácsista lobbi, amelynek hatalma még mindig a kívánatosnál nagyobb, majdnem két évtizeden át akadályozta meg, hogy Carl Schmitt bekerülhessen a magyar politikai diskurzusba, miközben Schmitt neve a német jogtudomány vitáitól az olasz neomarxisták kötelező olvasmánylistáin át a francia jobboldali könyvek bibliográfiájáig mindenütt megtalálható.

 

A magyar szájszagú, provinciális ballibsi közeggel szemben csak pár bátor ember (Pokol Béla, Cs. Kiss Lajos, Karácsony András, Lánczi András vagy Varga Csaba említhető e sorok szerzője mellett) hivatkozott akkor is Carl Schmittre, amikor még Magyarországon nem illett vagy nem is ismerték őt. Orbán Viktor pedig láthatóan megértette a 20. század talán legnagyobb politikai gondolkodóját – és immáron a harmadik óriási választási győzelmét aratja schmitti elvek alapján.

 

Schmitt azonban egy pragmatikus, értéksemleges gondolkodó. Baloldalról is lehet őt hasznosítani (elég csak Chantal Mouffe vagy Ernesto Laclau munkásságára utalni). A magyar ellenzék szellemi színvonala azonban olyan, hogy ők még mindig a szellemileg és külsejében is felettébb elhanyagolt Heller Ágnes életművéből akarják megismerni a valóságot.

 

2. A politika nem csupán a barát és az ellenség meghatározásáról, de a szuverén döntésről is szól.

 

Nem intézmények és absztrakt jogszabályok – amelyek objektivitása („jogállam“) nem más, mint ahogy Friedrich Engels írta: „jogászi ideológia” –, hanem karizmatikus emberek és az ő szuverén döntéseik határozzák meg, vezetik a politikát. Ez ugyanúgy igaz Silvio Berlusconira, mint Emmanuel Macronra, Jeremy Corbynre, Sebastian Kurzra, Beppe Grillora vagy Orbán Viktorra. Karácsony Gergelyre vagy Juhász Péterre (innen is gratulálunk neki, hogy sikeresen fizetteti meg a saját felelőtlenségét másokkal!) vagy Vona Gáborra persze tényleg se a karizmatikus vezető, se a szuverén döntés nem alkalmazható szavak.

 

3. A politika nem szakpolitika. A politika művészet és érzelem.

 

Macronnál ugyanúgy, mint Obamánál vagy Berlusconinál. Orbánnak van elmesélhető története, van célja, vannak szimbólumai. A politika vallás – ahogy a baloldali schmittiánus Giorgio Agamben írja. Orbán kapcsán tudjuk, milyen hitet, mennyországot, dogmákat kínál.

 

De mi az ellenzék hite, mennyországa, dogmája? A dühön és szánalmon kívül milyen érzelmet vált ki bármely ellenzéki párt vezetője?

 

4. Orbánnak igaza van abban, hogy „egy a tábor, egy a zászló”.

 

Az ellenzéknek ezzel szemben még mindig nem tűnt fel, hogy a magyar választási rendszer aránytalan – és nem, nem a csúnya Orbán miatt, hanem a végtelen bölcs rendszerváltó atyáink miatt, aki már 1989/90-ben egy pocsék választói törvényt alkottak. Az első aránytalan kétharmadig csupán 1994-ig kellett várni: az MSZP és az SZDSZ a szavazatok alig több mint felével a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát szerezte meg. Akkor Majtényi László azonban nem remegett a félelemtől, és senki nem siratta napjában hússzor az amúgy is definiálhatatlan jogállamiságot.

 

Nos, tehát van egy aránytalan választási rendszer. Orbán ebből ügyesen és okosan levonta a következtetést: maga mögé kell egyesítenie a jobboldalt. Ez mára sikerült is neki: Aki jobboldali, Orbánnal van, és Orbánnal is kell lennie. A vele szemben álló kulturális baloldal (MSZP, DK, Momentum, PM, Együtt) és gazdasági baloldal (LMP, Jobbik) vélhetően viszont majd 2022-ben is hat listán és hat különböző egyéni jelölttel vág neki minden körzetben. Aztán majd 2022 májusában is kivonulhat százezer ember a Kossuth térre száját tátni.

 

5. A „rendszerváltás rendszere“ (Bogár László) megbukott.

 

2018-ban a rendszerváltó emeszpések, eszdéeszesek, emdéefesek még egyszer összekapaszkodtak, hogy megvédjék Antall József, Sólyom László vagy Kis János örökségét. Ez az örökség azonban csak nekik tetszik, a lakosság nagy része számára ez munkanélküliséget, bizonytalanságot, meddő vitákat, szakállas értelmiségieket jelentett.

 

Egy Orbánnal szemben megszülető baloldalnak nem azt kell alternatívaként kínálni, amire immáron harmadszorra mond óriási többséggel nemet a magyar választópolgár.

 

6. A jogállam nem érdekli az embereket.

 

Ennek esetleg két oka lehet.

 

Egyrészről 2010 előtt se látták semmi hasznát annak a sok szép intézménynek, amit a nyakukba zúdítottak. Hollandiában nincs alkotmánybíróság, Kazahsztánban meg van – melyik akkor a jó jogállam?

 

Varga Csaba szellemes mondásával: a magyar rendszerváltók, jogállam-fetisiszták azt hitték, hogy akkor lenne jó Magyarország, ha mind a tíz milliónyian ombudsmanok lennénk. Holott – és talán ez Orbán sejtése – az embereknek a nyugalom, a biztonság, a jólét fontosabb, mint hogy Majtényi Lászlónak vagy Sólyom Lászlónak van-e éppen jól fizetett állami állása állami kocsival.

 

Másrészről a jogállam nem egy objektív, fizikai valóság, amit csak Sólyom László és Fleck Zoltán képes a műszereivel felismerni, de Pokol Béla vagy Zétényi Zsolt nem. A jogállamnak milliónyi definíciója van – attól függően, hogy milyen politikai akarat (mint a jog valódi forrása) áll mögötte.

 

7. A menekülttéma meghatározó téma.

 

Ezt a magyar ellenzék nem vette először észre, majd amikor látták, hogy Orbán már rég előttük lohol, semmi önálló gondolatuk nem volt. A magyar ellenzék (kivéve Jobbik és LMP) nagy sikerként könyvelte el, hogy a 2016 októberi népszavazás kérdésére nem tudott rendes választ adni – és közben nem tűnt fel neki, hogy Orbán azon a népszavazáson az addig két és fél milliós potenciális Fidesz-tábort hárommilliósra húzta fel. (Ezért lett április 8-án ekkora a győzelme is, elvégre már ne két és fél millió, hanem hárommillió potenciális fideszessel tessék számolni.)

 

A menekülttéma hosszú ideig velünk lesz még: Nyugat-Európában, amelynek folyamatait, értelmiségi vitáit, sajtóját mára csak a fideszes hátország ismeri, olvassa Magyarországon egyedül, szintén a menekülttéma dominál.

 

Vagy miért robbant be az AfD? Miért lett majdnem francia elnök Marine Le Pen? Mitől hódította meg Berlusconi polgárságát Matteo Salvini? És mitől lett Bécsben egy tisztán (szélső)jobboldali kormány? Az ellenzék egyszer gondolkodjon el erről is a magányában.

 

8. És még mielőtt Tölgyessy Péterrel, Heller Àgnessel vagy Jürgen Habermas-szal akarnának elgondolkodni, jelezzük nekik: végetért az értelmiség diskurzushatalma.

 

Ma már a nyilvánosság csatornái, terei kinyíltak. Nem fontosabb egy Die Zeit-esszé, mint a Mindenegyben blog nyelvtani hibáktól hemzsegő írása. A baloldal akarta mindig a demokráciát – élvezze hát akkor most az eredményét! Orbán képes volt felismerni, hogy egy tényleges demokráciában Bod Péter Ákosnak vagy Sólyom Lászlónak nincs nagyobb igaza, mint Mari néninek és Józsi bácsinak.

 

(És amúgy tényleg nincs.)

 

9. Orbán érzi a korszellemet és meglovagolja.

 

A kulturális baloldal kulturális hegemóniája a nyugat-európai országokban is dől meg. Németországban nemrég Közös Kiáltvány 2018 néven jelent meg értelmiségi felhívás, amely a nacionalizmus, a zárt társadalom, az etnikai homogenitás mellett és az egalitarianizmus ellen hív csatába. Akár csak egy-két évvel ezelőtt is egy ilyen kiáltványt pár frusztrált, obskurus lúzer írt volna alá, és csak a harmadik, negyedik nyilvánosságban lett volna téma.

 

Ma viszont nagyon nagy nevek – az esszéista Bassam Tibitől az író Uwe Tellkampon át a kíváló újságíró Matthias Mattusekig – odateszik a nevüket, és ma róluk, az ő témáikról (például a hazaszeretet fontosságáról) kénytelen a balliberális közvélemény is beszélni. A történelem ma arra tart, amerre Orbán Viktor is. Persze lesz ez másképp: akció-reakció, tézis-antitézis-szintézis, stb. A magyar ellenzék azonban nem fog tudni reagálni, se új tézist adni, ha a történelmi változást se érzékeli, amely végbemegy a mai európai szellemi életben.

 

10. Brüsszel nem fog segíteni, hiába kajabálja a tömeg a Kossuth téren, hogy „Európa”.

 

Melyik Európát tetszik hívni?

 

Azt, amelyik se a jugoszláv háborút, se a kelet-ukrajnai konflikust nem tudta megakadályozni, de szívesen hazudja magáról, hogy „békét teremt”? Vagy azt az Európát, amely víz alá nyomta a görög nyugdíjasokat, a dél-olasz fiatalokat, az észak-olasz kiskereskedőket azért, hogy menteni lehessen a német és a francia bankokat?

 

Vagy azt az Európát, amely a dublini egyezménnyel szépen kiszervezte pár dél- és kelet-európai országra a menekültügyet? Vagy azt az Európát, amelynek arca egy offshore-banánnagyhercegség alkoholista volt kormányfője? Vagy azt az Európát, amely életben tartja anyagi támogatásaival Orbán rendszerét?

 

Vagy azt az Európát, amely csak azért akarja Lengyelországot jobban megregulázni, mint Magyarországot, mert Kaczynski még nem nyilvánította országát német ipari zónává?

 

Orbán pontosan tudja, mennyi ereje van Európának (semmi) és meddig mehet el (bármeddig). Ráadásul ameddig mellette van az Európai Néppárt (oh, „európai értelemben vett konzervativizmus”!), a Mercedes, a Siemens és az Audi, nem kell tényleg semmitől sem tartania, akár fel is köttetheti az ellenfeleit. A német ipart másutt se szokták az ilyesmik zavarni. (Apropó: a Kossuth téri tüntetők nem akarják az Audi, a Siemens és a Mercedes neveit is majd skandálni? Nem lenne sokkal viccesebb, mint Európáét.)

 

A magyar ellenzék egyes köreiben még ma is azt hiszik – gazdasági válság ide, gazdasági válság oda –, hogy a kapitalizmus a teljesítményről szól. Nem, nem arról szól, de sajnos ehhez kéne nyugati szerzőket is olvasniuk – most már, így agg korukra, azonban hagyjuk meg a magyar liberális értelmiséget a fabatkát se érő meséikben. Viszont ha számukra tényleg annyira fontos a teljesítmény, akkor tüntetés, őrjöngés helyett nem lenne ildomosabb gratulálni Orbán Viktornak?

 

És esetleg még talán tanulni is tőle?

 

Hírszolgáltatás

Pályázatot hirdetünk: mi kerüljön a Sargentini-jelentést leleplező kormányzati hirdetésekre? Rajzold meg!

Csak nem elkezdődött Magyarország németizálása?
Az Azonnali utánajárt.

Az örmény katonatársát 2004-ben Budapesten, brutális kegyetlenséggel kivégző Ramil Szafarov testvére alulmaradt egy örmény ellenféllel vívott MMA-mérkőzésen Tbilisziben.

Lemond az osztrák szocdem párt éléről, és a politikából is visszavonul az Ember, Aki Terminátornak Nevezte Orbánt.

Márciusban debütál a Marvel első női főszereplős képregényfilmje: itt a trailer.

A hét kérdése

Maroš Šefčovič szlovák EU-biztos az európai szocialisták csúcsjelöltje akar lenni. De mi lenne, ha 2019-től egy szlovák vezetné az EU-t? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Szeptember 20-ától tekinthető meg idén a legjobb sajtófotókból összeállított tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Kömlődi Ferenc képbemutat és DJ-zik szeptember 20-án.

Premier előtt vetítik a cannes-i filmfesztiválon díjat nyerő magyar alkotást szeptember
24-től a Puskin moziban.

A folk metálé lesz a főszerep szeptember 28-án a Barba Negrában: az orosz Arkona és a magyar Dalriada lép színpadra.

Az ellenzékiség három arca, illetve a zene és a politikai vezetés kapcsolata is szóba fog kerülni szeptember 28-án.

Ezt is szerettétek

Hogyan hat ki ez az egész a jövő májusi EP-választásra?

Mi hülyeség a Sargentini-jelentésben, és mi nem?

Esély a helyzet tisztázására? Nagy katyvasz? Ideológiailag motivált vádak? EP-képviselők a Sargentini-jelentésről.

Mi lenne, ha megtámadnának minket nyugatról? Az Azonnali játékelméleti kalandozása.

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás