A következő bécsi döntés felé?

Ukrajna NATO-csatlakozásának megvalósulása esetén hirtelen csak fele olyan fontosak lennénk Putyinnak, és Orbán külpolitikai mozgástere nullára esne vissza. Vajon a német gazdasági érdekek kiszolgálása és Magyarország stabilitása meddig képes ellensúlyozni azt, hogy a külpolitikában orosz birodalmi érdekek kiszolgálói vagyunk? És milyen módszerekkel fogják erről Orbánt leszoktatni? Mert vagy le fogják, vagy kidobhatják a szemétbe az EU-t.

Újabb hírek jutnak el Magyarországra arról, hogy Ukrajna tovább szigorítana az állampolgársági szabályokon. Legújabban Szijjártó mondott oda egy keményet, hogy minden az ukránok hibája. Így az is, hogy a kettős állampolgársággal bírók közül azokat, akik részt vesznek egy másik ország választásán, megfosztanák állampolgárságuktól.

Mi az az Ukrajna?

Anélkül, hogy belemennénk nagyon Ukrajna történetébe, érdemes pár dolgot végiggondolni.

Lemberg/Lwóv/Lviv és környéke ugyanolyan lakosságcserés nemzettestből kiszakítós történelmen ment át, mint a Magyar Királyságtól elszakított részek.

Noha a lengyel lakosság száma emiatt jelentősen csökkent, az EU-tag és eléggé megerősödött Lengyelország komoly vonzerőt jelent Nyugat-Ukrajnában, még akkor is, ha a pravoszlváv ukránok nem nagyon állhatják a római katolikus lengyeleket. Ennek ellenére ha Putyin és az EU között kell választani, sokat azért nem gondolkodnának.

Kárpátalja és a Lengyelországgal határos területek esetében az is nehezíti a mindenkori ukrán kormány dolgát, hogy a közép-európai, nyugati keresztény államalakulatok (Lengyelország, Magyar Királyság, Monarchia, mikor mi volt éppen) fennhatósága alatt élt,

Ez az ő szempontukból érthető, hiszen igényüket ezen területekre részben az alapozza meg, hogy szerintük a ruszinok ukránok. A ruszinoknak (nem is beszélve a huculokról) erről különvéleménye van.

Haladva tovább a határokon, a Fekete-tenger partján lévő, a mai Moldáviával határos részekre párszor szintén kiterjedt a Magyar Királyság (vagy a Monarchia) befolyása, de ez a terület jó darabig volt török befolyás alatt, csakúgy, mint a Krím-félsziget.

A törökök rendszerint szövetségesre leltek az itteni tatárokban, és orosz-török háborúból vagy tucatnyit vívtak a XVII-XVIII-XIX. század során. Ez a környék meglehetősen vegyes etnikai képhez vezetett, orosz-ukrán-török-tatár-kun-román-német meg még vagy tucatnyi egyéb nép adja ezeknek a területeknek a lakosságát.

Ukrajna keleti részein elkezdődik a pontuszi sztyeppe, amelyen a népvándorlás lezárta óta a mindenkori orosz birodalommal laza kapcsolatban álló kozákok gondoskodtak arról, hogy a tőlük délre eső világ történéseit többször átrendező mongol, türkmén és más kánok Oroszországban már ne tegyenek kárt.

Az, hogy a kozák egy életmód, vagy etnikum, vagy mi, nem merem kitárgyalni, mert olvasmányaim ezen a területen szórványosak. Annyi bizonyos, hogy vannak olyan törekvések, amelyek a különböző kozák „szicseket” az ukrán államiság előzményei között szeretik látni.

Körülvesznek nem jó barátok

Ukrajna tehát minden irányból olyan országokkal van körülvéve, amelyeknek a hozzájuk közel eső ukrán területekre van valamilyen igénye. Hogy ez épp romantikus történelmi okokra, vagy komoly gazdaságföldrajzi tényezőkre megy vissza, az majdnem mindegy is.

– az innen nagyon alaposan kiirtott zsidósággal együtt.

Előbbire bizonyíték Kijev és Donyeck környékének ipara, amely stratégiai fontosságú dolgokat gyártott a Szovjetunióban: repülőgép-hajtóműveket, vasúti járműveket, teherautókat. Utóbbira pedig a Holodomor, a nagy éhínség, amely 1932-33-ban milliókat pusztított el, és amelyet az ukránok Sztálin által elrendelt népirtásnak tekintenek.

Nem volt véletlen az, hogy az előrenyomuló német csapatokat a II. világháborúban sok helyen lelkesen fogadták, igaz, ez a lelkesedés később az ismert okokból alábbhagyott.

Az egykori ukrán SZSZK-ból lett Ukrajna tehát nem egy stabil állam. Keleti része mindig is az oroszokhoz húzott. A kétezres évek Juscsenkó-Janukovics kötélhúzása és a sikertelen nyugati befolyásszerzési kísérlet után Oroszország egyszerűen annektálta a keleti részeket és a Krímet.

Nyugaton pedig óriási vonzerőt jelent a hozzáférés az EU-hoz: a nyugatra utazás, ottani munkavállalás lehetősége. Ezt pedig a nyugati szomszédok különböző módokon bátorítják is.

Leginkább Magyarország jár ebben élen. Ennek van ismert belpolitikai oka is. Magyarnak lenni a Szovjetunióban nem volt valami laza dolog.

Besorozva lenni a Vörös Hadsereg valamilyen másodosztályú alakulatába (hiszen az orosz hadvezetés nem volt hülye, pontosan tudta, hogy más lelkesedéssel harcol a Rogyináért egy oroszokból álló gyalogezred, mint mondjuk egy lettekből, magyarokból, és finnekből összeállított) szintén nem volt jó.

Újra az anyaországhoz tartozni, nem cirill betűs útlevéllel járni olyan élmény, amelyet igazán csak az érezhet át, aki maga is részese volt. Nyilván leszavaz arra a pártra, amelyik számára ezt lehetővé tette.

Az EU-s útlevél olyan dolog, amelyért azoknak is megéri megtalálni magyarságukat, akik annyira sose lelkesedtek a magyarokért, egyszerűen azért, mert kárpátaljai ruszinok. Helybeliek beszámolói szerint nem lehet Kárpátalján annyi magyar nyelvtanfolyamot szervezni, amennyi ne telne be rögtön.

Nyilván bárki épeszű, legyen az akármekkora ukrán nacionalista, úgy gondolkozik, hogy ha darabolják Ukrajnát, akkor jó lenne inkább az EU-hoz kerülni, mint Putyinhoz. (Tegyük hozzá, hogy ez Magyarország számára katasztrófát okozna: felfoghatatlan mennyiségű pénz kellene Kárpátalja összevarrásához az anyaországgal.)

Veszélyes tánc

Az ukránok tehát érthető módon veszélyben érzik a maradék Ukrajna területi integritását is. Putyin érdekei világosak. Fenn akar tartani valami bizonytalan és gyenge, lehetőleg neki engedelmeskedő bábállamot az EU és Oroszország között. Nem érdeke, hogy a szervezett, egységes szabályok között működő közös Európa egyáltalán létezzen (tesz is ellene, nem keveset).

Főleg nem érdeke, hogy közvetlenül határosak legyenek, mert ez szinte automatikusan hozná magával a mostani orosz befolyási övezet jelentős hátrébb szorulását. A „gazdag Nyugat-Európa” ugyanis még jó pár száz kilométerre „kisugároz” ahogy tette azt a vasfüggönyön át is.

Az ukránok tehát féltik a területi integritásukat, ezért konfliktusba kerülnek szomszédaikkal, főleg velünk. Nyilván Magyarországnak Oroszország informálisan jelezte, hogy neki Ukrajna felosztásával szemben semmilyen kifogása nincsen.

A helyzet tehát, mint már annyiszor, most is az, hogy Orbán úgy számol, hogy a jelenlegi status quo (Csonka-Ukrajna) nem fog változni, mert a fenntartása érdeke Putyinnak is. Belpolitikai okokból – és Putyinnal szembeni alkupozíció megtartása érdekében – megéri blokkolni Ukrajna közeledését a NATO-hoz.

Már csak azért is, mert ez egyrészt az EU-ban is erődemonstráció, hogy a kicsi Magyarország hatással van egy nagy folyamatra, másrészt pedig Ukrajna NATO-csatlakozásának megvalósulása esetén hirtelen csak fele olyan fontosak lennénk Putyinnak, és Orbán külpolitikai mozgástere nullára esne vissza.

Orbán tehát tényező lett, viszont az ukrán kérdés az egyik olyan kérdés, amelyik miatt sokakban felmerülhet az a másik kérdés, hogy a német gazdasági érdekek kiszolgálása és Magyarország stabilitása meddig képes ellensúlyozni azt, hogy közben a külpolitikában orosz birodalmi érdekek kiszolgálói vagyunk.

További kérdésként pedig az, hogy milyen módszerekkel fogják erről Orbánt leszoktatni. Mert vagy le fogják, vagy kidobhatják a szemétbe az EU-t.

A poszt a Diétás Magyar Múzsa FB-oldalán is megjelent, lájkoljátok ott is!

NYITÓKÉP: AFP / Yuri Kochetkov