Így vált üzleti mozgatóerővé a gorál-mítosz

A gorálok Lengyelország és Szlovákia határvidékén, a Tátrában élnek. Nyelvjárásaik visszaszorultak, hagyományos hegyi életmódjukat átalakította a modernizáció. Mégis mindkét ország magának vindikálja a gorálok örökségét. Mostanra aztán branddé váltak: gorál vodka és csoki is van a piacon. A tartalom globális, csak a forma lokális.

Ez a krakkói édességbolt, ahol a Tátra ízléses csokimakettje megvehető és megehető, a „Goralskie Praline” nevet viseli. Cégérük szerint minden desszertet kézzel készítenek, és kínálatukat a Krakkótól délre kezdődő lengyel–szlovák hegyvidék gorál világa inspirálja. Hogy mit is jelent ez a „gorál világ”, az általában homályos marad, pedig sokan hivatkoznak erre a Kárpátok szlovák és lengyel oldalán is.

A gorál (vagy gurál) összefoglaló nevévé vált e hegyvidéki határzónát lakó, sajátos nyelvű népeknek, akik akcentusában erős a szlovák és a lengyel behatás is. Ahogy az lenni szokott, a hegyek két oldalán kialakuló nemzetállamok mindegyike, 

Pedig kultúrájuk alapján a gorálok sem tekinthetők egységesnek; a legkomolyabb gorálkutatók elkülönítenek többek között árvai, zywieci és szepesi gorálságot is. A legsötétebb fejezet a gorálok lelkéért zajló harcban egyértelműen az volt, amikor a világháborúban a német megszállók kitalálták, hogy a gorálok igazából elszlávosodott germánok, Goralenvolk néven próbáltak nekik új, árja identitást adni – ez a törekvés végül teljesen eredménytelennek bizonyult.

Miközben mind szlovák, mind lengyel oldalon kialakultak és elterjedtek a gorálokkal kapcsolatos népszerű sztereotípiák és mítoszok, maguk a gorálok csak fogytak és fogytak, tán el is fogytak. A nyelvjárások visszaszorultak, és ami fontosabb, a sajátos hegyi életmódot átalakította a modernizáció. Ami a gorálokból maradt, az inkább egy inspiráció:

A leglátványosabb „goralizmus” egyértelműen a Dunajecen való tutajozás, a Dunajec-áttörésbe látogató turisták számára kihagyhatatlan élmény, és amiben megint csak van egy szlovák–lengyel versenyhelyzet: a határfolyó mindkét oldalán tutajra lehet szállni. Választhatunk tehát, hogy lengyel vagy szlovák gorálokkal tutajozzunk, ami egyébként valóban gyönyörű és egyedi időtöltés.

Ezenkívül Szlovákiában egy kelet-szlovák szeszfőzde készít felsőkategóriás (vagy annak beállított) Goral vodkát és borovicskát. Az igencsak drágán mért, díszdobozos Goral alkoholokat a készítő cég az ólublói borókapárló tradíciókra vezeti vissza. Jó lenne tudni, hogy tényleg van valamilyen szerves köze Ólublóhoz és a Tátra vidékéhez ezeknek a termékeknek.

Nemrég megjelent egy rendkívül érdekes könyv a gorál világ ilyenfajta „termékesüléséről”, hogy miként vált a gorálokból a globális fogyasztói szokásokat is kiszolgáló brand. A fogyasztói szokások globalizálódása ebben az esetben azt jelenti, hogy a világon egyre többen keresik ugyanazt a (magas) színvonalat, ugyanazokat az ízeket, de közben vágynak a különlegességre, a helyi ízekre is.

Egyre több ember jut el a világ egyre több sarkába, egyre jobban ismerjük a világunkat, és ezért egyre jobban vágyunk valami „saját felfedezésre”, egyedire. Ellentmondó elvárások ezek, amik végül lokális brandeket tartanak életben vagy élesztenek újjá. Végső soron ezért formázza a kézzel készített, globális sztenderdek szerint készült krakkói csokoládé a helyi gorálok életterét, a Tátrát. A tartalom globális, csak a forma lokális; de így legalább a gorálok jelen vannak a 21. századi világ térképén is.

Kollai István írása először a pozsonyi Új Szó című napilapban jelent meg. A felvidéki lappal az Azonnali együttműködik, ezért is olvashattátok ezt a cikket itt és most.
 

FOTÓ: Wikipédia