Simicska megválik a Magyar Nemzettől, Ungár Péter bejelentkezett a lapért

2018.04.10. 10:15

Simicska Lajos racionalizál: médiacsoportja dolgozóinak bejelentették, hogy a Lánchíd Rádió kedd éjféltől megszűnik, és megszűnik a Magyar Nemzet is. Mind a nyomtatott napilap, mind a hírportál. A Heti Válasz hetilap pedig új finanszírozót keres. Úgy tudni, Ungár Péter bejelentkezett közben a Magyar Nemzetért.

Simicska megválik a Magyar Nemzettől, Ungár Péter bejelentkezett a lapért

Itt van Simicska Lajos atombombája a médiacsoportjában dolgozók számára: a Magyar Nemzet dolgozóinak egy keddi rendkívüli értekezleten jelentették be, hogy megszűnik mind a nyomtatott napilap, mind a Magyar Nemzet hírportálja. A Lánchíd Rádió úgyszintén.

A Hír TV-t nem érinti a racionalizálás, a Heti Válasz hetilapnak pedig új finanszírozó után kell néznie.

A Mérce információi szerint Ungár Péter LMP-s elnökségi tag meg tervezi vásárolni Simicskától a Magyar Nemzet kiadóját, hogy a lap tovább működhessen. Az Azonnali kereste az ügyben a politikust, aki azt mondta, pillanatnyilag nem tud erről nyilatkozni.

Ha végül mégsem veszi meg Ungár a lapot, az április 11-i, szerdai szám lesz az 1938-ban alapított Magyar Nemzet búcsúszáma.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek