Egypártrendszer lesz itt, amíg valaki nem másolja le a régi fideszes receptet

Szerző: Pápay György
2018.04.10. 18:28

Kijelenthetjük: Magyarországon egypártrendszer jött létre. Ezt pedig a Fidesz és az ellenzéki pártok közösen hozták össze. A Fidesz azzal, hogy egy önmagára szabott, a győztest erősítő, a széttartó ellenzéket gyengítő választási rendszert alakított ki az előző ciklusban. Az ellenzék pedig azzal, hogy… És innentől igencsak eltérnek az értelmezési lehetőségek.

Egypártrendszer lesz itt, amíg valaki nem másolja le a régi fideszes receptet

A legegyszerűbb megközelítés szerint a fő probléma az, hogy az ellenzéki pártok nem fogtak össze. A következő napokban rengeteg helyről halljuk majd ezt az értelmezést. És valóban: ha több egyéni körzetben lett volna koordináció, a Fidesznek most valószínűleg nem lenne kétharmada.

Nem csak a koordináció, a történet is hiányzott

De ilyen listás eredmények mellett, 50 százalék felett elvitt körzetekkel így is, úgy is a Fidesz győzött volna. Az együttműködés – összefogás, koordináció – csak a vereség mérsékléséhez lett volna elegendő, a győzelemhez nem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne szükség egységesebb ellenzékre, hanem azt, hogy

a koordináció önmagában semmire sem elég. A győzelemhez ugyanis egy közös ellenzéki történet is kellett volna.

Érvelhetünk ugyan azzal, hogy volt ilyen, de ez a koordinációhoz hasonlóan alapvetően technikai jellegű maradt: a Fidesz leváltása és a jogállamiság helyreállítása. Bár ez megmozdított egy választói réteget, sőt ennek egy részét még arra is rábírta, hogy választókerületi szinten átszavazzon más ellenzéki pártok esélyesebbnek vélt jelöltjeire, de a Fidesz mozgósításával szemben édeskevésnek bizonyult.

A Fidesz ezzel szemben azért tudott hatékonyan mozgósítani, mert volt egy jól felépített története. Ez ugyan féligazságokon és teljes hazugságokon alapult, de mi tagadás: működött.

Mit várhatunk a parlamenti ellenzéktől?

Vajon érdemes-e ezek után azzal az igénnyel fordulnunk a parlamentbe került ellenzéki pártokhoz, hogy működjenek jobban együtt a jogállamiság helyreállítása érdekében? Nem, egészen biztos, hogy nem érdemes.

Egyrészt azért nem, mert egyelőre nehéz elhinni, hogy a magyar társadalom számára a választási rendszer vagy a hatalommegosztás kérdése a közeljövőben több lehet, mint rétegtéma, amely egy tovább már nem bővíthető közönségnek szól. Másrészt mostanában mintha hajlamosak lennénk megfeledkezni arról, hogy

az ellenzéki pártok együttműködésének lehetőségei korlátozottak, mivel egymással is versengő politikai formációkról van szó.

Akkor mégis mitől remélhetjük a kialakult „egypártrendszer” lebontását, vagyis annak a helyzetnek a megszüntetését, hogy a Fidesz győzelemre van ítélve nála gyengébb, egymással versengő riválisaival szemben?

Attól, ha valamelyik ellenzéki párt győztesként tud kikerülni ebből a versengésből. Ha lesz egy olyan párt, amelyikre egyértelműen kormányváltóként tekintenek a választók, és nemcsak azért, mert kiemelkedik mezőnyből, hanem azért is, mert van egy, a választók széles rétegeit megszólítani és mozgósítani képes, hitelesen felépített saját története.

Le kellene másolni a Fidesz modelljét

Ha ez a recept ismerős, az egyáltalán nem véletlen: ez a Fidesz 1998-as modellje. Az 1994-1998 közötti ciklusban a Fidesz kiemelkedett az ellenzéki pártok sorából, és egy hiteles történetet kínált a Horn-kormányt elutasító választóknak: a polgári Magyarország történetét.

A győzelemhez persze Orbán Viktornak is szüksége volt szövetségesre, de a kisgazdákkal való szövetségkötést a Fidesz által kialakított politikai helyzet tette lehetővé, nem a ciklus közbeni együttműködésre való törekvés.

Így tudott az akkor még polgári jobboldal legyőzi egy szintén kétharmados kormányt.

Más kérdés, hogy az a kormányzat nem torzította ennyire szisztematikusan a politikai versenyt, pontosabban szólva „beérte” az önkormányzati választások szabályainak módosításával.

A kérdés csupán az, van-e a parlamentbe jutott ellenzéki pártok között olyan, amelyik alkalmas lehet erre a szerepre. Erre a pártok teljesítményét elnézve meglehetősen nehéz igent mondani.

Ma úgy tűnik, hogy ehhez az építkezéshez a parlamenten kívüli civil szereplők, mozgalmak, állampolgári kezdeményezések becsatornázására is szükség van. És nem pusztán abban a formában, hogy ezeket felszívja a pártok valamelyike, hanem úgy, hogy e mozgalmak maguk is hatással legyenek a pártokra, azok társadalmi beágyazódására.

Itt egy másik fideszes modell merül fel: a polgári körök. De míg a polgári körök gyakorlatilag Orbán Viktor vezető pozícióban tartását szolgálták, addig most a pártok és a civil szféra közeledése éppen azért lenne fontos, hogy teljes megújulást jelenthessen a sokak szemében lejáratódott parlamenti formációk számára.

Összességében tehát Magyarországon várhatóan egypártrendszer lesz, amíg nem alakul ki valamilyen módon kétpártrendszer.

Azt viszont nehéz megmondani, pontosan hogyan és a politikai spektrum mely részén jöhetne létre az ellenzéki váltópárt. Mert míg a Fidesz számára 1994-től egyértelmű volt, hogy a jobboldal vezető erejévé kell válnia, addig a társadalom mostani jobbra tolódását elnézve egyáltalán nem biztos, hogy egy karakteresen baloldali pártra van szükség.

Sokkal inkább a politikai centrumban keletkezett űr jobb- és balközépről való kitöltésére. Ha viszont ez így van, arra biztosan nem a régi baloldal parlamentbe jutott pártjai lesznek alkalmasak.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek