Itt egy esélyes LMP-s jelölt, aki még az ördöggel is összefogna a Fidesz ellen

Szerző: Kiss Brigi
2018.03.31. 17:45

A Nógrád megye 1. számú választókerületében LMP-s színekben induló Dömsödi Gábor szerint a független polgármesterek csak azért jelentették ki közös nyilatkozatban, hogy a fideszes jelöltet támogatják, mert alá kellett írniuk ezt a „hűbéri esküt”. Az egykori tévés műsorvezető ezt onnan tudja, hogy már több polgármester is felhívta őt, hogy bocsánatot kérjen emiatt. Dömsödi tett még pár megjegyzést az országos politikára is.

Itt egy esélyes LMP-s jelölt, aki még az ördöggel is összefogna a Fidesz ellen

Mint azt az Azonnali szerdán megírta: Nógrád megye 1. számú választókerületének 47 településéből 41 közös nyilatkozatban állt be a fideszes képviselőjelölt mögé. A Becsó Károlyt támogató dokumentumot aláíró polgármesterek háromnegyede ráadásul papíron függetlenként lett megválasztva. A Márki-Zay Péter-féle rendszervaltas2018.hu által is a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek tartott, LMP-s színekben induló egykori tévés műsorvezető Dömsödi Gábor salgótarjáni fórumán külön ki is tért erre a nyilatkozatra.

Szerinte a kistelepülések polgármestereit most zsarolják, „hűségnyilatkozatot, egy ilyen hűbéri esküt” iratnak alá velük. Ő viszont most nagyon röhög, mert ha Becsó Károly elhiszi, hogy ezek az emberek rá fognak szavazni, akkor fele annyi szavazata sem lesz, mint amit gondol – tette hozzá. Dömsödi a fórumon elmondta:

a nyilatkozat közzététele óta már többen is felhívták őt és mondták neki, hogy bocsánat, de nekik ezt alá kellett írni, de biztosan nem fognak „erre a fiatalemberre” szavazni.

Hogy lehet ilyen helyzetbe hozni egy független polgármestert? – tette fel a kérdést az egyébként jelenleg pásztói polgármesterként dolgozó Dömsödi. Az LMP jelöltje ezzel arra is utalt, hogy a fideszes Becsó Károly sorra járja a kistelepüléseket és fényképezkedik a polgármesterekkel, a fotókat aztán büszkén posztolja a Facebookon is. Dömsödi megjegyezte: ő inkább el se megy a falusi polgármesterekhez, mert nem akarja őket kellemetlen helyzetbe hozni, nehogy a falu emiatt elessen a támogatásoktól, „mert azt is pofára osszák”.

Dömsödi a salgótarjáni fórumon egyébként tett még néhány erős kijelentést nem csak a helyi, de az országos politikát illetően is. Például leszögezte, hogy igenis van elveszett szavazat, így ő azt tanácsolja, hogy olyan pártra ne szavazzon senki, akinek nincs esélye bejutni a parlamentbe. Példaként a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot említette. Egyéniben pedig szerinte is be kell fogni az orrot és a legesélyesebb jelöltre kell szavazni.

Hozzátette: ezt nem csak azért mondja, mert például a választókerületében jelenleg ő a legesélyesebb, hanem azért is, mert így gondolja. De annyira, hogy ha más jelöltnek nagyobb esélye lenne megverni a Fideszt, akkor hogyha „felnégyeli” őt a pártja, akkor is vissza fog lépni. Megjegyezte azt is: bízik benne, hogy az összefogást illetően győz a józan ész, mert ha nem, akkor az egy kiszolgáltatott helyzet lesz.

„Ha biztosra akarnának menni a pártok, és lenne bennük felelősség, akkor megállapodnának” – szögezte le.

Dömsödi hangsúlyozta: akkora a baj, hogy nem vitatkozni kell, hanem össze kell fogni és egy tisztességes koalíciós kormányt kell alakítani. És bár ilyet még egy éve se mondott volna, akkor sem, ha pisztolyt szorítanak a fejéhez, de most már úgy látja: bárkivel, „még az ördöggel is” össze kell fogni, hogy visszafordítsák ezt a rendszert, mert szerinte legközelebb már nem lesz erre lehetőség. 

FOTÓK: LMP Nógrád, illetve Kiss Brigi / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek