Már a BKV-nak is kínos Orbán elégtételes nyilatkozata

2018.03.26. 17:38

Pár napja Gulyás Márton egy hatalmas molinót ragasztott a négyes metró Rákóczi téri kijáratára. A bal oldalán egy idézet volt Orbán Viktor március 15-i beszédéből, amelyben erkölcsi, politikai és jogi elégtétellel fenyegetőzött. A jobb oldalán pedig egy szavazásra buzdító felirat, ezt megelőzendő. A BKV emberei most leszedték a plakátot, de csak az egyik felét: azt, amelyen Orbán szavai voltak láthatók.

Már a BKV-nak is kínos Orbán elégtételes nyilatkozata

„Elégtételt fogunk venni. Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is” – a megérdemeltnél jóval kisebb felzúdulás követte a miniszterelnök diktatúrákhoz illő mondatát, amelyet ráadásul március 15-i ünnepi beszédében mondott el.

Gulyás Márton ellenzéki aktivistát is megihlették a szavak, ugyanis pár napja hatalmas méretű molinót ragasztott a 4-es metró Rákóczi téri kijáratának üres betonfalára, rajta a fenti Orbán-idézettel, és azzal a kommentárral: „Ugye nem hagyod, hogy tényleg megtegye? Szavazz április 8-án!”

A fekete-piros molinó szombat óta díszlegett zavartalanul a Rákóczi téri csarnok előtt. Hétfő délután azonban a BKV emberei nekiálltak leszedni azt. Önmagában ebben nincs semmi furcsa, hiszen Gulyás nyilván a BKV engedélye nélkül plakátolta ki a felületet – még ha abban nem is tett kárt.

A BKV-sok viszont nem szedték le az egészet, hanem csak a molinó bal oldalát, amelyen az Orbán-idézet volt.

Így a szavazásra buzdító rész továbbra is ott díszeleg a Rákóczi téren. A miniszterelnök szavait tartalmazó plakátmaradványokat a vállalat alkalmazottjai a négyes metró vásárcsarnok felőli, hetek óta zárva tartó mozgólépcsős bejáratánál helyezték el. Illetve: zárták el.

Az egész folyamatot a Mérce főszerkesztője, Jámbor András fel is vette, az alábbi videón látható. Kérdésére azt a választ kapta, hogy a BKV utasítására szedik le a plakátot.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek