Márki-Zayék megmondják, kikkel lehet leváltani a kormányt

2018.03.21. 15:05

Mivel a pártok nem tudták eddig létrehozni az együttműködést, ismét civilek veszik kezükbe a kormányváltás ügyét, és elmondják, kikkel lehet szerintük leváltani a kormányt április 8-án. Márki-Zay Péterék első körben 53 választókerületben nevezték meg, szerintük kik az esélyes ellenzéki jelöltek.

Márki-Zayék megmondják, kikkel lehet leváltani a kormányt

Ahogy már Márki-Zay Péterrel készült interjúnkban is elhangzott: Hódmezővásárhely néhány hete megválasztott független polgármestere rendszervaltas2018.hu címen weboldalt indított, ahol a nemezeti minimumot jelentő 12 pont, illetve a hódmezővásárhelyi választás tanulságai mellett egy táblázat is található arról: kik az indulók, és kik az esélyes jelöltek a 106 választókerületben.

Az esélyeseket jelző rublika egészen szerda délutánig üres volt. A Viszlát, kétharmad!, a Közös Ország Mozgalom, a Számoljunk együtt és az 1 jelölt a változásért! közös, „A változás esélye” című sajtótájékoztatója alatt – amelyen a civilszerveződések mellett megjelent Márki-Zay Péterr, Bod Péter Ákos, Elek István és Lányi András – már nem az.

Egyelőre 53 választókerületben nevezték meg az esélyes jelölteket, de ígérik, hamarosan a többi is sorra kerül. 

A most megnevezett esélyes ellenzéki jelöltek között van jobbikos, MSZP-s, DK-s, LMP-s és független jelölt is.

Budapest 4. választókerületében például az LMP-s Ungár Pétert hozták ki legesélyesebb ellenzéki jelöltnek Varga Mihállyal szemben, míg Budapest 6. választókerületében a DK-s Ara-Kovács Attila lehet szerintük a leginkább érdemi kihívója Kocsis Máténak. 

A civilek Baranya 1. választókerületében Mellár Tamást hozták ki esélyesként, míg Veszprém 1. választókerületében a szintén független jelenlegi képviselő Kész Zoltánt tartják most is esélyesnek.

Számos vidéki körzetben viszont a Jobbik jelöltje az esélyes, például Veszprém 3. választókerületében a most is képviselő Rig Lajos, míg Veszprém megye 2. választókerületében az a szintén jobbikos Kepli Lajos, akinek javára kedden az LMP visszaléptette saját jelöltjét.

Itt lehet böngészni a további esélyes jelölteket.

A sajtótájékoztatóról készült videó:

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek